Ma, azaz 2012 március 12-én elkövettem…. Nem, ez nem jó! Szóval, mióta is dolgozom? Közel 20 éve? Tehát, elkövettem az elmúlt 20 év legnagyobb baromságát, mit ember elkövethet, és mindezt utasításra. Mondom, nem! Erre azt mondták, hogy de igen. De én erre azt mondtam, hogy nem, nem tudom megtenni, mert minden ellen van, mit gondolok a világról, az életről, meg mindenről. Röhögtek, és azt mondták, hogy márpedig akkor is kell. Mondom, akkor sem, mert az, hogy ez hülyeség, nem fejezi ki azt, ami, mert biztos van rá szó, jelző, csak én nem találok.

Azt mondták ugyanis itt, a bányában, hogy leltár van. És nem elég az, hogy leltár van, de van hozzá egyrészt leltár ív, nomeg minden egyes kavicshoz, lapáthoz, ásóhoz, vésőhöz, bányagéphez külön-külön matrica, mit fel kell ragasztani. Méghozzá QR kódos, mert az dívik a világban.

Láttál már QR kódot? Biztos… szóval, egy normális bolygón, hol a lények gondolkoznak, nem csak cselekszenek, ott működik a QR kód. Ebbe az izébe el lehet rejteni mondjuk egy névjegykártyát, sms-t, e-mailt, 250 karaktert, minden hasznos, és egyből információt nyújtó üzenetet, szöveget, tájékoztatót.

Tiszta, ugye? Mi szerepel a mi QR kódunkon?

Kb ez: 732134723t 3t r383ntv t72zt5782

Mert ez mindenkinek érthető, ugye? Dugig van információval, mit a helyszínen nem fejtesz meg, hiszen le kell jegyezned a kapott kódsort (732134723t 3t r383ntv t72zt5782), majd találnod kell egy PC-t, oda beütni, hogy 732134723t 3t r383ntv t72zt5782, és akkor megvan, amit kerestél. Mondom, egy normális világban ez úgy működik, hogy a 732134723t 3t r383ntv t72zt5782 helyett a következő üzenet szerepel:

Ez egy ásó, bazdmeg, és 2010, május 6-án vettük, 285 forintért.

64 karakter basszus, és dugig van információval. Van még szabad 196. Oda be lehet írni anyád leánykori nevét két példányban, plusz a szüzességed elvételét, meg hogy milyen volt.

De ez hagyján, ez nem a csúcs!

Megláttam a leltár ívet, és rájöttem, hogy az elmúlt 20 év…. Nem! 20 évvel ezelőtti cuccok vannak benne, plusz néha-néha beszúrva egy-egy új valami, de az is szinte azonosíthatatlan névvel, vagy olyan mértékű fogalomzavarral, hogy…

Ezen beszarsz! Ez tette fel a pontot az „i”-re, itt mondtam, hogy elmegyek egy kávéért, és egyben elszívok egy doboz cigit.

Mondjuk azt, hogy én egy jókora méretű virágládából csinálok tengeralattjárót. Megvan a projekt nagyvonalakban, ugye? Le kell szigetelnem, kell bele motor, kormány, levegő előállító berendezés, navigáció, szonár, ülés, meg egy üveg whisky. Tehát, egy nagy csomó alkatrész, mit leltárba kell venni. Abba kell venni, és kész, ne kötözködj! Erre jön valami pénzügyes barom, valahonnan lehúz egy leltárívet, majd azt mondja, hogy miután az utolsó csavarkulcsra, lapátra, egércsapdára, hódfarkú cserépre is címke került, most jön az, hogy itt egy virágláda címke, meg egy virágláda projekt címke.

Nézel ki bután a fejedből, hiszen már nincs virágláda, viszont van kurva drága motor, szonár, levegőkészítő, navigáció, meg egy üveg whisky, mikre nem került semmi. Mégis hova ragasszam a virágláda, illetve a projekt matricát?

Mondom – már az őrülettől vérben forgó szemekkel, a kétségbeesés legvégső határán – , hogy akkor felragasztom a vaskos dossziék egyikére, miben a projekt szerepel. Asszonták, hogy az nem jó, eszközre kell. De olyan eszközünk nincs, hogy projekt! Az nem eszköz, bazdmeg! De az! – mondták erre ők, az okosok, és tanultak, és sok diplomások. Feladtam! Felköptem az első helyre, mi utamba került.

Szerintem itt a bányában mindenki okosabb, mint én. Kezd kisebbségi érzésem lenni, mert ők valamit tudnak. Lehet, itt már képesek egyesek a dimenziók közötti ugrálásra, a tér bármely pillanatban való meggörbítésére, és legalább hárman tudnak közülük mályvacukrot készíteni, oldalasból.

Szerintem…

….keresek egy pszichiátert…

Facebook Twitter Tumblr

3 Responses to Munkanapló

  1. Krisz szerint:

    Nem te vagy buta, ők sem okosak, csak lusták, meg a főkönyvelő hazament du 4kor. Eszköz, ami már kész van (aktiválták), működik a tengeralattjáró, zümmög a motor. Amíg nincs egyben, addig félkésztermék, azaz projekttermék, mi a projektpadon (ami virtuális) áll, várakozik vagy csak rohad.
    A pszichoarcokkal meg vigyázz, mit kérsz, mert mindjárt itt terem egy 😉

  2. szerint:

    Rendkívül elégedett vagyok. Mindig azt hittem, az ilyen számítógépes paliknak király életük van. Ide-oda kattintgatnak, napszám kukkolják a monitorokat, néha dolgoznak fél órát, a népek meg imádják őket. Most meg kiderül, hogy ők is hülye matricákat ragasztgatnak. 😉

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com