“Tíz éves vagy, és bamm… ott áll a halál. Fel kellett nőnöm. Nem volt könnyű. Autóverseny, dohányzás, ivászat, lefeküdtem minden kapható lánnyal. Ostoba, veszélyes élet.
Aztán tizenegy lettem.”


Lehet most leginkább antiszoc és antidemokrata vagy/voltál? Mindig ilyen vagy?

-Hogy mi vagyok? Antiszociális, vagy antidemokrata? Én el nem tudom képzelni, hogy ezekbe engem be lehetne sorolni. Mondjuk azt, hogy a véleménynyilvánításaimat, a stílusomat, a hozzáállásomat a világhoz olyan háttér alapozza, miben a következő gondolatok szerepelnek, szerepelhetnek: “Minden ember hazudik”, “Egy fontos dolog lehet az életben, a többi mind másodlagos”, ééééssss…. mondjak még valami okosságot, közhelyet…. Jah, igen! “Én irányítom a sorsom”. Mostanság feljön elég gyakran a “Nem vagyok eléggé…”, de ezt napoljuk. De nem vagyok antiszociális. Egyszerűen csak utálom az embereket.

Miért utálod az embereket? Úgy egyesével, vagy csak amúgy mindenkit?

-Ha jobban belegondolok, akkor nem, nem utálom az embereket. A nagytöbbség mentalitását utálom. Az a belénk égett őrületet, mi nem hagyja azt, hogy kimondjuk, valamiben tévedtünk, hibáztunk. Minden apró dolog miatt felelősöket keresünk. Legyen az személy, sors, isten, csillagok, akármi. Utálom, hogy nem beszélünk őszintén. Nem mondjuk ki a szavakat, mikor a szavaknak ott lenne a helyük. Nem mondjuk ki időben, hogy szeretlek, és nem mondjuk ki, hogy utállak.

Az az egy, fontos dolog, az az önmagunk lenne, szerinted?

-Magunk vagyunk fontosak? Hhhmmm… Ha úgy értem, hogy a szűk környezetem, család, a gyerek, az egy-két barát, akkor igen. Magunk vagyunk fontosak. Csak mi nagyon sok mindent előtérbe helyezünk, de ezt sem valljuk be. Meg kell néznem a környezetem, meg kell néznem azokat az embereket, kikkel felnőttem, és akiken eluralkodott a világ. Elfelejtettek szeretni, elvállnak, szétcseszik a megteremtett egzisztenciájukat. Magukat helyezték előtérbe, illetve azt hazudták maguknak, de ez csak büdös nagy ámítás. Elfelejtettek, vagy meg sem tanulták értékelni azt a kincset, mi a kezükbe került.

Te másmilyen vagy, mint akiket szóba hoztál? Te igyekszel a való életben következetes lenni?

-Dehogy vagyok másmilyen! Viszont rájöttem, hogy kell a következetesség, mert ha nincs, akkor nagyon sok mindent veszthet az ember gyermeke.

Neked mi a legfontosabb érték? S most, ebben a pillanatban, vagy a jövődben?

-Nekem az a legfontosabb érték, hogy együtt legyek azzal, akit szeretek, és alárendeljek ennek minden másodlagos dolgot.

Tudsz/ tudtál változtatni magadon, azon, hogy te ne legyél olyan megkövült, vagy elvárásoknak megfelelni …hogy is mondjam -vágyó? kényszerülő ember?

-Kell változni. Nem kell kifordulni önmagamból, de természetesen valamennyi változásra szükség van. Egy elvárásnak akarok megfelelni, az pedig a sajátom.

Nem úgy van ez, hogy (nagyjából) mindenkiben megvan az igény az őszinteségre, a valódi értékekre, de valahogy mégis az elvárások szembeköpik? Talán nem ott kezdődik a probléma gyökere, hogy folyton magasabbra tesszük a lécet magunk előtt, hogy nem elég ami van?

-Mivel az elvárás saját magam iránt a legnagyobb, így nem köphetem magam szemen, ha ennek érdekében őszinte vagyok. A lécet mindig feljebb helyezhetjük, csak a téma nem mindegy, amiben léceket emelünk.

Alapból vagy bizalmatlan? Önérzetes vagy? Fontos számodra, hogy jó benyomás alakuljon ki rólad másokban?

-Roppant önérzetes, nem érdekel mi a benyomás, viszont van bennem némi exhibicionizmus, és valamennyire szükségem van visszajelzésre (tök mindegy milyen), hogy vagyok, élek, létezem.

Ez az “Én irányítom a sorsom” is érdekes kategória… Másnak nincs/ nem lehet beleszólása a dolgaidba? Te bízol saját magadban?

-Szeretném, ha más beleszólna az életembe. De az csak egy ember lehet, ki a párom. Nem, nem bízok. Semmi önbizalmam, mi baromsággá avanzsálja az eddig leírt gondolataimat.

Ami a blogodban folyik, az is te vagy? Ha élőszóban nem vagy mondható beszédesnek, akkor mondhatjuk azt, hogy a blogod egy belső motiváltságból fakadó megnyilvánulás, melynek a célját nyilván te tudod pontosan, mégis ezek fényében: zárkózott vagy?

-Ami a blogban van, az maximálisan én vagyok. Élőben akkor vagyok ilyen, ha már közel engedtem magamhoz az embert, egyébként roppant mód zárkózott lettem.

Szoktál valakivel őszintén, nagyokat beszélgetni, nevetni?

-Van két ember, kivel tudok őszintén beszélgetni. Általában részegen…

Amikor azok a bizonyos nagy beszélgetések vannak, azért kell az ital, hogy a kimondott szavak ne fájjanak?

-Azért kell az ital, hogy leszarjam azt, hogy a hallgatóságot érdekli e egyáltalán a mondanivalóm, illetve leszarjam a mondanivalóját az elhangzott gondolataimhoz. Ezért is kommunikálok keveset élőszóban. Amikor írok, akkor nem érdekel, hogy ki figyel. A saját sztorimat mesélem el magamnak, és mivel én már értem minden sorát, illetve az előzményeket, így hát nem kell minden szót megmagyarázni. A hallgatósággal nem ez a helyzet. Ott kénytelen vagy (lehetetlen feladat) egy sztorit úgy előadni, hogy tökéletesen átmenjen, és ne legyenek hülye visszakérdezések, mik lehet, még nyomokban sem kapcsolódnak a témádhoz, vagy teljesen más nyomon van a kérdező.

Keménynek tűnnek egyes válaszid a blogban. Nem érdekel, hogy megbántasz valakit, vagy sem? És az életedben?

-Aki a véleményemre kíváncsi, az tisztában van velem, a stílusommal. Annak fel kell készülnie arra, hogy milyen választ kap a kérdésére. Ha nincs rá felkészülve, akkor leszarta, hogy ki vagyok, egyáltalán nem figyelt rám. Mondjuk úgy, hogy tesztként is fel lehet fogni a válaszok reakcióit. Figyelek azért arra, hogy ne bántsak meg senkit akaratlanul. Akarattal viszont van egy pár ember, kit szívesen megsértek, de azt is szeretem okosan csinálni, már amennyire a képességeim lehetőséget adnak erre.

Az önmagaddal szembeni elvárások magasak, mint mondtad. Minden elvárásodnak megfelelsz? Mihez viszonyítod ezeket az elvárásokat, mi a viszonyítási alapod? Szoktad feszegeti testi, lelki, szellemi határaidat?

-Semmiféle elvárásomnak nem felelek meg. Ha megfelelnék, akkor szárnyaim lennének, glóriám, és hozzám imádkozna a sok hittel teli ember. Viszonyítási alap az a sok mocsok, amit eddig láttam. Az megmutatja, mit nem kell tenni, és mi felé kell fordulni.

Az exhibicionizmus hétköznapi értelemben sem egy “elegáns” tulajdonság. Ugyanakkor mégis lehet elfogadható mértékű. Az írással… az írás az elegendő kifejezési forma számodra? A visszajelzésekből építkezel? Örömmel tölt el, ha sok olvasód van? Vagy inkább az, ha gondolataid nyomán a különböző megnyilvánulások szárnyra kapnak? Roppant önérzetességedet nem zavarja, ha félreismernek, ha félremagyarázzák pl. a gondolataidat?

-Jelenleg egyetlen kifejezési forma maradt nekem az írás. Örömmel tölt el, ha sokan olvasnak, és még nagyobb örömmel, ha megmozgatom az embereket ezzel, ha pedig sikerül az olvasókat rávenni arra, hogy megtárgyalják az általam felvetett gondolatokat, az a jelenlegi életemben a legjobb visszaigazolás arra, hogy élek. Gyűlölöm, ha félremagyaráznak, de tudom, hogy ezzel együtt kell élni, és néha kihívásnak veszem, ha büntetni kell az értetleneket. Jó játék a szavakkal.

Inkább tűnsz ironikusnak, mint szarkasztikusnak, helyesen?

-Szellemesen, de maróan is szeretek gúnyos lenni a világgal. Vagy a világgal szellemesen, magammal maróan? Hhmmm… Nem válogatok az eszközökben.

Azt mondod az a kiinduló pont, hogy minden ember hazudik… ? Mindenkihez így állsz hozzá? Mindig vagy ez csak a blogozásig terjed?

-Igen, minden ember hazudik. Valaki bevallja, van aki tiltakozik ellene, de attól ez még tény.

Szerinted, ha odavágod az őszinte igazságot, az mindig megoldja a problémát és azután nem lesznek félreértésből adódó konfliktusok? Te őszinte ember vagy?

-Próbálok úgy élni, hogy ne kelljen odavágni az igazságot, hanem az természetes legyen. Van pár ember az életemben, ki meg meri kérdezni a véleményem, és tudják, hogy őszintén el fogom nekik mondani, mert fontosnak érzem őket, így nem hazudhatok a szemükbe. Igen, és azt is szokták mondani, hogy rohadjak meg, de belátják, ők akarták.

Az, hogy valakinek a “mindenki hazudik” a kiinduló pontja gondolkodásának nem feltételezi azt, hogy túlságosan is sokat csalódott az emberekben, környezetében? Vagy mi oka lehet így tennie?

-Ezt a “mindenki hazudik” gondolatot megragadtad, mint kutya a csontot. Elevenítsük fel, hogy milyen párbeszédek zajlottak körülötted, mit gondoltál, mit mondtál ki. Ha most eléd állna egy nagy szerelmed, kinek látása pillanatában benedvesedne a bugyid, de akivel szakítottál, mert elvesztette a bizalmad, és azt mondaná; “Te lány, irány az ágy!”, akkor tételezzük fel, hogy a racionális éned átveszi a hatalmat, és azt mondja, hogy Nem. Ki is mondod; Nem akarok lefeküdni veled! Végigpörög előtted a múlt, minek nem volt jó vége, végigpörög előtted minden, és megnyugtatóan bólogatsz magadnak, hogy ez így van jól. A tested viszont csaknem felrobban. Majd amikor a pali elmegy, akkor magadra csapod az ajtót, és végigkáromkodod az éjszakát, mert majd meghalsz egy jó szexért, és pont azt hajtottad el, akivel ez összejöhetett volna egész éjszaka. Hazudtál a palinak.

Viszont az, hogy neked miért ez az alapgondolatod, és miért minden embert ezzel közelítesz meg… hááát.. Mit csinálsz alapesetben? Nézed, hallgatod és közben azon gondolkodsz vajon melyik szavában bújik meg valami, ami távol áll az igazságtól? Milyen igazságtól?

-Túl komolyan veszed ezt az egészet. Én nem. Tényként kezelem, és ezért nem haragszom senkire, tudom magamról is, hogy kell, azt jóccakát. Vannak indokok, mi / mik miatt hazudunk, nevezzük ezt egyfajta igazságnak, vagy bárminek, de ha olyan görény, szókimondók vagyunk, mint én, akkor félresöpörjük az egészet, és nevén nevezzük a gyereket. Szar, mert nekem egy, meg egy az kettő, és nem “lehet”, “talán”, “abban az esetben”, “ha”….

Te megtaláltad már a helyed a világban?

-Ha megtaláltam volna a helyem a világban, akkor mi nem ismernénk egymást.

Mi az a 4-5 dolog, amit szeretsz magadban?

-Egy dolgot sem szeretek.

Él még benned a gyermeki éned?

-Most próbálom kiölni azt, hogy higgyek a mesékben. Talán összejön.

Makacs vagy? Önfejű?

-Makacs, és önfejű.

Megbízható?

-Megbízható? Nem engem kell erről megkérdezni.

Sokat nevetsz?

-Nem nevetek. Elfelejtettem. (jó, néha, de ritkán)

Miért gúnyolódsz? Elégedetlen vagy magaddal? S egyáltalán, miért bünteted magad folyamatosan?

-Bűntetem magam? Hhmmm… lehet. Annyit hibáztam az életem során, hogy lehet, megérdemlem.

Van példaképed?

-Vannak példaképeim, természetesen. Illetve vannak olyan emberek, kiknek életében bizonyos cselekedeteket példa értékűnek tekintek. Olyan példaképem nincs, hogy csak nézek fel rá bárgyún, és azt gondolom, hogy ő a tökéletes a világban, és minden tette csodaszámba megy.

Kitartó vagy?

-Nem vagyok kitartó. Eltűntek a céljaim, illetve nem tudok egy olyat sem mondani, mihez 12percnél tovább tudjak ragaszkodni.

Mit csinálsz olyankor, amikor eltűnsz?

-Amikor eltűnök, akkor ülök, és nézek ki a fejemből. Általában valami film pörög a szemeim előtt, de tudatig már nem bír behatolni.

Vannak terveid a jövődet illetően?

-Homályos elképzelésem van erről az évről, de hosszú távú tervem nincs. Nincs egy kapaszkodó sem az életemben jelenleg, amiért érdemes lenne hosszú távú tervekbe belemenni.

Mivel jutalmazod magad?

-A jutalomhoz kéne valami jócselekedet.

Mit gondolsz a világbékéről?

-A világbéke buziknak való!

Mondd, miért zavar az téged, ha megdicsérnek, jónak tartanak, díjaznak? Örök elégedetlen lennél?

-Mert akik megdicsérnek, jónak tartanak, azok csak egy külső burkot látnak. Egyébként nem vagyok örök elégedetlen, csak azt az elégedettséget nagyon nehéz elérni, mit én szeretnék.

Ne rémíts meg! Gonoszság lakozik szellemedben?

-Néha szeretek megrémíteni. Az a legtisztább érzés, mit ki lehet hozni az emberből. Ha sikerül, akkor őszinte volt a veled szembenálló.

Külső burkot? Hiú vagy?

-Külső burok? Megtanítottak rá (bár nem kértem), hogy növesszek. Megtanultam, hogy be kell engedni oda egy pár embert, kik fontosak. Hiú? Hhmm… A válaszaimból eddig kiderülhetett, hogy nem becsülőm magam túl, és a sértődöttet sem tudom túljátszani, viszont nekem is valamilyen szinten szükségem van mások elismerésére.

A (z érzékelhetően) túlzott racionalitásod nem gátolja érzelmi kötődéseidet?

-De, a racionalitásom sokszor gátolja az emberi kötődéseimet, viszont sok-sok példa azt mutatta az életemben, hogy valamit jól csinálok, mert ezek nagy részéről egy idő után kiderül, piszok nagy eszem volt, amiért nem lett közöttünk szorosabb kapcsolat, mert az illető nem más, mint egy idióta.

Mi a kedvenc rajzfilmed?

-Kedvenc rajzfilmem mostanság a Herkules. Fantasztikus zene, az énekesek csúcson vannak, sok benne a humor, és minden van benne, amiért jó odaülni a képernyő elé, másfél órára.

Kedveled a színes holmikat?

-Másokon igen, nekem nem valók.

Miért ilyen magasak az elvárásaid magaddal szemben? Csak a nagy célok motiválnak/tak, a kihívás szintjén mozognak ezek?

-Azért magasak, mert karcolatokat kell hagynunk a világban. Mi másért is élünk? Kibújsz a védő karok közül, dolgozol, gyereket csinálsz, felneveled, majd elpusztulsz, egy hét, és homályba vész arcod, mondataid, gondolataid. Ez túl kevés. Ennél sokkal több kell / kéne. Az motivált, hogy minél többen lássák, ÉN itt vagyok, létezem, és nélkülem kevesebb lenne az, ki megismert. Ebben a kontextusban igen, hiú vagyok.

Kedves vagy az áruházban az eladóhoz?

-Igen! Bár az eladókat kéne megkérdezni erről, de szerintem sosem feledtem el, hogy az eladónak szüksége van arra, hogy kapjon egy félmosolyt, vagy csak udvarias szavakat.

Mi volt a múltban a legmerészebb tetted, mondjuk a gyermekkorodban?És a legmerészebb álmod?

-Legmerészebb tettem mindig az volt, hogy le tudjam küzdeni a félelmeimet. Állsz bringával egy havas erdőben egy domb tetején, és vagy visszafordulsz, vagy lemész egy olyan lejtőn, min gyalog is seggen csúszva tudnál leérkezni. És akkor nagy levegőt veszel, kiállsz a pedálokra, hátrateszed a testsúlyod, majd elrugaszkodsz, és várod a halált. Legmerészebb álmom az volt, hogy kiugorjak valami repülő tárgyból, mondjuk három kilométer magasságból, az olyan mértékű tériszonyommal, mi már egy létra harmadik fokán is kínoz. Azóta is ez a kedvenc elfoglaltságom, ha hozzájutok.

Mondták már azt neked, hogy nem vagy könnyű eset?

-Igen! Mindig azt mondják, hogy nem vagyok könnyű eset. Tulajdonképp nem is akarok.

Olvastam valahol, hogy számodra nem okoz gondot a “nem” kimondása és az, hogy lezárj akár egy hosszabb, vagy komolyabb baráti kapcsolatot. Könnyű téged megbántani? Viszonylag gyorsan telik be az a bizonyos pohár?

-Ha ki merem mondani azt a szót, hogy barát, az egy nagyon komoly dolog. Ott nincs félredumálás, és vannak kőkemény szabályok. Szabályok, amiket nem hághatsz át. A legelső a bizalom. Tudnom kell, hogy az illető egyrészt nem él vissza a bizalmammal, megőrzi mindazt, mit rábíztam, másrészt tartja magát az én általam felállított értékrendhez, hiszen ismernie kell. Ha ezeket felrúgja, akkor abban a pillanatban törlődik az életemből nyomtalanul. Mivel elég komolyan veszem, ezért….hhmm…. nem könnyű a barátomnak lenni. Tényleg nem, és nem is irigylem azokat, ki ebbe a körbe tartoznak.

Akiket beengedsz, ragaszkodsz hozzájuk annyira, hogy lehet 1-2-t sanszuk?

-Ha a legfontosabb értékekbe szarik bele, akkor nincs második esély. Elég második esélyt adtam az életemben, és tudom, hogy egyszerűen nem éri meg. Akiben egyszer megrendül a bizalmad, másodszor is meg fog. Nem hiszek a kivételekben.

Mitől válik valaki fontossá számodra?

-Attól, hogy látom, fontos vagyok a számára.

Alapos vagy? Maximalista?

-Nem! Link vagyok, és szétszórt, vagy dekoncentrált.

Szükséged van mások elismerésére, de nehezen fogadod a dicséretet, zavar, ha jónak tartanak. Kellenek a visszajelzések, de magadban tartod ebbéli örömödet?

-Az elismeréstől gyakran átesik az ember a ló túloldalára. Ha meg nem ismerik el, akkor nem érzi azt, hogy jót, vagy rosszat cselekedett. Veszélyes dolog ez, inkább nem mutatom ki, próbálom visszafogni magam.

“..egy hét, és homályba vész arcod, mondataid, gondolataid”- Ezt ne mondd, légyszi, ez így nem igaz! Nagyon kevés dolgot csinálhatott jól az az ember, akit a szerettei elfelednek az évek alatt! Azt az embert nem szerette senki! Ha most arról beszélsz, hogy a szélesebb közönség, akkor igaz, de csakis akkor!

-Ha én most meghalok, akkor az olvasók 95%-a két hét után elgondolkozik, hogy hol is lehetek, ezen töpreng 10másodpercig, majd ezt követően kb. annyit fog velem foglalkozni, hogy egy fél év múlva levesz az RSS hírcsatornájáról. Ott vannak a szüleim, és pár ember, kikkel napi kapcsolatban vagyok, ők igen, hiányolni fognak, ez természetes, de az élet megy tovább, senki nem fog utánam halni, a fateron, muteron kívül ez senkinek nem változtatja meg az életét gyökeresen.

Elkezdtél írni egy regényt. Mi lesz a sorsa?

-Mehet a kukába, vagy megváltozhat az életem, mire visszatér a kreativitással egyetemben valami cél, mi arról szól, hogy meg kell mutatnom milyen fantáziavilágot tudok teremteni. Boldognak kell lenned ahhoz, hogy mesélhess. Tulajdonképp minden pozitív, építő cselekedethez boldognak kell lenned.

Tegyük fel, lehetőséged van egy saját tárlat nyitására, számodra megfelelő helyen. Te tudnál most mit kezdeni ezzel?

-Kiadnám bérbe, és nem tenném be a lábam a helyre.

Tudsz apró dolgoknak örülni?

-Tudtam. Illetve most is tudok. Kaptam karácsonyra egy kitűzőt. Egy halott angyal van rajta, ki a földön fekszik, és a hátából kiáll egy nyílvessző, alatta pedig a “LOVE SUCKS” felirat díszeleg. Annak örültem. Ismert az, aki ajándékozta. De volt már földöntúli boldogság egy csupor madártej miatt is.

Lehet okosan szeretni?

-Hhhmmm…. Okosan lehet együtt élni azzal, akit szeretsz. Meg kell tanulnod kompromisszumokat kötni úgy, hogy az maradj, aki vagy. Ehhez okosság kell.

A burok, mi körbe ér nem egy áthatolhatatlan atompajzs?

-Most? Azt hittem, hogy igen. Rájöttem, hogy ez faszság, mert az áthatolhatatlan atompajzson csak homályosan lehet kilátni.

Türelmetlen vagy?

-Helyzetfüggő. A mindennapi apróságokban, gondolok itt a sorban állásra, dugókra, hivatalos ügyintézésben, munkában, és a hasonló dolgokban nem. Viszont türelmetlen tudok lenni, ha számomra… ezt most dobjuk! Van olyan helyzet, mikor türelmetlen vagyok, de próbálom kordában tartani.

Mondták már a barátaid neked, hogy az őszinteséged mellett mit szeretnek benned?

-Igen! Sosem hallgattam végig. Biztos valami baromság volt, tele közhellyel. 😉

Társaságban központi szerep jut neked?

-Soha! Gyűlölöm a központ szerepet. Munkában kiállok, ha előadást kell tartanom, akkor nem remeg be a hangom, de privát társaságban hagyjanak engem békén. Mindig vannak szószólók, kiket inkább kövessenek, bármilyen hülyeséget is beszélnek.

Mi/ki voltál farsangon a suliban?

-Cowboy. Ki is akartak rúgni onnan, mert úttörő nyakkendőt vettem fel fordítva, és azt mondták, ezt nem illik. Nagy sokk lehetett, mert azóta utálom a farsangot.

– Az embernek nem jár még egy esély?

– Ha eltörte a Matchboxomat akkor akár 4242 esély is jár. Ha eltörte a lelkemet, akkor csak egy.

– Te sem kaptál soha sem?

– Látod, itt vagyok, nem dobtak le a Taigetoszról, szóval kapok esélyeket.

– Szabályrendszer… ez köt mindenkit. Te hogyan viseled a kötöttséget?

– Nincs kimondott kötöttségem senkihez…. Illetve a számomra fontos emberekhez kötődöm azzal, hogy megpróbálok velük emberként viselkedni, illetve próbálom felmérni a határaikat, miket nem illik átlépni (nagyon).

– Bizonyos esetekben nem mutatod ki örömödet, visszafogod magad. Te szeretnéd, ha nem mosolyognának vissza, amikor te viszont azt teszed?

– Ha érdekel, miért nem mosolyog vissza, akkor kiderítem. Ha fontosnak érzi azt, hogy érdekel a sorsa, akkor el is mondja, és tán vigyorgunk is a végén.

– “Tulajdonképp minden pozitív, építő cselekedethez boldognak kell lenned. ” Viszont boldog úgy lehetsz, ha pozitív, építő cselekedeteket teszel, egyetértesz?

– Nem! 😉

– Temperamentumos vagy?

– Ohhh… azt nem hiszem…. Nem tudok veszekedni. Nem tanultam meg. Pedig néha olyan jó lenne olyan olaszosan asztalt csapkodni.

– Jó emberismerő?

– Woowwww…. Ez a kérdés tele van csapdával. Ha azt mondom, hogy igen, akkor szembe jön valaki, és 12.5 másodperc alatt megvezet, minek következtében kiderül, hogy nagyképű barom vagyok. Viszont más dolgom sem volt sok-sok év alatt, minthogy figyeljek az emberekre, és a környezetem is piszok jó mintát mutatott. Az utóbbi 5-6 évben, akiről az első 20percben megállapítottam, hogy egy idióta, arról egy idő után kiderült, hogy tényleg az. Lehet, hogy mázlim volt. Vagy csak idióták élnek a világban? Azt viszont tudom, hogy elég hozzá egy beszélgetés, és az apróságok (mondanivaló, metakommunikáció, miként reagál a gondolataimra, hogy hangsúlyozza mondanivalóját, mennyire erőszakos, vagy visszafogott) rengeteg mindent elárulnak. Két találkozás után meg tudom mondani, hogy összeforrhat e az életünk – legyen az bármilyen formában – , vagy szeretném, ha engem kihagyna abból, hogy hülyíti a világot azzal a ruhával, mit magára húzott.

– Gyakran teszteled az embereket?

– Folyamatosan tesztelem az embereket.

– Szeret(t)ed a társasjátékokat? Mondjuk az Activity-t?

– Szerettem. Ismerős környezetben. Idegenekkel nem, mert ott ki kell nyílni. Viszont régen pokoli nagy Activity partikat tartottunk, de főleg azért tetszett, mert jó pár focista volt a társaságban. Tudom, ez most furcsán hangzik, de aki még nem játszott focistákkal Activity-t, az nem tudja milyen élvezet másokat kiröhögni a ….. látva szellemi képességüket. (bocs a kivételnek)

– Honnan van az idézet? 😀

– Legyen ez az év nagy rejtélye. 😉

4 Responses to Port-Trééé…

  1. szasa szerint:

    Woody Allen?

    • Zaphod szerint:

      Figyelj, az biztos nem… Viszont le kéne vennem azt a dumát, mert már én is elfelejtettem, hogy ki mondta. 😀

  2. Anna szerint:

    Tetszik! (like) Érdekes módon, ismerősek a válaszok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com