…és a végén elő kell adnod (vagy valakinek elő kell adnia). Így történt, hogy egy tikkasztóan meleg éjszakán, roppant éhesen, nem kevésbé ittasan, elkezdtünk verset írni. Amúgy cseszheti az összes éjszakai kajaszállító, meg az összes applikációjuk. Mert mobilon letöltöd azt a szart, de még nem rendelhetsz csak akkor, ha megadod anyád nevét két példányban, épp csak a vércsoportodat nem kéri, és amikor ezt az egészet befejezted, akkor közli, hogy az általad kiválasztott helyre a futár még térképpel sem találna el, így bocsi… Ekkor kezdesz el írni. Így:

Hazafelé az autópálya nem opció, ha ott a Balaton-felvidék, szóval megtankol, néz, lazul, néha már-már meghatódik a gyönyörtől. Az, hogy eljutsz az állítólagos civilizációba azt jelzi, hogy beleakadsz valami útépítésbe, ahol nem opció a navigáció, mert erre ő sem lehetett felkészülve, így lestoppolni egy földmunkást, hogy akkor most merre, mert ezt így az is nehezen értelmezi, aki ide született, de meg lett az út, mit nem lehet fényképezni, csak átélni, viszont megérkeztem a kedvenc szélerőműveimhez (ami itthon ugyebár egyáltalában nem gazdaságos), amikről azt kell tudni, hogy így, nem gazdaságosan, olyan hatalmasak közelről, és olyan hangot adnak ki magukból, hogy beleborzongsz.

 

Tagged with →  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com