Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királylány, férje a kénkőtől bűzlő, hétfejű sárkány. Fent laktak az égig érő csúcsok tetején, hová nem merészkedett fel fiatal, se vén, mit felhők fedtek a hívatlan szem elől, ne másszon fel oda senki, főleg bátor, nomeg hős….

Szomorú volt nap, mint nap a király, kinek szívét nyomta a hiány, hisz elvesztette legnagyobb kincsét, egyetlen örökösét, gyermekét. Így szólottan egyszer a király; Ehhj, szolgák! Irány Horány, és széjjel e földteke, kihirdetni, hőst keresek, ide vele izibe! Leányomat fenyegeti évek óta rettentő vész, kénkőbűz, és pikkelyes sörény. (Kuss! Van ilyen!) Ki megmenti annak jutalma fele vagyonom, és leányom, ki szebb, mint Aranyhaj, a legszebb hajnalon.

Szétfutottak hát a szolgák, ki erre, ki arra, hirdették a király szavát szerteszét a vadonba, falvakba, emerre és amarra. Jöttek hát a hősök, kik végzete jövendölt, elhalálozott mind, s a királyunk csaknem sírba dőlt.

Egyszer, egy szép napon, mikor zöldellett a vadon, egy hős legény baktatott át lován az udvaron, és meglátta a hirdetményt, mi szomorú volt, méghozzá nagyon. Kopogtatott rögvest a felség kapuján, majd mellét döngetve szólította meg a királyt:

– Ohh, felségem, vagyok oly bátor, és hős, lovamra pattanok, mentem a nőt, mert nem vagyok még nős!

Így is lett hát, lóra pattant, ugratott át vízmosást, mélységes mély katlant, s megérkezett a felhők fölé, hol a várfok hatalmas volt, a lenti szurdok viszont pampam. Mikor meglátta a várat, agyán átfutott a bánat, nem más gondolt, mint azt, a nőmentés még várhat. Leült hát egy szikla mellé, töprengett vagy hármat, majd így szólt a lovához:

– Egyen meg a bánat! Találj ki egy jó módszert, vagy legalább hármat!

Erre a ló felnyerített, ki tudja, hogy hányat, majd behajolt hősünkhöz, és rákérdezett:

– Hányat?
– Hármat!

– Figyelj gazdám, megmondom én, farkad hajt az tudjuk, kopogj be hát királylányoz, mikor elment Kénlyuk.

– Kénlyuk?
– Kénlyuk!

Rájött hősünk, lova bizony rejtély, elnevez ő mindenkit, de honnan veszi…. Maradjon is rejtély. Elbújt hát a sziklák mögé, várva a pirkadatot, eltervezve minden, lehetséges pillanatot. Fel is bukkant a nap a felhők fölé, nyílt a vár kapuja, s megjelent a sárkányunk, szárnyát csapkodva.

Visszaszólt a nejének:

– Asszony a helyedre! Elmegyek most hőstöt gyakni, legyen itt rend este!

Mire a szörny eltávozott, hősünk le is nyelte félelmét, óvatosan kopogtatva, előadta kérelmét:

– Ohh, királylány, te szépséges nőszemély, meghágni jöttelek, másra most nincs remény. Engedj be hát, férjed távol, dugjunk egyet, távol minden erkölcsi normától.
– Mit képzelsz te bátor legény, ha uram visszatér, nincs neked remény.
– Elterveztem mindent biza, nem lesz itt ma hősgyilok, essünk ágynak mielőbb, látod vágyam nagy dorong. Lovam közben ott figyel majd ablakod alatt, s ha megérkezik a rémes férjed, pattanok rá mihamarabb.

Kézen fogva felrohantak, ágynak estek rettentőn, olyat tettek, hogy olyat még én sem láttam eme esztendőn. Egyeszrcsak reccsent a padló, nyikorgott a léc, valami közeledik, és ez bizony vész. Hősünk kapja magát, ugrik ki az ablakon, mire ajtó nyílik, és benéz a ló, kit kint hagytak parlagon.

– Bocsássál meg szép királylány, csak azért zavarok, mert biza hát úgy esik kint, hogy az mostmár borzalom!

Másnap pirkad, sárkány száll, hősünk botorkálva a kapuhoz áll. Fején kötés, keze gipszben, reménye egy jó dugásra, szinte törhetetlen. Nyílik ajtó, röhögés elfojtva, kinéz hát a királylány, s megkérdi, hősünknek mi gondja?

– Azért jöttem szépségesszép, mert van új praktikám, bújjunk ágyba mihamarabb, dárdám mostmár készen áll. Hoztam viszont ejtőernyőt, lovam többé nem basz át, megjelenik férjed urad, zuhanásom lassul ám.

Fel is mennek, esnek kelnek, vágyuk lassan révbe ér, mire egyszer zaj hallatszik, s hősünk egyből szárnyra kél. Ajtó nyílik, ló benéz.

– Bocsássál meg szépkirálylány, kínos biza énnekem, de éhségem csak nem múlik, a zabos szütyőt visszakérhetem? Ernyőt viszont megkapjátok, nem ízlik ez énnekem, ha az urad visszatér, gazdám szállhat végtelen.

Újra pirkad, sárkány száll, hősünk nagyon botorkál. Végtagjai bekötözve, egy mankóval alig áll.

– Miért jöttél bátor hősöm, nem volt elég eddig már? Összetörted kezed lábad, csoda hogy ha fel is áll.
– Séépkjájlány, vágyamm eőős, hágni jöddtem nadjon ám, nadlágomon plopeller van, ami lepül bizony ám. Meglejenik féljed urad, kilepülök ablakony, elszállok a holizonton, mint egy sas, odtt nyugadton.

Túlzás lenne állítani, hogy siettek felfelé, viszont mihelyt belekezdtek, kénkő bűz jön befelé. Hősünk ugrik, a nő szalad, megjött a férj hamarabb, sárkány morgás jelzi mindjárt, nincs itthon egy jó falat.

– Mi folyik itt asszony? – kérdi a rém hirtelen Ember szag van, nem a tiéd, ki volt itt, most megverem!
– Mit beszélsz hát, nem vagy észnél, hogy lenne itt bárki más, nincsen már hős, kit meg nem ettél, nyugodjál le, mennyé mááá…
– Ember szag van biza érzem, megcsaltál te nőszemély, előveszem ezt a fickót, nem lesz neki lányregény.
– Na, gyere már férjem uram, a karjaim már várnak rád, felejtsd el a paranoiát, őrjítően vágyom rád.

Sárkány szimat, itt is, ott is, benéz még az ágy alá, s felcsillanó szemmel jegyzi, orra megint betalált.

– Asszony! Kié ez a repülő nadrág???

4 Responses to RémRím…. by Zap

  1. Sir Artemon szerint:

    :DDD Majha! 🙂
    Te vagy a lúzer hősök dalára, bárdja, és klopfolója… :U 😀

  2. Zaphod szerint:

    [Sir Artemon]: Legyek hát! Csak egyre kérlek, ennek okait ne elemezzük ki, maradjunk annyiban, hogy mindahányan tudjuk, hogy miért lett ez így… 😉

  3. Sir Artemon szerint:

    [Zaphod]: Az analizélését ráhagyom másra, dontvörri!

  4. Zena szerint:

    Te álllat, ezen besírtam!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com