Tudom, nem újdonság, de itt valami nem tiszta. Brénszormingoljunk egy kicsit, várj, előveszem a filcemet…

  • Szóval, az van, hogy a kormány egykulcsossá tette a jövedelemadót (jó, közben ellopott 3ezer milliárdot az emberektől, össze-vissza hazudik, megvezet, meg satöbbi, de ezt most hagyjuk) amivel saját magát megszívatta, mert hát nem jön be zsé.
  • Aztán, az előtt, a közben felvázolta szebb jövőnket, munkahelyekkel, kiugró gazdasággal. (mondjuk aki ezt elhitte, az a politikusainkkal egyetemben kéne belőni a Dunába)
  • Nagy pofája volt, hogy beszedi az összes adót a mocskos adócsalóktól, és kifehéríti a gazdaságot, de ezt ő sem gondolta komolyan, hiszen ahhoz dolgozni kellene nekik, nem csak pofázni.
  • Fogja magát, és túrja fel az üzemanyag árakat, emeli az áfát.
  • Új adónemeket vezet be, és megpróbálja elhitetni a zemberekkel, hogy ezt a gyártókra, cégekre terheli, ebből a zemberek észre sem vesznek semmit.
  • Az új munkatörvénykönyv tervezettel benyal a munkaadóknak, mivel törvényileg határozza meg, hogy kevesebbet fizessenek a zembereknek.
  • Majd közli, hogy behúzza az adójóváírást a zemberektől.
  • Majd azt is mondja, hogy megemeli a minimálbért, mitől a munkatörvénykönyv tervezettől boldoggá tett munkaadók előveszik a jelenléti íveket, és elkezdik felülvizsgálni, hogy hány melós maradhat, ki ugyanazt a munkát el tudja végezni, mint az eddigiek.
  • Ezt követően aszongya a kormány, hogy 202ezer forinton felül fizessél már be lécci némi hozzájárulást, mert nincs pénz a kasszában, de természetesen csak egy ideig (persze, hogy egy ideig baszod, mert úgy el leszel zavarva a kurvaanyádba a következő választásokkor, hogy füstöl alattad a placc) Viszont, aki baromi rosszul jár, azt majd a kormány jól kompenzálni fogja. (Mondjuk mindenkinek kinyomtatnak egy alaptörvényt, díszkötésben, hogy azzal fűtsön télen… )

Összegezzük:

  • Kiürült a kassza a sok hülyeségtől, mert ahogy belépett a sok idióta a tisztelt házba, egyből kirúgta azokat, kiknek az volt a feladatuk, hogy minden törvénytervezethez hosszú távú elemzéseket készítsenek, bemutatva azt, hogy „Hülye vagy Bélám, ilyen papírt beadva azt sem tudjuk, hogy hogyan végezted el a 8 általánost!”.
  • Nem csökkenti a saját működési költségeit, sőt, még növeli is, de erről nem ugat, próbálja a szőnyeg alá söpörni a témát.
  • Amit odaadott jobb kézzel, annak a dupláját visszaszedi adó, áfa, hozzájárulások nevében úgy, hogy közben megszopatja a zemberek munkaadóit, kik nem restek létszámot csökkenteni, mi hatására akkor lesz itt egymillió új munkahely, mikor a pokol befagy, és Hitler, meg Júdás korcsolyákat osztogat. Bónuszként – nem bírom nem ismételni – az ellopott 3ezer milliárdból kiegyenlíti azok számláit, kik az elmúlt évek alatt adóssághegyeket halmoztak fel a hozzánemértésükkel (és egyik sem került sittre, a kurvaanyátokat!).

Mondjad el nekem, hogy mitől lett most jobb, mint pár évvel ezelőtt. De komolyan. Söpörjünk félre mindenféle ideológiát, mert ideológiával nem lehet fizetni a pénztárnál, és egyébként is, az ideológiák ideje már jó pár évtizede lejárt, csak még nem vette észre senki…
Különben meg az előző kormánynál is hat napot dolgoztam egy héten, és a mostaninál is hat napot dolgozok, szóval …. Szerintem elmegyek, és iszok egy kávét, majd felkészülök egy olyan posztra, miben kifejtem gyűlöletemet a kábelszolgáltatóm iránt….

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

2 Responses to Most ezt nem értem…

  1. szerint:

    Neked nem lett jobb. Nekem sem. De van pár ember, nem sok, akiknek nagyon jó lett. Ők boldogok, és veszik az új BMW-ket rakásra.

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com