Jó, oké, másfél hónap csúszásban vagyok, és? A Viasat most adta le. Illetve decemberben 2× tutira leadta, de egyiket sem tudtam elcsípni, így hát volt könyörgés minden, állítólag illegális csatornán, hogy valaki szerezze meg. És lőn!

Szóval, az év legnagyobb filmes bulija. Nincs „akadémia”, nincs „szakembergárda”, nem a rendezők, producerek, filmforgalmazók, a körülöttük lebzselő lobbisták, művészlelkek, filmkritikusok értékelnek, hanem azok, kik véleménye a legmeghatározóbb, tehát a közönség.

Itt nem fogsz látni Oscar, Golden Globe, BAFTA, Emmy jelölt mozikat. Minden tiszteletem pl. Woody Allen iránt, de ő is csak úgy léphetne be – ha elmenne díjátadókra – ha beöltözne mondjuk házi manónak valamely Harry Potter filmből.

Buli ezerrel! A közönség vámpírrá, kalózzá, képregényhőssé maszkírozva, a fellépők lazák (bár láttam már jobbat is, de sok volt az új arc, kiknek tök idegen volt a környezet), itt lehet káromkodni, röhögni, és élvezni az egész mókát. Cuba Gooding Jr. beszólhat a buli közepén – mikor végre felkerült a színpadra -, hogy végre vannak itt feketék is, de azért jött velünk Lucas is, hogy beengedjenek minket a fellépés utáni buliba. Minden arról szól, hogy szerettük a mozit, rajongunk a szereplőkért, és ezt az egészet maximálisan tükrözi a cucc.

Összegezve, egy nagy rakat Geek (kik lehet át sem öltöznek a júliusi Comic-Con-ig) értékelte az év legjobb televíziós, illetve játék-, horror, sci-fi, fantasy filmjeit, képregényeit, a hozzájuk járó sztárokkal egyetemben.

Vannak speciális díjak, mint pl. a Comic-Con Icon Award, és amit a csodálatos June Foray nyert. Nem tudod ki? Pedig része volt gyermekkorodnak. Ő volt a hangja csőrikéknek, nagymamáknak, boszorkányoknak, nyulaknak, több száznyi rajzolt karakternek, Hamupipőkétől kezdve Daisy kacsán át. Frédi és Béni, Rózsaszín párduc, Hupikék törpök, Garfield, Rocky és Bakacsin, szóval rengeteg, rengeteg mesefilm, animáció 1940-től, napjainkig. Igen, jól hallottad. A „csaj” 94 évesen nemhogy szinkronizál, de elment a Scream Awards bulijára, átvenni a díjat, amiért megőrült a közönség.

Van még Hero Award, mit nem, ugye nem nyerhetett más, mint a leglazább híííró, ki a filmtörténelemben létezett, igen, Robert Downey Jr.,

a legvégső gonosz, ki más nem is lehet, mint Darth Vader,

végső tisztelgés, mit Harry Potter vitt el természetesen, van még a legjobban várt mozi, mi ugyan mi más lehet, mint a The Dark Knight Rises.

No és akkor jönnek a „szokványosak”, a legjobb sci-fi, horror, fantasy, tv, thriller, mindezekhez a legjobb főszereplők, „új” arcok, rendezők, legjobb szuperhősök, legemlékezetesebb csonkítás (!!!), legjobb F/X, képregények, írók, és a Holy Sh!t Scene of the Year.

És beszarás volt, mert ki nyerte a legjobb Sci-fi színész díját? Na ki?
Matt Smith, azaz Doctor Who! Yyeeeaahhhh! 

 

Jah, igen, és 2009-ben, ezen a bulin bizonyosodhatott meg mindenki – aki még nem jött rá – , hogy a szépség korán sem egyenlő az ésszel. És hogy ne fikázd azt a filmet, amiben játszottál, mert a végén kapsz érte egy díjat, majd pár millió ember előtt meg kell magyaráznod, hogy te nem is úgy gondoltad, meg a sajtó áldozata vagy, semmi más. Ugye, Megan Fox kisasszony? Ühümmm…

Ennél nagyobbat azért nem égett mondjuk  – ha már a szépség, és az észnél tartunk – Debrec(z)eni Zita Profi Fotográfusnőnk, mikor megkérdezték tőle, hogy hogyan is viszonyul a fényrekesz a zársebességhez, és amire a válasza annyi volt, hogy ne égessék, mert a naccsassasszonyt a kutya sem ismeri….

2009 egy kegyetlen agytorna lehetett a szépségeknek itthon, és a nagy vízen túl….

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

One Response to Scream Awards 2011

  1. Krisz szerint:

    Nekem úgy rémlik, hogy Zita szupermodel-profifotós azt nyilatkozta, hogy neki van segítője, akiknek dolga, hogy értsen a fény beállításához és ő maga „csak” a képeket készíti 😉

Leave a Reply to KriszCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com