Mivel reggelig be vagyok zárva a gályára, és kurvára ráérek, mert dolgozzon az – főleg szombaton – aki két anyával rendelkezik, hát mondom megnézem már ki ez a Novák Éva, kinek írtam egy tiszteletteljes (tényleg az volt, ne röhögjél) levelet, benne megfogalmazva a magyar spam törvénnyel kapcsolatos előírásokat, szabályokat (ennek áthágása ma itthon fél millába is kerülhet). Hát persze, egyből egy facebook oldalra estem be, mit nézhetek anélkül, hogy belépnék a profilomba, mitől pár hete letiltottam magam, úgymond örökre. Noh, ott volt egy videó anyag. Megnéztem. A következő hangzott el egy nagyi korú néni szájából (egyébként tényleg olyan szája volt, mint a – hála a magasságosnak -, jó ideje túlvilágra szenderült ribanc nagyanyámnak…).

„Mulassunk azon, ha a férfiak lenéznek minket, ha pöckölnek egyet mikor látnak, ha fölülről lefelé néznek hozzánk, ha macsóskodnak, ha azt hiszik, hogy kis hülye libák vagyunk, ezen nevessünk, ne ….. öröngjünk???? … (bocs, ezt az szót nyolcadszor sem értettem meg)… ne őrjöngjünk, nevessük ki őket. Szerintem, ha kinevetjük őket az a legjobb, mert aki tud nevetni, annak emberi fölénye van.”

Most mivan???

Figyelj! Én elismerem, hogy lassan egy éve elzárkóztam a világtól, és az úgy folyik ám nélkülem is rendesen, esze ágában sincs megvárni, míg visszatérek. De mivan? El vagytok nyomva? Megint? Nincs lehetőség? Harcolni köll velünk?

Nekem csupáncsak két történetem van ehhez. A nő, aki mindig belevágja a fejembe, hogy: „Én vagyok az egyetlen barátod, te köcsög!” gyermekként eldöntötte, hogy 30évesen mindent megteremt maga körül. Mármint a tökéletes egzisztenciát. 30éves korában letette a lantot azzal, hogy kész, elért mindent. Méghozzá egyedül. Ott voltam, végigkövettem az életét, megcsinálta. Egyetlen szóval sem mondta soha, hogy valami pasi elnyomta volna. Pedig szinte mindent tudunk egymásról…

A másik az az én jó anyám, illetve az ő mondata cseng a fülemben, mit tiniként hallottam tőle, nem is egyszer. „Fiam! Bármit csinálsz, bárhol dolgozol, egyet jól jegyezz meg! Nő főnököd sose legyen!” No igen, a hosszú évek megmutatták, hogy 40év vendéglátásban eltöltött idő felruházza az embert azzal, hogy megmondja a tutit… Megmondta.

Szóval, most akkor kérek történeteket! Írjad meg nekem, hogy mibe voltál elnyomva az én nemem által, mi megakadályozta sikereidet.

Facebook Twitter Tumblr

18 Responses to Most mivan?

  1. Thiliell szerint:

    Figyi, Zap!
    Először is, akinek nem inge, ne vegye magára.

    Aztán, nem tudhatod, hogy ennek az idős néninek milyen élettörténete volt, és abban mennyi lehetőséget kapott arra, hogy valóra váltsa a saját vágyait, és hogy ebben mennyire nyomták el őt a férfiak. Ez utóbbira nagyon is megvolt az esély. Hogy ebből az elkeseredésből idősebb korára milyen harcos magatartás alakult ki, már csak azt is bizonyítja, hogy ettől ő még most is nagyon szenved. Ergo érdemesebb ezzel a szenvedéssel együttérezned, és békével kezelned ezt a kérdést, mert energiát vesztesz azzal magad is, ha ezen háborogsz. Ugyanakkor, ha haragot mutatsz a néni felé, akkor még inkább azt fogja érezni, hogy harcolnia kell. Csak éppen nem azzal, és amiatt, aki miatt el van keseredve. Szóval, ez csak olaj neki a tűzre.

    Harmadik, ha megérted, hogy a világon a nők jogai jelenleg milyen állapotban vannak, és elkezdesz utánajárni a témának, akkor bizony meglepődve tapasztalhatod, hogy a bolygón a nők java része valóban el van nyomva, ki van fosztva, és szenvedések végtelen során át kell eltűrniük a gyáva férfiak hatalmaskodását.

    Negyedik, ha jól körbenézel a világban, és az önmegvalósító nők körében kutakodsz, és elég mélyre ásol, akkor felfedezheted, hogy a nők java részében az önmegvalósítás mélyén elképesztő harag és férfigyűlölet lakozik a tudattalan síkján. Az önmegvalósító nők java része tudatalanul gyűlöli a világot, és az abban hatalmon lévőket – akik zömmel férfiak -, hogy erre a sorsra kényszerítették őket, mint amit a 30 éves legjobb barátodról írsz. Ezt pedig onnan tudod legjobban észrevenni, hogy az adott önmegvalósító nő mennyire van békében a saját nőiességével, a női mivoltjával és a klasszikus női szerepekkel. Ha ezek felé ellenállása van, akkor sajnálatos módon egyáltalán nem lett igazán nmegvalósító, mert a saját nőiessségében, a női mivoltában nem az. Kinek a világában lett az? A férfiak világában.

    Sokadik? ez a kérdés sokkal mélyebbre és sokkal bonyolultabban nyúlik, mnt hogy itt megvilágítani lehessen az igazi okokat, és az igazi értelmét. Majd remélem, egyszer – sokszor – tudunk erről személyesen is beszélgetni, hogy értsd. Mert kár háborognod, de tényleg. Nem ellened van ez az egész. Még csak nem is kifejezetten a férfiak ellen. hanem a hatalom és az erőforrások elosztásának igazságtalansága ellen van, aminek birtoklását illetően – sajnos, vagy szerencsére (utalva it Édesanyád tanácsára) – a férfiak vannak előnyben.

    És a sokadik után eggyel: aki harcol, az szükséget szenved. És itt a szükségen és a szenvedésen van a hangsúly. Ezt érteni és megérteni a legnagyobb bölcsesség. 😉

  2. Zaphod szerint:

    Én esküszöm neked, hogy semmi cinizmus, irónia, vagy egyéb faszság nem volt ebben a posztban. 😉
    Én totál komolyan kérdezem, hogy MA, JELENLEG, EBBEN az országban melyikőtökkel történt olyan sérelem a férfinem által, mi sorompót állított volna az érvényesülés útjába, méghozzá végérvényesen.

    Vegyél már komolyan! 😀

    Most az, hogy mi van a világ többi részén, illetve mi volt 30-50-100éve, az itt, ebben a kérdésfeltevésben totál nem releváns. Úgy is mondhatnám, hogy JELEN ESETBEN kurvára nem érdekel. 😉

    Példákat kérek! „Rózsika vagyok, és a Béla a főnököm azt mondta, hogy egy hülye kis picsa vagyok, és akkor sem jutok feljebb, ha négyszer leszopom.”

    Nincsenek példák. Egyenlőre semmi sztori nincs, pedig jó pár nő olvas, és előnyük hatalmas, mivel név nélkül lennének képesek kibüfögni fájdalmukat. És ha nincsenek példák, akkor én Zap, arra a – mondjuk ki, jogos – következtetésre jutok, hogy egy ilyen, nők jogaiért véresszájúan küzdő ultrafeminin társulat csak azért jön létre, mert hiányzik a dugás az életükből… És most roppant visszafogottan fogalmaztam… 😉

    Ellenkezőt pedig tudok, mert saját szememmel látom, hogy mennyire tudnak fosni 40év körüli faszik a karrierista picsa főnöküktől, aki az előrejutása érdekében ha kell, akár beleket is ont, és kiskutyák torkát harapja el…
    (ez hogy jutott eszembe… 🙂 )

  3. Thiliell szerint:

    @Zaphod Komolyan veszlek. Nekem javarészt női főnökeim voltak, és azok bizony jobban elnyomtak engem, mint a férfiak. érfiakkal jobban szeretek dolgozni, mert képesek bennem a bajtársat látni, akikkel ha Kereksztal Lovagjai Szövetséget kötök, akkor egymást támogatjuk, és neme gymást eltiporjuk. A férfi psziché erre jobban képes, mint a női. De ez sem igaz, mert ez pusztán neveltetés kérdése.
    Viszont van valami hatalmas fájdalmam nekem is arra vonatkozóan, hogy a férfiak nem tartanak engem magukkal egyenrangúnak. Hogy ez honnan van, arra nem tudok választ adni. Lehetséges, hogy ez nem konkrétan a férfiak viselkedésében, vagy magatartásában van benne, hanem egyfajta más típusú észlelet. Pl. a hatalomból vagy az erőforrásokból való kizártság élménye, esetlegesen az ezért való küzdésből való kirekesztettség élménye, amiben nekem az a személyes tapasztalatom, amit I. Erzsébet, a Szűz Királynő harcaknt tudnám leírni. Ha láttad a filmet, akkor ott művészi eszközökkel nagyon szépen ábrázolva van az az út, amin keresztül egy nőnek keresztül kell mennie ahhoz, hogy hatalmon maradhasson. A Szűz mivolt a tisztaság fenntartása jelölheti azt, hogy ha egy nő érzelmi momentumokat kever bele a hatalom kérdéseibe, akkor megvezetik őt, eltéved, nem tud TISZTÁN dönteni, gondolkozni, mert elveszítette az ehhez szükséges „szűzességét”. Azaz a nő nem gyakorolhatja azt a női minőséget, amihez nagyon jó érzéke van, jobb érzéke, mint a férfiaknak. ugyanakkor ezt az érzéket egy férfi s kifejlesztheti magában. Egyik minőség elől sincsen elzárva egyikünk tudata sem. Az ember alapvetően hibrid természetű lény. Szóval, az egész feszültség fakadhat abból, amit a mágnes két pólusa közötti feszültségnek hívunk. Ha kifelé gyakoroljuk a kétpólusosságot, akkor ugyanannak a dolognak a két oldalát testesítjük meg, mint a mágnes két pólusa. ha találkozunk az azonossal, akkor abból taszítás lesz. ha a nő nőként találkozik a férfi minőségeket gyakorolva egy férfival, aki szintén a férfi minőséget gyakorolja, akkor abból lehet taszítás, azaz egymásnak feszülés egészen addig, amíg valaki pólust nem vált. S ennek a szimbolikussága munkálkodik a férfi-nő viszonyban is. viszont, ha ebben megfelelő kiegyenlítettség jön létre, akkor a két pólus között afeszültség egyensúlyt teremt, mint hogy két mágnest is tudsz olyan távolságra helyezni egymástól, hoy ne fordítsák ki egymást a taszító hatásukkal.

    Hogy ebben a szexnek mennyi szerepe van, az megint más kérdés. A szexben – jó esteben -, pont az a lényeg, hogy a női és férfi úgy egyseül, ahogyan a pozitív vonzza a negatívot, és abból egy össszeolvadás van, és mindkét mágnes megtapasztalhatja azt az állapotot, ami a mágnes két pólusának közepén van. Ez egy pszichés állapot, ahol minden kiegyenlített: kettőnk között is, és bennünk is. Ha bárki túl sokszor van akár az egyik, akár apásik pólus szélein, az bizony sokszor tapasztalhatja meg a szélsőséges erőviszonyokat, taszítást és vonzást egyformán. A ugás segíthet ezeken a szélsőségeken, ámde nem fog rájuk megoldást adni, mert…

    És akkor innen már jó hosszú logikai fejtegetés jönne a psziché természetéről, de abba most nem mennék bele, ha lehet 😀

    S visszatérve a saját megéléseimre: a vallásokban, a hatalom és a spiriuális önmegvalósító törekvésekben nincsenek jelen olyan Női Nagyságok, akik példát tudtnának mutatni abban, hogyan is kell ezt meglépni NŐ-ként. Egyedül az anyaságot hagyták meg a számunkra – a történelmi hagyományok – Szűz Mária révén, amelyhez azért nem tud mindenki nyúlni, mert a női mivolt ennél sokkal több megvalósulási utat biztosít. De ebből a sokféleségből csak minimális történetiség maradt ránk a görög/római mitológiából, vagy a népmeséinkből. És ez túl kevés. Mert ezek „mesék” a köztudatban, nem pedig a Naggyá válás példázatai. A női nem hiányt szenved, Nagy Nőktől szenvedünk hiányt. hatalmaskodó nőkből meg túl sok kijutott már… :U :(((
    De szerencsére van egy másik út is. 😀

  4. Zaphod szerint:

    Már majdnem kimondtad! Már ott volt a nyelveden, én tudom! Mondd ki hát, hogy ma, 2010-ben, ebben az országban NEM a pasi akadályozza a nőt, céljai elérésében. Na, gyerünk! Nem fog fájni! 😀

  5. Thiliell szerint:

    @Zaphod Mindenkit a hatalmon levők akadályoznak a céljai elérésében.

  6. Zaphod szerint:

    :DDDDD

  7. Thiliell szerint:

    @Zaphod Ne nevess, mert ez tök komoly. 😛

    Egyébként az jutott eszembe, hogy nem hiszem, hogy olyan nők olvasnak és van lehetőségük írni, akiket úgy igazán elnyomtak. Ők nem hiszem, hogy ebben a körben mozognak… :U

  8. Zaphod szerint:

    😀 Akkor legalább egy kurva városi legendát ide!!! 😉

  9. répa szerint:

    Van ilyen sztorim zap. De ha leírom még mindig ott fogsz tartani hogy ez 1 a sok közül. 🙂

  10. Zaphod szerint:

    Szeretem a nőket, ki megmondják helyettem, hogy mit gondolok!

    Vóót pár ilyen! Mindegyiket szerettem…

    Jah!

    😉

  11. szerint:

    Élvezetes eszmecsere 🙂
    Azért ajánlanám nőtársaimnak a más kultúrákkal való ismerkedést. 😉

  12. répa szerint:

    De most Zapka, mondd, mi változik ha egy db. ilyen sztorit valaki elmesél?
    És egyáltalán mért akarod hogy valaki ilyet meséljen? Bemész a lábacskáidon egy könyvesboltba, leveszel a kezecskéiddel pl. egy arab világról szóló könyvet, a kis szemecskéiddel elolvasod, és a kis agyacskáddal feldolgozod.
    Nem értem mért játszod a hülyét, mintha nem létezne kerek e világon olyan hogy nő(k), pasi(k) által el valának nyomva.
    Te is tudod hogy van ilyen. Pacigolj inkább át másik témára, hálásak leszünk érte. 😉

  13. répa szerint:

    😀 A könyvesboltos témánál pedig nyugodtan rám foghatod, hogy megmondom helyetted mit csinálj. Kérd is ki magadnak. 🙂

  14. Zaphod szerint:

    Répa! Répalány! Répácska! Répuska! BébiRépa! Réparépa!

    Óóvasd már el, hogy mit írtam ide: http://zzzzuuuppp.freeblog.hu/archives/2010/09/25/Most_mivan/#10847997

    Mivel kezdek?
    Van napi 100 olvasóm. Abból legyen ötven nő. Ebből negyven tud írni.

    (a maradék olvasni… 😀 )

    Ha ötvenből kettő ír valami szomorú történetet, ami elmeséli, hogy MA, JELENLEG, EBBEN AZ ORSZÁGBAN mennyire volt érvényesülése, karrierje útjában, mennyire törte ketté álmait egy fazon, vagy egy egész rakat pasi, akkor én (mivel ez már majdnem öt százalék) lesütött szemmel bocsánatot kérek Novák Évától, és feliratkozom még négyszer arra a kibaszott hírlevelére, majd az is lehet, hogy egy idő után életem célja lesz az elvesztett, vagy meg sem szerzett jogaitokért küzdeni.

    Meg veszek egy körömcipőt is….

    Érted? Leszarom, ha azt mondod; isten teremtette a világot, mert ameddig nem dumálom meg vele ezt a cselekedetét, addig te csak egy vallásos agymosott fanatista vagy számomra…
    😉

  15. Thiliell szerint:

    @Zaphod Az apák által tönkretett leányok számítanak?

  16. Zaphod szerint:

    Nem, mert ugyanúgy vannak apák / anyák által tönkretett fiúk is!

    Felnősz,kijöttél a világba, törekszel, odaáll eléd egy pasi, és közli, hogy te mindig is egy buta tyúk maradsz, irány vissza mosogatni. Vagy mittomén…

    De egyébként eltértünk attól a lényegtől, hogy egy emberi jogokért küzdő szervezet, mikét terjeszkedhet úgy, hirdetheti az igéjét, ha közben emberi jogokat sért. Hüümm…

  17. répa szerint:

    Ok. Ide kéred a sztori(ka)t, vagy a blogomba?

  18. Thiliell szerint:

    @Zaphod Nem lehet minden tökéletes. amúgy, ha morálisan nézed, mi egy kis spam a női sorsok porba tiprásához képest? Mert ha jogalapokat nézed, ahol a női sorsokat porba tiporják naponta, ott ez jogba is van fektetve, hogy szabad.
    Amúgy, beleolvastál már ilyen bántalmazós definíciós jogi izébe? Nagyon érdekes. A netről le lehet őket tölteni. A gyerekbántalmazás kérdése a legizgalmasabb.

Leave a Reply to ThiliellCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com