Most esett le, hogy én tulajdonképp Babos Timit, kit most vernek szarrá (legalábbis most mutatják) teniszben, az olimpián, én szakmailag is tudom nézni, hiszen benne voltam a buliban majd’ 10 évig.

Azt szeretném megtudni (vagy nem is, mert a végén elmondja…), hogy mi a franc baja van? Úgy áll a pályán, mintha elvette volna apu a kedvenc játékmacit, és inkább menne keresni-kutatni, minthogy ott álljon a nyavalyás füvön. Rossz ránézni a csajra. Lehet, ilyen alapból is (évek óta nem nézek teniszt, mert annyira hiányzik, mint púp a hátra), nem tudom. Azt viszont tudom, hogy ha valaki esélytelenként (ATP ranglista szerint besorolva), vagy minimális eséllyel, az esélytelenek nyugalmával, örömből játszik, akkor okozhat meglepetéseket. Ha ilyen szenvedősen, akkor szenvedve fogják lealázni a pályán. Aztán lehet, hogy csak azért van ilyen feje, mert begyulladt a szeme. De mitől? Nem úszó! Vagy tegnap fröcsögött a víz a pályán?

Egyébként nem bonyolult dolog a tenisz. Tényleg nem az. Nem csapatjáték, folyamatosan változó stratégiával, változó állapotban lévő csapatjátékosokkal, nem századmásodpercekről van szó, mit buksz a vízben egy rossz rajtnál, fordulónál, (vagy küzdesz a ragacsos vízzel), és nem is genetika, mikoris lehetetlen, hogy megverj egy fekete rövidtávfutót.  Megtanulod a technikát, megvan az állóképességet, (8-10 év) és innentől minden fejben történik. Mozgasd az ellenfeled, számítsd ki, hogy mikor, merre játszik, és ne véts szarvashibákat, azt jóccakát. Babos Timi most jelenleg látványosan bukik fejben, és saját magát veri szarrá. Tényleg! Nem az ellenfele jó, hanem ő maga játszik annyira rosszul, hogy edzésen, egy ilyen játék után az edző utána vágja az ütőt.

Hüümmm….

Írtam a fríímélnek, hogy szopjanak le nem megy a mél. Visszaírt, hogy vették a levelet. Majd rájöttem, hogy a fríímél már a Nagy-Testvér, szóval baszhatom….

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com