Este jön a telefon, hogy nézek e híreket. Mintha nem tudná, hogy nem…
Akkor TV2, és tények, mert meghalt egy srác azok közül, kikkel ugrani szoktunk. És mi az anyámért kell nekem ilyen hobbyt választanom, miért nem jó a búvárkodás, cápaetetés, hol minden kiszámítható?
Tedd le…

Beszarok, hogy nem tudom ide kitenni a filmet, így hát Klikk Ide!

Szóval, igen… így indulnak a városi legendák, s egyéb mendemondák. A riportalany volt az, kit ismerünk, s kinél nagyobb arcot ritkán hord a föld a hátán, egyébként meg mindig szétbaszott az irigység, hogy nem lehetek a helyében, nem élhetem azt az életet, mit ő.

Szóval, meghalt egy ejtőernyős. Amikor a Bélával ugrottam először, és földet értünk, akkor az első mondata az volt, mi sosem fog kimenni a fejemből; “Akkor üdvözöllek közöttünk!” Ez volt az első pillanat az életemben, hogy valahová igazán tartozni szerettem volna. Bár valószínűleg évente 223× elmondja ezt minden zöldfülűnek, de mégis olyan hatalmas jelentősége volt, hogy még most is itt recseg a hangja a fülemben.

Azon gondolkoztam a gályára jövet, hogy tulajdonképp lehet e méltóbb halála az embernek? Van e olyan pillanat abban a pár másodpercben, mikor végigfut az ember agyán, hogy ha meg kell halni, akkor ez a legjobb hely arra, hogy vége legyen mindennek. Belehalni abba, amit szeretünk. Micsoda gyönyörű dolog.

Mondom ezt én így, egy irodában, egy monitor előtt pötyögve. Tehát semmi nem zárja ki azt, hogy ha velem történne ilyen, akkor ne kurrvaanyázva, halálsikolyokat hörögve, remegve a félelemtől pusztulnék el.

Ezen töprengve, betértem egy benzinkúthoz. Kifelé jövet – még mindig elmélyedve a gondolataimban – azt látom, hogy megáll egy béemvé, kipattan belőle egy 24-26 év körüli kölyök, 168mélységével, 50kilójával, hátrazselézett fejével, mértanilag vágott szőrsíkokkal az arcán, rózsaszín ingben, s nagy léptekkel halad felém az élet császáraként, mintha övé lenne nemcsak a kút, de egész Budapest is. Majd mikor látta, hogy nem bírok kitérni előle, mivel gondolataim fontosabbak volta nála, hirtelen elkapta a tekintetét, kicsit összement, és kikerült.

És akkor felvillant egy képzeletbeli kép erről a kölyökről, ki most, péntek éjszaka eljátssza a haverjainak az isteni lényt, és aki bezselézett fejjel, pontosan nyírt arcszőrzettel kint áll egy gép nyitott ajtajában, alatta 3 kilométer levegő, és úgy be van szarva, hogy csak azért nem tudja felhívni anyukáját, hogy segítsen neki lekerülni a gépről, mert az overáll és a szíjjak miatt nem fér hozzá a telefonhoz…

One Response to RIP

  1. Krisz szerint:

    Szerintem ennél szebbet nem is írhattál volna az ejtőernyős emlékére 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com