A mai nap beszólását azért nem tudom leírni, mert rajtam, és azokon kívül, kik benne vannak a szakmában, senki nem értené… Nő volt, és szőke. És ezt mindenféle megkülönböztetést nélkülözve említem meg. Azt hiszem ezen fogok egész nap röhögni…

Asszem fejlődő tartalmi diszgráfiában szenvedek… végigolvasván azt, amit tegnap ide lekörmöltem. Na bumm… újabb képességzavar. Van még hely a raktárban, jöhet egy pár.

Ma már csak rá kell beszélnem a főnököm arra, hogy feladja próbálkozását a mai kétórás értekezlettel kapcsolatban, át kell küzdenem magam a szétbombázott Károly körúton (Az akkor lesz kész, mikor a pokol befagy, és Hitler meg Júdás elkezd korcsolyákat osztogatni), mert tegnap rám szólt egy hang, hogy megjött a megrendelt megrendelésem, plusz most át kell rágnom maga valami szakszervezetis baszáson, mit nyílt levélnek csúfolnak a vezetőség számára, ééééssss….. lefexem aludni.

Jah, tegnap este, még kóma előtt láttam 4, azaz négy darab politikai elemzőt egy kerekasztal mellett, és azon tanakodtak, hogy vajon miért érte meg Orbánnak az, hogy kiküldje a nemzeti…. Izéééé…. Azt a 12 baromságot levélben, nyolcmillió embernek, és ebbe feltegye a kérdést, hogy lehetne e plusz választójoga az embernek, ha van egy rakat kölyke. Hogy ez miért jó neki? Érveket ütköztettek. De egy baromnak sem jutott eszébe kimondani azt, hogy ha becsúsztatják az alkotmányba, akkor biza 3év múlva a rakatcsaládosok kurvára elfelejtik az AB szétbombázását, médiatörvényt, 2700milliárd ellopását, alkotmányhülyeséget, mert megnézik a fizetési papírjukat, és azért fognak ikszelni viktorra, mert jóval kevesebb adót fizetnek, mint 4évvel azelőtt.

De mindegy is. Ez bővebb kifejtést érdemelne, ami most nincs. Viszont van ez:

Délután hatalmas dugó az M1-sen. Helikopterek, rendőrség, mentők, a tűzoltók, meg persze millió autó! A sorok közt fiatalember kopog az ablakokon.

– Mi történhetett? – kérdezi a sofőr.
– Valami arab terroristák elrabolták Orbán Viktort! 10 millió dollárt követelnek, és ha nem kapják meg, lelocsolják benzinnel és elégetik!
Én most arra gyűjtök!
– A többiek mennyit adtak?
– Hát nem mindenki egyformán, de az előtted álló 2 litert …

Ps: Ez lemaradt! Cake – Short Skirt, Long Jacket Illeszt be valamelyik gondolatomba….

Facebook Twitter Tumblr

6 Responses to Reggeli szösssz….

  1. Krisz szerint:

    Mondjuk ide. Ezt muszáj megnézned!! 😀

    http://www.mandalamuhely.hu/

  2. Zaphod szerint:

    Már csak úgy kéne hívni a főnököt, hogy Dirk Gently… 😉

  3. Sir Artemon szerint:

    [Krisz]: :DD

  4. Krisz szerint:

    Zaaaap, nem viszed el az autódat? Biztos szívesen bevizsgálják holisztikusan. Kíváncsi lennék az eredményre 😉

  5. Zaphod szerint:

    Az a baj, hogy márkafüggetlen… 🙁
    Ha ki lenne téve a „H” betű, akkor biztos betolnám, hisz úgyis itt van egy köpésre… 😉

  6. Krisz szerint:

    Gondolod, hogy a különböző márkák ismerete szükséges az autó feng-shuizásához? O_o

Leave a Reply to ZaphodCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com