Ha most azt hiszed, hogy a vasárnapi munkám megakadályozott abban, hogy kimenjek a RedBull röpnapra, akkor roppant tévedésben vagy. Ha most azt hiszed, hogy fluortomi elérte nálam az, hogy elhúzzak onnan, akkor jól gondolod. Na jó, Winkler, és Karotta beszólásai némileg elnyomták a feltörő ingereket. Meg egyébként is indulóban voltam…

Vasárnap csak a hülyék dolgoznak. Mindenki más kint henyél a fövenyen, és nézi a sok „idiótát”, kik repülni képtelen szerkezeteikkel, 22 centire az elrugaszkodási ponttól bezuhannak a vízbe. Tudod mi zavart? Mondjuk azon kívül, hogy nem volt szabad a délutánom, nem tudtam leheverni valahová, mert vissza kellett jönnöm a gályára… Szóval az zavart, hogy szerintem egy más országban, vagy talán egy más városban, az emberek hangosan nyerítettek, tapsoltak, biztatták volna a srácokat. Mert tényleg, ez egy nagy buli. És sokat készültek rá, és nagy meló lehetett benne, és mi mással lehetne ezt honorálni, mint üdvrivalggal? De az meg nem volt. Illetve csak elvétve. Ott a hatalmas tömeg, mintha csak ott kéne lennie, valami kötelező program volna, azt jóccakát. Winkler, és Karotta folyamatosan nyomta a sódert, tehát abban sem lehetett hiba. A csapatok tagjai kimentek a mólóra, és integetve próbáltak valami olyan hangulatot kelteni, mi ennek a bulinak elmaradhatatlan része. De szinte alig… Mi volt a baj? Nem tudom. Igaz, ebben a büdös nagy faluban tulajdonképp szemellenzős átutazó vagyok mostanság, azt is tudom, hogy rája van ülepedve az emberekre a közöny, és a fásultság, de hallóóóó, ezt tényleg ilyen lett? Most tényleg ez van, vagy én hunyorgok, és nem látok át a lencséimen?

Nem értem. De tényleg nem.

Májusban ott voltam két bulin. A Velodromban, és a Hungaroringen. Ha mindkettő közönsége ilyen enervált, és …..és……takony lett volna, akkor ebben az évben már ki sem mozdulok sehová. De nem volt, mert mindkettőben ott zubogott az ő sajátságos hangulata. Az, ami úgy behúz magával, amitől olyan kurvára jól tudja magát érezni az ember gyermeke egy pár órára. Tényleg ennyire lehúz mindenkit az ország legnagyobb szemétdombja? Egész életemben azt mondtam, hogy én egy pesti srác vagyok, és engem ökrös szekerekkel sem lehetne innen kivontatni, mert belém épült ez a nagy büdös kóceráj. Utálom azt, hogy „ha”. Ha „ha” van, akkor nincsen semmi. Pont. De! Ha majd egyszer ebben az életben egyenesbe kerülök, vagy csak valami halvány szikra van az egyenesbe kerülés felé, és ezzel egyetemben elém pattan az élet, és kimondja, itt a lehetőséged innen eltűnni, akkor már veszem is a kalapom, azt hátra sem nézek. Mert ez a büdös nagy falu nem érdemli meg, hogy akár egy pillanatra is visszanézzen miatta az ember gyermeke.

Annyira lehúzott a sztori, hogy semmi poént nem tudok kitalálni arra a 16év körüli, 180 magas, 20 kilós, fehér keretes napszemüvegben, és rózsaszín cuccban ténfergő kispasira, kit véletlen majd’ levertem a gépemmel. De most komolyan!

Milyen anyád van neked, te fiú – kérdeztem volna rá a hökkenet után – , hogy erre a cuccra pénzt adott? Vagy ő vette? Add meg a telefonszámát, mert nem hiszem el!

Utoljára akkor éreztem magam ilyen ocsmányul itthon, mikor tavaly leesett velem a repülő egy szép hajnalon kis hazánkban, majd megláttam az itthoni vámosok, személyzet, taxisok fejét, hallottam a hangjukat, hanghordozásukat, fásultságukat. Ki sem szálltam a taxiból, de már vissza akartam menni, mert tudtam, éreztem, hogy ez nem az én világom. Nem lehet az. Egyetlen egy jó figurával találkoztam a közönség soraiból, kivel együtt lépkedtünk kifelé, az épp zuhogó esőben, és aki az magyarázta röhögve, hogy tutira át kellett volna mennünk az út másik oldalára, mert ezt itt megszívtuk.

Fekete volt, és angolul beszélt. Remélem őszintének tűnt a vigyorom felé.

 

Képek? Azok inkább nincsenek. Adok ki szart a kezemből, de annak is van némi határa….

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com