Szasa két hete megint beajánlott egy sorozatot, minek a címe Person of Interest. Mondjuk néha meggyilkolnám a palit, mert jócskán benne volt a keze abban, hogy rettentő sok órát eltöltöttem mindenféle képernyőt sasolva, ahelyett, hogy ezt az időt mondjuk arra fordítottam volna, hogy….
De mindegy is. Ezzel a felvezetéssel indul a sorozat:

Figyelnek téged. A kormánynak van egy titkos rendszere. Egy gépe, ami a nap minden órájában kémkedik utánad. Tudom, mert én építettem. Arra terveztem, hogy detektálja a terrorcselekményeket, de mindent lát. Az átlagembereket is érintő bűncselekményeket. Olyan embereket, mint te vagy. Bűncselekményeket, amelyeket a kormány lényegtelennek tart. Ők nem tesznek semmit, tehát úgy döntöttem, én fogok. (…)

Minden ember rémálmának kell hogy legyen egy ilyen gép. Egy olyan szerkezet, mi teljes körűen felügyeli az életed. Nem is azért, mert figyel. Azért, mert tudjuk, hogy ami rossz kézbe kerülhet, az egyszer igenis rossz kézbe kerül. Az emberiség történelmében erre nincs pozitív példa.

Miről szól a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ? Olvasd el Orwell 1984 című könyvét, és megtalálod benne a részleteket. Na de a lényeg:

Hogy nézett ki ez eddig a felügyeletünk? Mondjuk azt, hogy Kovács Pistike rossz fát tett a tűzre, mi felkeltette a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ érdeklődését, és kik céljává vált, hogy Pistikét levadásszák.
Ekkor ugyebár meg köll őt figyelni. Tudni kell hova utazik, mi a munkája, hol lakik, hova telefonál, kik hívják, mit néz a neten, hol bankol, milyen autóval jár, kik a barátai, mennyi a havi bevétele, kiadása, mikor volt vakbél műtéte, befizette-e a befizetnivalókat, tehát az egész életéről, mi elektronikus, vagy nem elektronikus formában van, egy teljes képet kell kapni.

Eddig oké, ugye?

Csakhogy van egy bibi! Annak idején valami idióta kitalálta a személyiségi jogokat. Tudod, azt az izét, mi megakadályozza egy civilizált környezetben, hogy a megválasztott kormányod, illetve annak hivatalai, benézzenek a fürdőszoba ablakon, miközben maszturbálsz.

Valószínűleg minden épeszű ember erre okosan bólogat, mert jól van ez így.

Erre alkalmaztak különböző törvényeket, miket adatvédelmi törvényeknek hívunk, ennek van felügyelete, ellenőrző szerve, a személyes adatainkat tároló szervezetek ehhez igazodnak, megakadályozva ezzel azt, hogy ha az állam, és az általa vezetett bármely csoport, szervezet, hivatal esetleg megpróbálná semmisnek nyilvánítani a mi, azaz a nép személyiségi jogait, jogos, vagy mondvacsinált, esetleg valamely csúnya dolgok érdekében.

Tehát, amint a hivatal elkezd nyomozni Pistike után, egyből akadályokba ütközik. Először is meg kell győzni a törvények betartásáért felelős hivatalt, hogy jogos az ellenőrzés. Majd az adatainkat őrző szervezetek minden kapuján külön-külön be kell kopogtatni, ekkor ezek előveszik a személyes adatok védelmére vonatkozó paragrafusokat, belenyálaznak, megnézik, hogy valóban van-e joga a nyomozóknak bekukkolni a fürdőszobába, és ha igen, akkor megkaphatják a kért dokumentumokat.

Nehézkes eljárás. Viszont működik az állam feletti ellenőrző rendszer. Ugyanis a történelmünk már megtanított minket arra, hogy az állam felett kellenek ellenőrző rendszerek, mi az államnak sok esetben nem tetszik, de hát ezt hívják demokráciának.

Eddig….

Addig, míg a belügyminiszterünk ki nem találta, hogy nem van ez így jól. Lehet, a gyermeke letöltötte a webről a Person of Interest című sorozatot, megmutatta apunak, majd felvetette a kérdést; miért nem van egy ilyen gépünk nekünk is, mert olyan tuti?! Erre apuka hümmögött kettőt, és másnap reggel fogalmazásba kezdett.

Szóval, január elsejétől a törvényeinket, mik védenek az államtól, a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ létrehozása érdekében, át kell alakítani. Fű alatt. csakhogy 2011-et írunk, itt már fű alatt alig-alig működik valami, hiszen a híreket már nem postagalambok viszik.

Mégegyszer.

Január elsejétől a törvényeinket, mik védenek az államtól, úgy kell átalakítani, hogy egy szervezet, mit Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központnak hívunk, minden adatunkkal szabadon rendelkezzen anélkül, hogy őt ebben akár percekre is megakadályozza a jelenlegi adatvédelmi törvényünk, illetve a szervezet, mi az adataink védelme felett őrködik.

Amikor erre a hírre többen felhúzták a szemöldöküket, majd elgondolkoztak azon, hogy miről is szól ez az egész őrület, véleményt is alkottak, esetleg tiltakoztak ez ellen, a Selmeczi ValakiDugjaMárMegÉsKüldjeElSvédNyugdíjasnak Gabriella a következőket nyilatkozta:

„Ha diktatúráról beszélünk, akkor ezt nem a Fidesz háza táján kell keresni. A Fidesz egy demokratikusan létrejött párt, több mint húsz éve működik demokratikusan Magyarország életében. Én azt hiszem, nem kell aggódni sem a kormány, sem a Fidesz tevékenysége kapcsán”

Ahham….

Csak azt nem tudom, hogy ha ez a demokratikusan létrejött gyülekezet, mi az elmúlt másfél évben már akkor is hazudik, ha egy pohár vizet kér, emellett elkövette magyarország történelmének legnagyobb lopását, miért pont most mondana igazat???

Azért, mert Selmeczi nem hiszi…. Zap meg igen. 1:1.
Zap 2014-ben is ugyan ott lesz (sajnos), mint most, Selmeczi meg a levesben.

Már csak az a kérdés, hogy honnan lesz erre pénz?
Ugyanis egy ilyen cucc nem hozható létre valami leharcolt informatikai hálózattal, pár pizza foltos pólójú kockával, kik azért kerültek a yardhoz, mert épp csak átbukdácsoltak 8év alatt a GDF-en.
Itt csúnyán százassal kezdődik a milliárdok száma.
Honnan is, mikor állítólag 1400 milliárd hiányzik a kasszából jövőre?

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

11 Responses to Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ

  1. Sir Artemon szerint:

    Ebből forradalom lesz… A Nyugat meg röhög rajtunk, hogy magunkat gyengítjük, mialatt ők kiszipkáznak tőlünk minden erőforrást, földtől a vízen keresztül az emberi kétkezi munkán át a zsenijeinket. Az a baj, hogy én már lemondtam arról, hogy ez változzon. Anyám kivert kutyaként él, jobban mint én külhonban, most egyre több olyan döntést hoznak, hogy vissza se térhessen. Hamarosan követik őt más szeretteim is. Egy ponton túl csak az marad, akinek a türelme és lemondó képessége végtelen.

    • Zaphod szerint:

      Dehogy lesz forradalom! 😉
      Itt bármit csinálhatnak, mi birkaként bólogatunk. Tessék mondjuk elővenni a szakmaiságod, és felhozni olyan kísérleteket, mint a Milgram.
      Megírod, vagy megírjam én? 😀

      • Sir Artemon szerint:

        Na, mármost a Milgram kísérletből okulhatott volna már a világ, vagy ha okult, és mégsem tesz ellene, akkor az már gonoszság, velőtrázó gonoszság. Ergo a politikai vezetés – mialatt képmutatón Isten-hívőséget hirdet -, a velejéig megáltalkodott és gonosz embercsoport.

        Egyébként, én ma az esztergomi helyzeten akadtam le. Régen ilyenkor az emberek betörtek a csaló/hazug/tolvaj házába, előkapták családostul, de ha kell, akkor csak őt magát kisgatyában, kihurcolták az utcára, és meglincselték öt perc alatt. Mire a rendfenntartó szervek észbe kaphattak volna, már le is zajlott a dolog, a fazon lógott egy fán, vagy agyonverve hevert az utca közepén, és tanú meg egy szál sem. Néha olyan indulatokat ébresztenek fel bennem ezek a gazemberségek – bennem, mint pacifista, humanizmusra szocializálódott, istenfélő lényben -, hogy azon csodálkozom, másokban, akik nem ilyenek, hogyan tűr nyugvást a lélek…

  2. Sir Artemon szerint:

    Itt egy cikk, ami politika, és még viccesen is, de ettől nem vidámabban. Nem ehhez a témához, de nincs kedvem visszakeresni, melyikhez:
    http://hirszerzo.hu/velemeny/2011/11/24/Viccnek_kicsit_eros_diktaturanak_meg_gyonge_BOKXGQ

  3. szasa szerint:

    Baromi büszke is vagyok magamra. De azért legyünk őszinték; ha nem lett volna benned nyitottság a téma iránt, akármit csinálhattam volna, nem kezdesz el sorozatokat nézni. A POI nekem idén toronymagasan a kedvencem lett. És – azért inkább ne – üssenek agyon, de nekem a Terra Nova is és a Once upon a time is baromira bejött.

    • Zaphod szerint:

      Bár a Terra Nova miatt megérdemelnél egy lenéző pillantást, de inkább elnéző lesz, ha egyáltalán tudok még pillantani ez után a nap után…. 😉

  4. Rainmagic szerint:

    Na idefigyelj! Te csak ne tervezgesd az én hites uram meggyilkolását, mert elküldöm az emberemet és széjjel kapatlak vele! :PPPPPP

    És az ember a 8 fogával úgy szétharap, hogy reszkess! 😀

    • Sir Artemon szerint:

      Javaslom erre a célra a Hétszünyű Koponyányi Monyókot, aka az egy araszt embert két araszt bajusszal, hidd el nekem, nagyobb sikerrel járna! A fogakkal meg csak óvatosan. Én elmentem fogorvoshoz, és mindjárt talált is a számban 2,5 milliós ellenértékű munkát. Vazze, leesett a hajam tőle.

    • Zaphod szerint:

      Már van 8 foga? 😉
      Egek! Hihetetlen mód rohan az idő…. :/

  5. Rainmagic szerint:

    8 bizony. És növeszti a többit is. 😀 Már 82 cm. És eszméletlen cuki. 😀 Talán még téged is szeretne… 😀 Amitől letennéd a hajad, hogy milyen eszméleten szeretetgombóc. 😀

Leave a Reply to Sir ArtemonCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com