…minek mondjuk egyik oka egy 11éves, szőke, varázsszemű, kinek legfőbb elfoglaltsága az, hogy le se kattanjon az új mobiltelefonjának menüjéről, de amikor ez megtörténik, akkor szociofotókat készítsen rólam, minek eredményeként hatalmas szemekkel, gyöngyhangon felkacagjon.

(Egyébként, ha mégis lekattan a mobilról, akkor az órámmal van elfoglalva, minek eredményeképp éjfélkor arra kelek, hogy ébreszt az a szar! Csak kerüljön ma kezeim közé a csaj…)

Ki új suliban kezdett, bekapott jó pár hármast, viszont májusban még én csesztettem a szorzótáblával, most meg ő oktatott ki, hogy mennyi is 9×9.

És pasizik! Érted? Benjáminnak (ssszzz…asszem) hívják a fickót, és egy gyáva kis pöcs, ki nem mer a kalandpark kötelei között vigéckedni szerelme előtt. Apjával ki kell hallgatnunk a kölyköt, meg kell bizonyosodnunk, hogy tisztességesek e a szándékai, imádatunk személyével kapcsolatban.

És borzalmasan nő! Képeim vannak, mik ezt bizonyítják. Ohhh.. egek! És noteszgépet akar karácsonyra, amit meghallottam, abban a pillanatban közöltem, hogy mielőtt megkapja, annak az én kezembe kell megfordulnia. Olyan kibaszott komoly szülői felügyeletet pakolok rá, hogy beleizzad a cucc, az kurvaisten!

Ennyi történt, kéremszépen. És akkor lássuk, hogy ezen a kora tavaszi reggelen, a négyszázharmincnyolcadik poszt alkalmából, mi is történt ebben az évben:

Február 15-én kihirdetik a 16 kötetes Codex Theodosianust, a római jog gyűjteményét, mi a következő poszt alkalmából életbe is lép, minek alapelvei mai napig használatosak. Aranyszájú Szent János relikviáit – ki attól független, hogy pap volt, elég fasza kis reformokat hirdetett, de ettől függetlenül nem állt hozzá távol a vérrontás sem – Konstantinápolyba szállítják.

V. Bahram perzsa uralkodó feldobta a talpát. Fogalmam sincs, hogy ki volt a pasi. Reggel van, most nincs kedvem kilexikonozni.

Facebook Twitter Tumblr

22 Responses to Nem ír….

  1. Krisz szerint:

    Tudtam én, hogy van mit mesélned. Szegény Benjámin, legyetek vele kíméletesek, valszeg még alig van 12 éves 😀

  2. Zaphod szerint:

    [Krisz]: Nincs kegyelem a 12éves kis puncivadászoknak! Ilyen korban kell őket illemre nevelni!!! 😀

  3. Sir Artemon szerint:

    Minek egy 7 évesnek noteszgép? Miért nem babát vesztek neki? Vazz, hova megy ez a világ… :U

  4. Sir Artemon szerint:

    [Sir Artemon]: Bocs 11 éves. De akkor is.

  5. Krisz szerint:

    Ha már van mobilja, amivel képeket csinál mindenféle rossz arcú egyedekről meg magáról, akkor már tök mindegy 😛

  6. Zaphod szerint:

    [Sir Artemon]: Kérdésedre nem tudok válaszolni. Nem az én gyermekem (sajnos…). 😉

  7. buba1315 szerint:

    Ez lett az egyik kedvencem az irományaid közül. :)Bár a fiúcskát sajnálom. 🙂

  8. Zaphod szerint:

    [buba1315]: Neeeem kell azt a fiúcskát sajnálni! Mocskos kis skalpvadász lesz az! 😉

  9. Sir Artemon szerint:

    [Zaphod]: Mindenki magából indul ki… ha skalpvadász természete lenne, már rég tarzanozna a kalandparkban, hogy villogjon a csajoknak. Ezt a fajtát már 3 évesen fel lehet ismerni. 😛

  10. Zaphod szerint:

    És a naiva szerepében pedig nem más játszik, mint….
    ….Thiliell!

    Üdvrivalllg, tapsvihaaar!
    😀

  11. Sir Artemon szerint:

    [Zaphod]: Ahan, mondj ellenpéldát! 😛

  12. Zaphod szerint:

    Én? 😀

  13. Sir Artemon szerint:

    [Zaphod]: Hja, ki más? Mutass egy olyan pasit, akinek nem állt rosszul a szeme már 3 évesen is, és mégis skalpvadász lett! Én csak olyat ismerek, akinek már 3 évesen is rosszul állt a szeme, sütött belőle a huncutság, meg a női nem iránti olthatatlan rajongás, és csak azért nem lett végül konkrétan skalpvadász, mert gátlásokat neveltek belé. Amúgy úgy hajtaná a szoknyát, ahogyan csak lehet. Ilyet elég sokat ismerek. Az én szoknyámat is hajtották egy páran… :U

  14. Zaphod szerint:

    Én egy teljesen komoly, huncutságokat messzemenően elkerülő 3éves voltam, jóóóó!?!?

    Most nem mondhatom, hogy a Béla ilyen volt, mert hát ugyan ki is ismerhetné itt a Bélát? 😉

    Viszont tudok olyan srácot, ki végigkefélte a földgolyót, majd ezt követően összeköltözött egy 160 centis kis kopasz, köpcös palival. Túl a barátságon….. 😀

    Jó, tudom, ez nem olyan példa! Csak eszembe jutott…. 😉

  15. répa szerint:

    Szerintem jobban járnátok ha a kissrác helyett a kiscsajjal foglalkoznátok ,hogy még időben beleverjétek a kis fejébe: szopassa a pasikat. Ezzel elkerülhető hogy veszélybe kerüljön a későbbiekben valamint hogy őt szopassák….Inkább az előbbi mint az utóbbi, nem? 🙂 Elnézést a kifejezésért, nem tudtam másként megfogalmazni. 😉

  16. Sir Artemon szerint:

    [répa]: Ez mind szép és jó, csak éppen ha az öcsémre gondolok, akkor az ilyen ribancoknak kiskanállal vájnám ki a szemét, szívét, máját, beleit, mert nem érdemlik meg, hogy egy öcsémhez hasonló naiv pasin élősködjenek.
    Az a véleményem, hogy mindenkit a korrekt kapcsolatok létesítésére és kezelésére tanítsanak meg, és akkor talán egy normális és egészséges lelki állapotú világban élhetnénk… :U

  17. Zaphod szerint:

    [Sir Artemon]: És mindenkinek lenne egy Ferrarija… 😀 😀

  18. Sir Artemon szerint:

    [Zaphod]: Elbagatelizálod ezt az egészet, ami nem szép Tőled. pláne azért, mert én élesben látom, hogy pusztán kommunikációs hiányosságok miképpen zúznak tönkre jó kapcsolatokat, és ugyanezen kommunikációs hiányosságok és hibás tanulások mögött mennyire tanult szorongások, félelmek és reflexek vannak, amelynek okait mindig korábbi kapcsolatokban elszenvedett sérülések adják, melyek szintén kommunikációs hibákból fakadtak. Ha végre valaki venné a fáradtságot, és kiszállna önmagától ebből a körből, akkor igen sokat tehetne úgy globálisan rengeteg emberért csak azon keresztül, hogy megtanul normálisan kommunikálni a kapcsolataiban. És az nem az, hogy szopatjuk egymást vica versa.

  19. Zaphod szerint:

    [Sir Artemon]: Hahóóó! Én vagyok! Látsz?

    Én vagyok, Zap, ki ezt jelen pillanatban nem szeretné véresen komolyan venni, mert ennek megint az lesz a vége, hogy belegondolok pár dologba, majd olyan posztokat böfögök ki magamból, miknek komment lehetőségét meg kell szüntetem.

    Lazuljunk itt egy pár napot, utána megválthatjuk a világot, oké?
    😉

    Értem mit akarsz, te tudod, hogy értem mit akarsz, tulajdonképp egyikünk véleménye sem sokban különbözik a másikétól, csak talán a megközelítésben.

    Így hát most dőljünk hátra a karosszékben, és …..

  20. Sir Artemon szerint:

    [Zaphod]: Figyelj ide, Te, nagymajom. Még csak 439. bejegyzésnél tartasz, és most 2010-et írunk, ami annyit tesz, hogy 1571 db bejegyzést kell írnod, amiben végleg leszámolsz a múlttal, és végre elkezdheted élni a JELENEDET, hogy legyen végre JÖVŐD. Szóval, ha nem provokállak arra, hogy gondolkozz mindig épeszűen és éplelkűen, sosem fogsz eljutni a máig.
    És én nekem pont az a abjom, hogy nem igazán tudok hátrdőlni a karosszékemben, amíg a világ oda tart, ahova. De igyekszem, de tényleg. Mondjuk ha lenne egy verandám és egy hintaszékem… :U Amiben meztelenül ücsöröghetnék a langyos melegben… És nem lenne a környéken 10 km-es körzetben egy emberi lélek sem… (Sóhaj.)

  21. Zaphod szerint:

    Sasojjá ide te is! Van itt mostanság úgy 100-120 egyedi látogató. Az ő szemük láttára most kijelentem: Szeretlek!

    😀

  22. Sir Artemon szerint:

    [Zaphod]: Szinte látom, ahogy ettől megnő az én népszerűségem is… 😛

Leave a Reply to Sir ArtemonCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com