Azért nem veszek fel kokárdát, mert egy országnak nem csak megemlékeznie kell nagyjairól, kik áldozatot hoztak a szabadságért, hanem minden évben ki kell érdemelnie azt, amiért őseik megküzdöttek! Ez az ország nem érdemli ki a kokárdát, mert szarik bele az örökségébe!

  • Ha sajtó, akkor ezen ország lakói leszarják azt, hogy milyen forrásból, milyen híreket hallgatnak, itthon csak az „oldaliság” a fontos anélkül, hogy magával a jelentésével tisztában lennénk.
  • Azt is leszarják, hogy felelős minisztériumai nem csatlakoznak az EU felelős minisztériumaihoz annak érdekében, hogy kevesebb legyen a tolvaj ebben az országban.
  • Az ország embere rohadtul nincs kint az utcán, amiért a törvény előtti egyenlőség csak közröhej tárgya, és ezen azok a politikusok és csatlósaik röhögnek a legjobban, kiknek a legjobban kéne ülniük már a kóterben.
  • Bohózat részévé vált a közös teherviselés is, hiszen aránytalan a jövedelemszintekkel.
  • Úrbéli viszonyok megszüntetéséért küzdöttek őseink, most pedig azokat kívánjuk visszaállítani, és a nép emiatt sem nem bír felkölni.
  • A Nemzeti Bank létezik, él és virul, hitelt is lehet felvenni , a minap már szinte korlátlan mennyiségben, minek okán most jelenleg jó páran utcán vannak, vagy oda készülnek, lakni.
  • Szabadon bocsátást követeltek őseink azoknak, kiket haladó forradalmi nézeteik miatt börtönöztek be. Ezekben az években, akiknek haladó, forradalmi nézeteik vannak, azok szavait a kormány közeli média – mi a piac min.70%-át uralja – lejárató, megszégyenítő, hazug kampánya jelentékteleníti el.
  • Őseink küzdöttek az unióért, korunk vezetői küzdenek az unióval, az unió ellen.

A tizenkét pontból nyolc az, amit nemcsak leszarunk, de el sem jut a tudatunkig, hogy ezen gondolatok teljesülése érdekében majd’ 170 éve fiatal (vagy már nem is annyira fiatal) srácok, lányok küzdöttek meg kurvakeményen. Nekünk csak odáig tart a tudatunk, hogy ha márc.15-én nincs rajtad kokárda, akkor egy hazaáruló, zsidókomcsibuzi vagy.

2017, Magyarország

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com