Ma, vagy tegnap, esetleg lehetett az tegnapelőtt is, mikor a híreket néztem – és épp egy lmp-s politikus (talán a Szél), eltorzult, elcsukló hanggal, szidta a rendszert – gondolkoztam el azon, hogy milyen könnyű helyzetben van szeretett atyánk, vezetőnk, az ország megmentője, Viktor. És beugrott, mikét vihetne be egy jókora balhorgot az összes ellenzéki megmozdulásnak, kik kormányváltás céljából köpnek vért. A helyzet ezüsttárcán kínálja saját magát, figyelj.

Az elmúlt hónap balhéi között ott volt nagyvezérünk egyik polgármestere, ki épp szippantott egyet valami randa dologból, kezd felszínre kerülni, hogy egész véletlen, a nagy földosztogatásban olyanok jutottak a zsírosbödönhöz, kikről csak a többi 7milliárd ember tudja, hogy bűnözők, aztán itt van a Papcsák féle vesztegetéses balhé, a folyamatosan napirenden lévő E.ON cirkusz, bajai választás, retorika a t.házban, normafa, majd a minap, a Műcsarnok, Vígadó, Hild ingyen odaadása az MMA részére.

Emellett még van kb. kismillió olyan, mindennapos hír, mi már azok figyelmét is elkerüli, kik azért nézik a híreket, több oldalról, helyről, formában tájékozódnak a napi történésekről. Immunitás a mocsokra. Valami ilyesmi lehet a háttérben.

Nem is ez a lényeg! A poén az – ha figyeled, miként indul mostanság egy ellenzéki megnyilvánulás – , hogy jeles ellenzéki politikusaink egyre gyakrabban repülnek rá sajtóértesülésekre.

Kis Béla, a Hercegrátótbojtár megyei hírlapban lehozza, hogy Kökörcsin József, kormánypárti képviselőt fülön csípte a hajnali pirkadban épp gombászni induló K. Julcsinéni, miközben képviselőnk füves cigivel a szájában a forrásvízbe pisált, és a mellette lévő arab nemzetiségű, de épp Litvániában élő Umár Szafírtól vesz át egy borítékot szabad kezével, miben a kőrishegyi völgyhíd 2-ről szóló megnyert pályázat ellenértéke van, kettőmilliárd forint, ötszázasokban.

Mi történik? 17 mp múlja sajtótájékoztatót hív össze az ellen, egyszerre. A sajtósok azt sem tudják, hogy épp hova rohanjanak a 18 párt, szerveződés, összefogás, egyesület, közös-ület felhorkanását közvetítve a világ elé. Mit hallasz ezeken? Nagyjából semmit, mert nincs is mit hallani, hiszen a pártok, összeröffenések, stb. szóvivői még annyit sem tudnak a történésről, mint te, aki épp a budiról jössz, ahol otthagytad a Hercegrátótbojtár megyei hírlapodat. De mint tudjuk, az információ az a lény, ki törzsfejlődik, ha szájról-szájra jár (egyeseknek ez külön tananyag is), így lesz a szóvivők nyilatkozatát követően egy 20 mondatos cikkből egy vaskos kémtörténet, másnapra. Lásd Sukoró ügy, miben Ferencünket jutatta Andrásunk a vádlottak padjára, majd alig kellett eltelnie 4 évnek, és Andrásunk most mehet vissza, azt magyarázhatja, hogy miként is jutott arra a következtetésre, hogy itten álnokság van. Ciki…

Ebből látod, hogy az ellen mindenre ráharap, mi hír, és mi felüti a fejét bárhol, bármilyen médiában, de nem tud semmiből építkezni, már akkor bukásra vannak ítélve, mikor belekezdenek az anyázásba.

Csak ezt kell meglovagolni Viktornak, és bevinni a balegyenest. Az ellen már most úgy indul a nagy párválasztón pártválasztón, hogy hülyét csinált magából három év alatt. Semmi lényeges dolgot (áfa, magánnyugdíj, szja, nyerőgépek és ezzel egyetemben a szerencsejáték ztr totális monopóliuma, 6 alaptörvény, két tucat adó + tranzakciós, média szabályzás, földosztogatás, oktatási kupleráj, trafik, pénztárgép, pénzszórás a stadionokra, húsipar bedőlése, munkanélküliség + emigrálás, határon túli választójog + választási törvény, MMA + majd én megmondom ki csinálja itt a színházakat, E.ON + MOLL vásár, és az eddig fejből, és ez csak a töredék az elmúlt 3 évből) nem tudott megragadni. Az emberek 90%-a szerintem a felsoroltakból alig-alig emlékszik valamire. És akkor jön a választás, és alapozni kell a választók pocsék, hosszú távú memóriájára. Friss cucc kell a piacra, mert úgyis az alapján mennek az emberek voksolni (ha mennek).

A terv.

Ha én lennék a Viktor, akkor úgy január vége felé megszellőztetnék magamról valami roppant húzós balhét. Egy kidolgozott, határokon belül-kívül összefonódó, összeesküvés elméletekkel teli cuccot, olyat, minek közvetlen hatását a zemberek elkezdik bőrükön érezni (mondjuk egy John Grisham – Pelikán ügyiratának magyar változatát). Ehhez kéne egy pár sajtós (az van nekem dögivel), magas rangú politikus, diplomata (azoknak úgyis én mondom, hogy mikor, és miként fogják meg a bokájukat a zuhany alatt), kell egy tucat könnyáztatta gyermek arc, az elkeseredett középosztályról pár snitt. Erre úgy repülnének rá az ellenzéki fejek, mint döghúsra a sakálok. Pár hétig egymást marnák, ölnék a nyilatkozatharcban, ön-kontroll, és logika nélkül. Én hátradőlök a plüssben, és vigyorgok. Nem kell tennem semmit, hiszen az ellen pont azt csinálja, amit akarok. És akkor a választás előtti ötödik hétben benyögöm, hogy vicc volt. Természetesen nem úgy, hogy vicc volt. A tervem itt nyer értelmet. Bebizonyítom ennek a csöpp országnak, hogy az összes ellenzéki arc egy álhír miatt lépett jégre, s esett pofára. Most.

Pillanatok alatt az összes figura hitelét veszti a nép előtt. S mivel a népnek max. négyhetes memóriája van politika ügyben, így hanyatt vetem magam a kanapén, rágyújtok egy kubaira, és már csak annyi dolgom van, hogy bejelentsem az új, négyötödös kormány megalakulását. Kurvárapofonegyszerű, csak jó sztorinak, jó időzítésnek kell lenni, és ahogy az ellent figyeli az ember, semmi akadálya annak, hogy ez bejöjjön.

VISZONT! Abban az esetben, ha netán az itt leírtak kísértetiesen elkezdenek hasonlítani pár, 2014-es történetre, akkor megjegyezem, hogy teljes mértékű a szerzői jogom védelme eme blog felett, tehát a jogdíjakat egyenesen pártunknak, népünknek, és vezérünknek kell átutalnia a bankszámlámra!

Ps: Már kinéztem a hajómat, és azt az 1,6 millió € -s vételi összeget, na és ennek a fenntartására szánt, * ötöt, ebből kívánom fedezni.

Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com