Hosszú-hosszú évek óta most jött el a pillanat, hogy valakit tiltóra basszak, és innentől kezdve a telefonom minden bejövő kommunikációs kísérletet megakadályozzon azzal a gyökérrel, kinél mocskosabb palit ritkán bassz anya világra.

Úgy döntöttem, hogy nem vitatkozom, nem oldok meg senki helyett semmit, nem érdekel ki a hülye, ki nem, kinek milyen viszálya van kivel. Nemes egyszerűséggel, leszarom a világnak egy bizonyos részét! No már csak az a „baj”, hogy a világ így egyre jobban szűkül. Már néha-néha eljutok addig a pontig, hogy a szűkülő térben beverem a vállam. És mint tudjuk, azzal a legutóbb, majd’ egy évig voltam hikomat, szóval lassan lapjával kell közlekednem. Gáz… Kurvára szeretnék egy olyan világot teremteni magam körül, ami élhető. Ahol senki nem használ ki senkit. Ahol a dolgok úgy természetesen, és magától értetődően zajlanak, mert mindenki tudja a dolgát, mindenki elkötelezett amellett, amit saját maga vállalt. Ahol nem kell a tehetetlenség, a lustaság, a gőg, a hozzánemértés, a linkség miatt állandóan a falnak csapódni. Hányszor mondjam, hogy ez a világ nem bonyolult?! Az élet maga, egyáltalában nem bonyolult dolog, csak mi basszuk szét, mert kurvára csapongunk 360°-ban, és fogalmunk sincs arról, hogy mit is akarunk valójában. És ezzel nem csak a saját világunkat csesszük tönkre – tudod, Newton törvények – hanem hatással vagyunk mindenre, amihez csak közünk van, akár jó pár kézfogásnyi távolságra is.

Azt lehet, hogy velem van a baj. Ki tudja? De azt is leszarom, mert nem fogok beállni a sorba, nem fogon azt mondani, hogy „mert ő is azt csinálja”, „mert a világ ilyen, és akkor alkalmazkodni kell, hiszen úgy könnyebb”, mert nem alkalmazkodom egy ilyen szemét, és link világhoz. A kurva anyját, az ilyen világnak! Úgy is mondhatnám, hogy maximálisan elhatárolódom ettől, de inkább a kurva anyját az ilyen világnak!

Más!

Akarom!!!!!! Most akarom! Nem 2016-ban, 18-ban, vagy amikor összekalapálják rá a pénzt. Egyszerűen most akarom erzt a mozit végignézni:

Pont

Amúgy a palit Ruairi Robinsonnak nevezte anyja, a weblapján van pár concept art az Akirából (biztos vagyok benne, hogy a világ legfelértékeltebb animációja, és most igen, meg is ölhettek), The Last Days on Mars rendezése az ő nevéhez fűződik, és hhmmm…izéééé… de rövidfilmesként kurva jó a pali, és én leviatánokat akarok látni má végre! Úgy is mondhatnám, hogy egy leviatán üt 3 star wars mozit (by J.J.), vagy két star trek -et (dettó), esetleg egy Blade Runner folytatást.

Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com