Igen, ég a web a netsemlegesség megmentéséért, illetve az USA jelenlegi szabályozási rendszerének eltörlése ellen. Azt mondod, abban az esetben, ha ezt az Obama törvényt elsikálják, akkor megjelenik a weben a gonosz, és játszani fog a sávszélességekkel, minek hatására arra tereli a kedves nézőt, amerre egy másik gonosz ezt akarja, ha van rá pénze?

A NET szabadságának annyi…

Azt nem tudom, hogy a NET, amúgy mikor volt szabad a bolygón, azt viszont tudom – mivel a kezdeteket, illetve az első matáv csomagok beindulását követő 8. percben már otthon is fent lógtam, és dzsalhatott az AltaVista a Netscape Navigatoron – hogy ebben az országban akkor volt utoljára szabad NET, amikor még az ISYS TOP 100-as listáján 87 db. magyar weboldal szerepelt, és a Google még csak próbálkozott a pédzsrankkal…

Ezt követően a matáv behozta a kedvezményes csomagokat, polcokra kerültek a 14k-s modemek (szerintem nekem még van otthon egy 56k-s motorola), és még 17 percig volt a weben jó világ, botrányosan jó a közönség.

Onnantól kezdve lettél egyre magányosabb a weben, mivel sikerült ráébredned, más is van a világban, mint kockák, megfelelő intelligenciával, jókora iróniával, megfelelő időben elsütött poénokkal. Mert hogy megjelent a nép. És a nép egyáltalában nem barátságos, nagyjából 20%-ban okos, de az meg elvész a sokk troll között, így már akkor elkezdtél leszokni a közösségi hálózatokról, amikor a sok paraszt megtalálta az IWIW-en a feliratkozó gombot, és a sok parasztot megtalálta az…

ALGORITMUS!

Ő pedig nem más, mint aki ki akarta találni, hogy te mire gondolsz, mi számodra a releváns információ, ehhez felmérte hol is szerepelsz a társadalomban, kik a barátaid, mik a böngészési szokásaid, hol dolgozol, hova mész nyaralni, és van e pattanás a seggeden. Ebben a pillanatban a nagy tervező kibaszta a sírgödörből a lapátot, kimászott, majd belelökte a mélybe a szabad internetet.

Ekkor már nem azt kellett megtanulnod, hogy ilyen kulcsszavakat, illetve milyen segéd karaktereket használj a releváns találataid eléréséhez, hanem hogy miként kerüld el a rendszer relevánsnak ítélt találatait. Mármint, neked… A világ meg amúgy nem változott, csak megmutatta foga fehérjét, ugyanis a világ lusta. A világnak elég volt a feltörekvő közösségi hálózatokon megosztott tartalom, és a google max. első két találati oldala, mert a világ nagyon el tud fáradni ám az internetezésben, és ami könnyen megy, vagy odadobják eléd, az jó, az igaz, az a való, és ha netán kimondod előtte, hogy az RSS a világ sokadik nagy csodája, akkor csak néz ki a fejéből, mert lövése sincs, miről is beszélsz.

Már egy ideje azon gondolkozom, hogy kezd értelmet nyeri a dark web számomra is, mert ami itt van ezen a felszínen, azzal én nemhogy azonosulni, de lassan egy légtérben sem tudok lenni.

És akkor majd’ 20 évig milliárdokat kereső „garázscégek” rájönnek, hogy a felsővezetők, részvényesek egyre kevesebb szigetet tudnak megvenni a bolygón, no nem azért mert már nincs eladó, hanem mert nem jönnek a klikkek, a klikkek után pedig a reklámbevételek. Ohhh, jaj, valaki rájött, hogy már nem elég ötlettel, innovációval egy csoportba terelni a birkákat, most már be kell vetni a villanypásztort, és a pulit. A web villanypásztora pedig a bit rate, az információáramlás sebessége. Józsi oda megy, ahova gyorsan el tud érni. Tök mindegy mi a cél, csak ott legyél, mert ott jó, ott vannak a többiek, az ember meg társas lény, ugyebár.

Az ennek hatására kieső bevételek pedig két, egymással szorosan összefüggő dolgot teremtettek. A kormányzati lobbyt, és az azt elősegítő, internet semlegesség megszűnésével fenyegető jövőkép rémével behülyített közfelháborodókat. E kettő arra késztette Obamát, hogy törvényt küzdjön át, mi garantálja, hogy a szar mindenkinek ugyan olyan sebességgel ömöljön az arcába, mint ahogy az elvárható egy normális világban. Szupi!

És akkor most jön a hajó hülyéje – Trump – aki kényszeresen meg akar szüntetni mindent, amit Obama létrehozott, mert nehogymár egy feka mondja meg, hogy milyen törvények legyenek abban a drága fehér Amerikában.

Bónuszként bejön az EU, és saját netsemlegességi törvényt aklot, mintha bármennyire is regulázni tudna egy globális hálózatot – vagy eszközei lennének –, és az azt irányító maroknyi céget, hol a színfalak mögött osztották, osztják, és fogják is osztani a gerinceken áthaladó adatmennyiségeket.

Erre jön a nép, és ismét közfelháborodik. Tegye. Majd jól megnő néhol 20ms-el a pingem.

Leszarom…

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com