Tegnap, egy linken keresztül bejutottam a napiszarra. Mivel nem nézek bulvárt, meg … tulajdonképp az utóbbi pár évben totál lekorlátozódtam 5-10 weboldalra, plusz egy pár blogra, így hát néztem ki a fejemből bután. És kurvára nem tudtam róla lekattanni, eddig a pillanatig.

És éljen a napiszar! Bár nekem ennyi elég volt belőle…

Ha nekem a … várjál, ez így most valami optimizmust próbálna sugalmazni, szóval gondoljuk csak át az elkövetkezendő mondatot…

Szóval, pár éve valahogy úgy fogalmaztam, hogy ha gyermekem lesz, akkor net közelébe addig nem megy, míg feltétlen nem szükséges, illetve addig ütöttem-vertem belé olyan világképet, hogy tudom mik azok a határok, miket magától nem fog átlépni.

A napiszar egy gyönyörű tükör. Nem mondom azt, hogy mindennel egyetértek ott, de feketén-fehéren megmutatja a mai magyar valóság egy részét. Ha egy 16éves kiscsaj vibrátorral a szájában, vagy pucér seggel lefényképezi magát, majd ezt megosztja egy közösségi portálon, mit később ezek a srácok megmutatnak a lapjukon, akkor csak egy, illetve két ember tehet erről. Az apuci, és az anyuci. Ki ezt engedte, ki ezt elnézte, illetve ki leszarja, hogy mit csinál a gyereke. De annyira buta a szülő az állatja, hogy még be is ír a srácokhoz, hogy vegyék le, mert botrányt kavar… egyrészt saját magából csinál hülyét, hisz ország-világ előtt felvállalja, hogy ő az, ki nem volt képes nevelni a gyermekét, másrészt legalább annyit tudhatna az ostoba, hogy a lánya a közösségi portálon aláírta azt a nyilatkozatot, hogy csak saját maga felelős a személyesen publikált képeiért. Innentől fogva azt tesznek vele, amit csak akarnak….

És tudod mi a gáz? Hogy nem is kifejezetten a tinikre van kihegyezve a cucc. Minden korosztály megtalálható…

Hööhh… a NET, meg az ő szabadsága, mi?

Facebook Twitter Tumblr

9 Responses to Napisz….

  1. Thiliell szerint:

    Külföldön már működik a net tartalmi cenzúrája, és pont az ilyen jellegű megnyilvánulásoknak nem enged teret a kiskorúak személyiségjogainak védelmében, amiről fingjuk sincsen maguknak a kiskorúaknak. Mert ésszel nem érik fel. Csak a tiltás és a poént látják benne. Azt hiszem, ez valahol mérhetetlen ostobaság és naivitás egyvelege. Fogalmuk sincsen ezeknek az embereknek, hogy mennyi beteg lelket táplálnak önmagukkal.
    Én csak simán feltenném a kérdést: szeretnéd-e hogy egy 120 kilós, zsíros hajú, szemüveges vén kéjenc izzadt melegítőben a te képedre rejszoljon? Akarsz-e szexuális fantáziájává válni egy olyan fazonnak, aki embereket gyilkol nőket erőszakol, vagy egy pederaszta? Mit szólnál hozzá, ha te virítanál ilyen pózban a monitorán, ö meg csattogtatná közben a fitymát, a spermája meg ráfröcskölne a virtuális arcodra? Szerintem ez egy buta csajnak is elég lenne ahhoz, hogy többet ne akarjon ilyen képet feltenni magáról. Ha meg nem elég, vinni kell a gyereket pszichológushoz, mert akkor nagy a baj.

  2. Thiliell szerint:

    @Thiliell Nem csak a gyereket…

  3. Krisz szerint:

    Napiszar jó, nem bántjuk 😛
    Az emberiséget (és téged is bájdevéj) csak a káröröm és az irónia tartja életben 🙂

    Egyébként meg ezt neked 😉

    http://sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc4/hs304.snc4/40527_1323832106371_1547914208_30667394_57717_n.jpg

  4. Zaphod szerint:

    Vitatkozom! Ha már valami meg kell tiltanod a gyerekednek tini korban, akkor ott már baj van! Biztos vagyok benne, hogy nem ő a felelős azért, mert kibassza a meztelen képeit a netre, balhézik az utcán, lop, csal, és dühöng.
    Saját magam vagyok erre a példa. 14-15éves koromtól olyan társaság vett körül, hogy rájuk fejenként 200évet rá lehetett volna sózni. Ők voltak a világ császárai, és ott voltam köztük, ittunk, buliztunk, balhéztunk, de volt egy pont, amin egyszerűen nem tudtam átmenni. Sőt! Fel sem rémlett, hogy ezen átmenjek. Azóta ezek nagy része ül, vagy ült, vagy kinyírták, vagy kinyírta magát, nekem meg a legnagyobb bűntetteim kimerültek a tilosban parkolásban, vagy a gyorshajtásban. Gyerek voltam, basszus. Akkor nincs bölcselet, illetve nem vagy okos. Mindenedet a tudatalattid, az ösztöneid irányítanak. De még azt sem mondhatom, hogy valami célirányos nevelést kaptam volna, hisz alig láttam a szüleim ebben a korban már. Viszont egyben biztos vagyok. Időben voltam pofán vágva, időben verték el a seggem… Jah, de most már mintha nem lehetne gyereket verni, ugye?

  5. Zaphod szerint:

    @Krisz ,nem bántottam! Hahóó! 😉

    HATALMAS az a kép! 😀

  6. Thiliell szerint:

    @Zaphod Nem beszéltem tiltásról. Azt az emberi tudat úgysem érti…

  7. Krisz szerint:

    Na tessék, a NET szabadsága ez is 😛
    Napiszart úgy értettem, hogy ne tessék bántani, hogy igenis legyenek mindenféle balekokról képek mert én röhögni akarok. Ha felfedezem a Te gyerekedet is egyszer ott, majd szólok időben, hogy velem együtt röhöghess 😛

  8. Zaphod szerint:

    @Krisz Oké, majd röhögünk együtt, csak előbb szétütöm a száját, lánccal…

  9. Krisz szerint:

    Na akkor aztán tényleg lesz min 😛 😀

Leave a Reply to ThiliellCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com