Ez eddig sem volt vita tárgya, de hogy…

Várj! Az utóbbi időben elfelejtettem azt, hogy mire való egy blog. Teljesen másra kezdtem el használni. Megint abban a „hibába” estem, hogy kontaktust – legyen az bármilyen is – építek(tettem) fel az olvasóimmal, így ez, ha tudat alatt is, de megakadályoz abban, hogy kihasználjam az igazi funkcióját, azaz a szarkibüfögést.

És ez gáz!

Főleg azért, mert ha kijelentem, hogy nem vagyok normális, annak alapja van. Méghozzá jókora. Ebben a pillanatban gondolatok árasztanak el, majd a második pillanatban rájövök, hogy vagy ilyeneket, vagy hasonlókat már leírtam, és ….. és mit kell nekem azzal foglalkoznom, hogy leírtam e, vagy sem? Azért foglalkozom vele, mert automatikusan készülök ezen gondolatok reakcióira. Tehát, ha nem is megfelelési kényszernek lehet ezt nevezni, akkor hívjuk ezt…. Bármi másnak. Mondjuk faszságnak. Ilyenkor az ember letiltja a hozzászólásokat. De mégsem akarsz mindent letiltani, hiszen akkor megszűnik a kontakt. Erre viszont valamilyen szinten szüksége van az embernek. Kell visszajelzés arról, hogy a világon vagy, hogy élsz, hogy meghallják azt, ha röhögsz, vagy ha sikítasz kínodban.

Sikítok kínomban.

Képtelen vagyok kilépni egy kibaszott mókuskerékből. Mert erre most megint sikerült magam ráébreszteni, mert olyan kibaszott nagytudású vagyok… Megfogadtam ezerszer, mert ismerem már magam, hogy ha van egy olyan téma az életemben, mit én nem tudok megoldani, vagy az előnyömre fordítani, akkor azt beteszem egy olyan zsebbe, mit utána bevarrok, majd felmegyek egy nagy hídra, és bedobom a folyóba, majd elköltözök még arról a földrészről is, ahol ez a folyó hömpölyög. Ez van. Vannak erre magoldások, mondhatod az, hogy ez nem használ, szembe kell nézni mindennel, kivesézni, elemezni, és ezáltal feldolgozhatóvá válik minden, de én meg azt mondom erre, hogy nemes egyszerűséggel, leszarom. Igenis vannak olyan dolgok az életben, mit egyedül nem lehet feldolgozni. Vannak, és pont!

De baszki! Hogy ezt, a saját magam által felépítet szabályt, az utóbbi egy évben folyamatosan felrúgom, az nem elég, hogy botrány, de egész egyszerűen elmebaj! Az ilyeneket laza csípőmozdulattal le kéne lőni, mert nemcsak ön, de közveszélyesek is, mivel gondolkodásmódjuk, és ezzel egyetemben a cselekedeteik is hatással vannak a környezetükre, legyen az minél jobban beszűkült, de mégiscsak környezet.

Amit az elmúlt másfél órában csináltam, azért el kéne törni mindkét kezem, majd örökre letiltani a webről. Még az a szerencse, hogy csak klikkelgettem, és nem jutott eszembe az, hogy mondjuk elkezdjek levelet írni.

Na jó… 2011 a változás éve. Ezt írjuk le egy papírra, gyűrjük össze, majd nemes egyszerűséggel basszuk át a ball vállunk felett, mert egy faszság…

Igen, a kommentek le vannak zárva!

Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com