Komolyan mondom – mert tapasztalom – , hogy ha itt kitörne a harmadik világháború, vagy viktorunk elhozná a jégkorszakot „kedves” országunkba, akkor itten a 14-30 év közötti pasi korosztály egyszerűen kihalna. Méghozzá egyik napról, a másikra.

Most megpróbálok visszagondolni arra, hogy amikor én ily csikó voltam, akkor az öregek vajh miként gondolkozhattak rólam, és a jelenlegi véleményem tényleg a valóságot tükrözi-e, vagy egyszerűen csak irigykedek arra, hogy ők most abban a korban vannak, mit én már el is felejtettem.

Ebben az évben, az általam megismert összes kis seggfej pont annyira életképtelen, hogy egy csigának nagyobb esélye van a boldog jövőre, miközben át akarnak kúszni keresztben az M7-esen, mint ezeknek. Elképesztő.

Van itten egy munka, mit rabszolgákra bízunk, és ennek az átlagos ideje úgy másfél óra. Alig egy órája megállít az egyik kis hülye, ki ezt tegnap 5óra alatt küzdötte végig, hogy tegnap meghúzta a vállát, és biza lehet, ez tovább fog tartani.

Mégis meddig, baszki? Holnapig?

És soha, de tényleg soha nem rúgtam ki senkit. Sőt, még hatással sem voltam arra, hogy valakit kirúgjanak, mert nem úgy vagyok összerakva. De hogy ez a gyerek jövőhéten már nem fog itt dolgozni, az kurvaisten. Pont elegem van az itteni őrületből, és pont elvesztettem lassan az összes empátiámat, mit a gályán itt tartok valamelyik farzsebemben.

Egyébként is, tegnap eljött az, amit már várok egy ideje, tehát sikerült egy pillanatra összeomlanom. Olyat mondtam egy srácomnak, hogy amikor saját baromságomat meghallottam, le kellett ülnöm. Majd amikor rákérdezett, hogy mi is van, akkor elfogott a röhögés, és megkértem, távozzon köreimből, mert egyszerűen csak az van, hogy idióta a főnöke.

Viszont, hogy valami pozitív is legyen.

Eddig 143ezer fórom van a fényképezőgép vásárlás ügyben, a nagy fotószaküzletekkel szemben, sőt, ha kintről hozatom be, és ki kell fizetni a vámot / áfát, akkor is van 23ezer előnyöm. Eddig már össze sem tudom számolni, hogy hány emberrel vettem fel a kapcsolatot új, és használt cuccok ügyében, és képzeld el, hogy egyetlen egy idiótával sem futottam össze. Sőt, ha én egy földönkívüli lennék, ki valamely más galaxisból érkezett azon célból, hogy félprofi tükörreflexes fényképezőgépet vegyen azért, hogy 500millió fényévvel jobbra, egy távolt naprendszerben tudjon pár képet lőni a bolygók között úszó leviatánokról, és eközben önkénytelenül is véleményt alkot az itt élő emberekről, hát nagy eséllyel azt mondanám, ez egy csodás nép, korrekt, és becsületes emberekkel.

Facebook Twitter Tumblr

7 Responses to Reggeli szösssz….

  1. szerint:

    :::))) Én sajnos ilyen okos és tehetséges fiú és lánygyermekekkel vagyok körülvéve szeptembertől júniusig.

  2. Sir Artemon szerint:

    Emlékszem, hogy olyan 6 éve ledekadensfaszoztam az öcsém barátait, akik cirka 3-4 évvel fiatalabbak nálam, mert olyan életképtelenül és dekadens módon viszonyultak a világhoz, és rossz volt még hallgatni is őket. Azóta egészen megemberesedtek és kikupálódtak. Én még reménykedem… :U

  3. Zaphod szerint:

    [Zé]: Ma is volt egy… A kérésem csupán annyi volt, hogy: kérekegymalborolájtot, mire az emberkénk a pult mögött úgy nézett rám, mintha azt kértem volna, görbítse meg a teret.

    [Sir Artemon]: ÉÉénnn… nemtoom…. 😉

  4. szerint:

    @Zap: Szerintem olasz volt. 😉

  5. Zaphod szerint:

    [Zé]: 😀 😀 😀
    Hatalmas!

    Te Zé!
    Az elmúlt két évben tulajdonképp ez hányadik hely, ahová költöztél blogilag? Az ember gyermeke már képtelen követni… 😀

  6. szerint:

    ::)) Ebben a napi bejegyzős, egoisztikus formámban harmadszor. De mindet tudom indokolni. 😉
    Különben meg szeretem, ha azok találnak meg, akiknek hagyom. Azt mondjuk be kell vallanom, hogy a freeblog azért kicsit hiányzik.
    Ezeken kívül van egy kis tematikus, amire leginkább a Galeano fordításokat raktam ki, meg egy nevesített utazós blog, amit az amcsi partneremmel felesben írtunk az ösztöndíjas időszak alatt. Több isten bizony nincs! :::)))

Leave a Reply to Cancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com