Megy valakinek a karácsinyi háttérvideó a főoldalon? Azt kapta a blog az ünnepekre, egy másik projekt előkészületének ügyében (mi soha nem lesz kész…).

Noh, mondjunk valamit így nektek, az ünnepek alkalmából, amit nem szoktam mondani, mert ki nem állhatom a nyáladzást, a faszom karácsonyi képeslapokat, az alulexponált végletekig szaturált, már-már tűzforró képeket, de ha nem írom ki, hogy ki nem állhatom a nyáladzást, ésatöbbit, akkor csak szimplán bunkónak látszom, így már meg is tudom magyarázni, hogy miért vagyok simán bunkó.

Tisztázzuk! Boldog karácsonyt nektek!

Meg boldog december huszonhatodikát, meg február kettőt, május tizennégyet, július kettőt, szeptember kilencet, november tizennyolcat, meg ami köztük elhelyezkedik. Amúgy semmi, de semmi köze nincs a karácsonynak a boldogsághoz. Főleg nem egy 1688 évvel ezelőtti zsinathoz, ahol vallási fanatikusok, korrupt vallási vezetők meghatározták, hogy ezen a napon mindenkinek meg kell hülyülni, erőket kivágni, tök felesleges ajándékokat vásárolni, és ételmérgezést kapni.

Ha a világunk rémes, akkor arról csak mi tehetünk. Vér ciki – így utólag belegondolva – hogy az utóbbi hetekben egy rakat ajándékot vittünk a mikulásgyárba ahelyett, hogy minden nap úgy élnénk, gondolkoznánk, (rengeteg “hogy” lesz ebben a posztban) hogy ne legyen szükség mikulásgyárakra, vagy legyen, de ne elengedhetetlen segítségképp, hanem poénból. Ha az otthon felhalmozott felesleges szarok árának, illetve a hozzájutásukhoz felhasznált energiának tizedét arra fordítanánk, hogy változtassunk környezetünkön, akkor egy egész élhető, és fasza helyen élnénk. Szerintem…

Szóval, itt a karácsony. Üljetek össze, lazuljatok, rúgjatok be, majd ha elmúlik a rosszullét, akkor talán, esetleg, ha eddig nem, és ha már tényleg semmi dolgotok sincs, akkor töprengjetek azon, hogy jövőre az önös érdekekből hány tized százalékot tudtok felszabadítani arra, hogy jobb legyen másoknak is. Nem kötelező. Ajánlott.

Elég nyálas lett? Hát, ahogy így végigolvasom…

Kell egy kávé…. Aztán van még itt egy pár top fáájv, mit meg kéne írni.

Tagged with →  

10 Responses to ŐŐőőőő…. szóval….

  1. aniss szerint:

    Igen, megy 🙂 Nagyon jó 😀 Békés, boldog karácsonyt neked is 🙂

  2. Sir Artemon szerint:

    Nya, boldogat! Aztán egyszer tartok Neked vallástörténeti előadást, hogy bár lenyúltak pár dolgot azon a zsinaton, de azért nem kéne fikázni ezt az ünnepet. A boldogság és szeretet ünneplése ősibb ez alkalommal, mint Jézus ünneplése.

    Az adományozást illetően, a maradék ruhát végül nem sikerült elvinnem, és az a baj, hogy a Vörös Kereszt már nem veszi be a ruhákat, a roma önkormányzathoz lehet csak vinni. Az én méretem nem jó a hajléktalan pasiknak. Nők erre nem járnak, és hát, a többségük beszédképtelen már a piától, mire én találkozom velük. Az idén kaptak tőlem most a mentő kutyák is. A gyerekek imádták őket, úgyhogy több szülő nyúlt a pénztárcába 10 perc alatt a Pólusban, mint amit eddig valaha is láttam ilyen adománygyűjtésen. Amúgy, a mentőkutya olyan, hogy ha jön az égi csapás, még én is rájuk szorulhatok.
    Jövőre a Mosoly Alapítványnak fogok dolgozni. Egyébként két honlapon szoktak tőlem szakmai tanácsozt kérni, amit ingyen csinálok már évek óta. Néha mailben is.

    Ha láttad A meztelen diplomatát, akkor nem kellene illúziókat kergetni az adományozással kapcsolatban. Ebben az országban, ha egy segélyszolgálatnak, vagy egy vallási szeretetszolgálatnak dolgozol, minimálbért sem kapsz diplomásként, és a beledet is kidolgozod. A pályázati és adomány pénzek viszont valahogyan mégis nagyon gyorsan eltünnek.
    Valaki mesélte, hogy amíg kezeltek ruhaadományokat, a jobb cuccok a dolgozók keze között maradt. Régen a BÁV vett be ruhákat, el tudtad adni, most már azt sem lehet. Angol turkálók nyitnak, de a magyarokét nem veszik sehol. Egyedül a babaholmikra tudnak a kismamák cserebörzéket szervezni.

    Nem rajtad, rajtam, vagy a blogolvasókon bukik el a világ vagyonelosztásának kérdése. A statisztika szerint a föld lakosságának leggazadagabbjai felső 10%-ban vagy te is, én is. Mi nagyon-nagyon gazdagok vagyunk, és a szakadék, ami különböző életek között tátong, az akár egy másik bolygónyi távolság is lehetne. Már a társadalmunkon belül is. És erre jó példa, hogy most luxusszállóztattak 40 gyereket valami hülye pr-os ötlete alapján. Véresre kapartam az arcomat az ötlettől. Aki döntéseket hoz, és akik a döntéshozókat pozícióba helyezi – akárhogyan -, soha nem tapasztalta, még szag szintjén sem, hogy miről dönt. S ha ez így van kicsiben, nagyban még inkább így van. Leszarják, hidd el. Ez az Elysium probléma.. Én így neveztem el. De ugyanezt fogalmazza ki a Slum dog millionair, vagy a District 9. Zupp, esélyünk sincsen.. 🙁

    • Krisz szerint:

      Adam Smithnek (a közgazdaságtan atyjának) két könyve volt. Ebből az elsőt ismeri, tanítja az egész világ, ez írja le először a kereslet, kínálat, piac összefüggéseit (Wealth of the Nations). Ugyanakkor a második könyv (Ethics of the Nations) meg arról szól, hogy pusztán a gazdasági racionalitás kevés, társadalmi önszabályozás (erkölcs), újraelosztás, seg€ly, charity is kell ahhoz, hogy az egyensúly fennmaradjon. Ez utóbbi könyvet a “elfelejtették”, nem tanítják a nyugati közgazdaságtan keretein belül és cserébe nem értik, hogy miért van egyensúlytalanság, válság.
      Szóval charity szerintem jó és kell, még akkor is, ha nem 100%-osan tiszta lelkiismerettel csinálják, és személy szerint örülök, ha Zapnak nem csak légvár-építő, eszképista gondolatai vannak, mégha mindezt szociáldemokrata mázzal önti is le 😉 Hát mi illene ide jobban, mint Dickens über-nyál karácsonyi üdvözlete,amiből újabb topfájv lehetne, hogy hány karácsonyi filmben koppintották, ‘Isten áldjon minden embert’ 😉

  3. Joci szerint:

    Hát Gabi, ebbe kár volt bele menni. 🙂
    1. nem a karácsonnyal, ünneppel, szeressük egymással van a baj. Azzal se, hogy ez betervezett, és semmi köze nincs Jézus születésének időpontjához. Egész egyszerűen össze kellett gyúrni a vallásokat eggyé, hogy ne legyen akkora széthúzás, és birka módra lehessen terelni a népet. Ehhez hozzájött a fogyasztói társadalom, és mint tudjuk cirkusz kell a népnek. 🙂 A baj az, hogy ez csak 2 napig működik az emberek nagy részénél. Hogy a világunk rémes, arról mi, pontosabban ti tehetek, mert az Én világom nem rémes. 🙂 Van munkahelyem, van még 3 hely ahol kiélhetem a munkamániám, támogatom a kis és nagycsaládom, társadalmi munkázok, gyűjtögetek, osztogatok, segítek másokat, mindent megteszek ami magamtól telik, hogy másoknak is jobb legyen. (Természetesen van ötletem, az afrikai problémára, az enrgia válságra, és az atom hulladékra is, de ezek a sokmilliárdos projectek, amire nincs pénzem. :)) De elsősorban mosolygok mindenkire, hogy neki is szép napja legyen. A világból kiveszett a magunkról, és másokról való gondoskodás a másik lelke iránt. De ezen csak Ti változtathatok.
    Boldog karácsonyt

    • Zaphod szerint:

      Baszki! Én meg azért “tartalak” immáron vagy 20 éve, mert ilyen vagy! Meg baromi öreg… 😀

  4. Sir Artemon szerint:

    Krisz, nekem csak élettapasztalat jutott a közgazdaságtanból. Többnyire tanmesék emberektől. A magam részéről csak a pszichológiai elvek megnyílvánulásai alapján tud szerveződni a világ rendje, mind történelni, mind kulturális szempontból. A gazdasági viselkedések és a politikai döntések mögött is csak emberi gyarlóságokat, személyiségfejlettségi szinteket látok. Ha lerántasz mindenről minden sallangot, ami a manipuláció eszköze, legyen az érzelmi, elvi, hitbeli, spirituális, etikai, stb., akkor tisztán látszódnak az érdekek és értékek.
    Én magam Jocival értek egyet: az ember az itt és mostban, a cselekvőképességének és lehetőségeinek függvényében tegyen annyit másokért, amit jószívvel tud. A kedvesség és a jó szó nem kerül semmibe. Egy figyelmes gesztus, vagy egy illő köszönés olyan alapvető változásokat generál, mik vízgyűrűkként terjednek szét a rendszeren. Minél több pontban és többször indítasz meg ilyen hullámokat, annál több esélye lesz a változásnak. De az az igazság, hogy ennyi évnyi terapeutai tapasztalat, és egyéb önismereti élmény után mostanra azt merem állítani, hogy ha akaratból akarsz ráhatni egy rendszer változtatására, a hullámok rád csapnak vissza, és az nem lesz vicces. De ha csak önmagad miatt cselekszel jót, kedveset, szíveset, karitatívat, annak lesz igazi változtató ereje. És ez elég ciki. Nem lázadva, nem akarva változtatni? Az egyenlő a változásról, és változtatásról való lemondással. Paradoxon, de csak így fog működni. Így működik a terápiában, így működik a vallásban is, mindegy melyiket vesszük alapul. Kemény lecke volt nekem, mire ezt megértettem gyógyítóként, és vallásgyakorlóként is..Miközben mindenki azért jön, hogy valami változzon, és még a pszichoterápia is ezzel adja el magát. 🙂 De hinni kell, hogy ennyit tenni, azaz önmagunk örömére gyakorolni és cselekedni a jót, éppen elég. Sőt, a legtöbb. Jézus (Josua) tanai és életútja pont erről szól, ezért is fontos az új szövetség az ember és teremtője között, ezért fontos ünnep ez a mostani, minden vallásban fontos ünnep. Ennek az időszaknak hasonló tanításai vannak sok különböző hagyományban. Szóval, tök rendben van az is, amit Zap mond, és én is birom, amikor így hőzöng, mert igaza van.
    Sajnos, a hajléktalan megemlékezős fotóriportról lemaradt, ami a rendelőm kapujában zajlott egy Attila nevű hajléktalan férfi halála kapcsán. Sajnálim, hogy nem volt annyi eszem, hogy gagyi képeket csináljak legalább a mobilommal. De én az a fajta vagyok, hogy ha involválódom, nem jut eszembe objektív dokumentálni..

  5. szerint:

    Juj! itt mindenki milyen jóember. 😀 😀 😀 Én nem igazán vagyok ilyen önzetlen emberiségcentrika, de maj’ eccer elegyek Afrikába vagy ilyesmi. Azért hogy egy kicsit idenyáladdzak: Boldog Karácsonyt. És csak mondom, hogy a Sunshine-ban majd jól kitaláljuk, hogyan ne lehessen senki önző vadkapitalista. 😉
    Megjegyzem az én karácsonyaimon valami oknál fogva sosem készülnek alulexponált, végletekig szaturált, tűzforró fotók, de ezen is igyekszem majd változtatni a jövőben.

    • Zaphod szerint:

      Kurvára merem remélni, hogy rajta vagy az ügyön, és jövő ilyenkor egy undorítóan nyálas tengerparti teraszon röhögünk teli szájjal a világon, miközben sasoljuk az alulexponált, csöpögős naplementét, miközben vicces, cinikus karácsonyi verseket gyártunk. Meg kell egy szivar. A világmegváltáshoz. 😉

      • szerint:

        Rajta vagyok. Még egy ilyen szürke karácsonyt már tényleg nem bírok elviselni. Szivart meg szerzek. Chill out. 😉

  6. Sir Artemon szerint:

    Mai info, miután egész évben azt kerestem, ki veszi be érdemben a hasznákt ruhákat, és juttatja el valóságosan a rászorulóknak, na, ezek a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok. Oda tessenek adományozni év közben is. Mivel leszek szabin, lehet, hogy írok egy kis posztot a nem létező blogomba erről, majd publikálod helyettem. BUÉK!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com