Én végigolvastam a vasárnapi poszttal kapcsolatos gondolataitokat. Rengeteg volt. Ez jó!

Viszont onnan indult az egész, majd egyszer-kétszer visszatért a téma, hogy a fotós mit tehet, mit engedhet meg magának. Hol van a határ a fotóriporter, és az ember között. Nagyon elment ez a téma.

Erről én írtam most nagyon sokat, majd kitöröltem. Szerintem a véleményemet sejtitek.

Nem hiszek abban, hogy a fotóriporter ember akkor is, míg a kamera mögött áll. Kötelessége az, hogy MINDENT megmutasson anélkül, hogy egy pillanatra is beavatkozzon a körülötte zajló eseményekbe. Neki nem feladata megoldani a problémát, és erre mindjárt fel is teszek egy kérdést. Azt, hogy a körülötte zajló eseményekkel hogy birkózik meg a lelke, az legyen a saját dolga, és abba ne szóljon bele senki. Nap mint nap történnek olyan események a földön, miről tudnia kell a világnak. A világot pedig fel kell rázni. Ha az halál, pusztulás, a földi pokol nyers bemutatása, akkor úgy, hogy mindezt kendőzetlenül, és nyersen elé tárom. A sajtóban megjelent fotók naponta ráznak fel embereket a karosszékből, naponta kelnek útra, nyúlnak a telefonjuk, bankkártyájuk, pénztárcájuk után. Kiszedtem nagyon sok képet Magyarországról, Afrikáról, Ázsiáról, a föld különböző pontjairól, az állatok és emberek mészárlásáról, a bolygó pusztításáról, mik tömegeket mozgattak meg, mik segélyszervezeteknek, alapítványoknak, civil szervezeteknek létfontosságú ahhoz, hogy pénzhez, vagy emberi erőforráshoz jussanak.

Majd ezeket is kitöröltem. De annyi erővel, amennyivel ezt a posztot megírom, azt is megtarthattam volna.

És még egyszer! Ha valaki azt a szakmát választja, hogy fotóban mutatja be világa történetét, annak NEM feladata a történések megoldása. Így is rettentő nagy munkája van benne, így is rettentő sok áldozatot hoz, mire senki nem gondol, mikor kinyitja az újságot, lapozza a netet, majd szörnyed, felháborod, keseredik.

És ennek a posztnak sem célja megoldást találni a föld gondjaira, viszont maximálisan védelmébe veszi azokat az embereket, kik naponta olyan helyeken járnak, dolgoznak, hol ennek a posztnak az olvasói két napig nem maradnának életben.

Ezt a videót pedig a földön mindenkinek látnia kell. Meg kell mutatni, hogy merre tart a világ, mit áldoznak fel azok, kik ezt bemutatják.

És akik még mindig vitatkoznának azon kijelentésemen, hogy egy fotós nem lehet ember, míg a kamera mögött áll, azoknak legyen itt egy kérdés:

Másodtiszt vagy egy hajón. Elsüllyedt. Egy darab mentőcsónakban ülsz, mi tele van nőkkel, és gyerekekkel. Körülötted még van 30pali a vízben, ki fuldoklik, és akik mindenáron fel akarnak jutni a mentőcsónakba. Senkit nem engedhetsz fel, mert a csónak is elsüllyed. Helyet nem cserélhetsz egy fuldoklóval sem, mert egyrészt miért lenne értékesebb nálad, másrészt nem is értékesebb, hiszen csak te tudod, hogy miként képesek túlélni a katasztrófát a csónakban ülők. Ez a hivatásod. Az emberek, kik az életükért küzdenek, már húzzák le a csónakot. És van nálad egy fegyver.

Mit teszel? Hajós leszel, ki ismeri a túlélés néha kőkemény szabályait, vagy ember?

Posztom a jelenközpontú, így most nem nyúlunk vissza a múltba.

Facebook Twitter Tumblr

17 Responses to ….mint ember….

  1. répa szerint:

    Jaj Zap….Az Artemonnal folytatott eszmecsere úgy leszívta az agyamat.Mivel szerintem minden relatív és nézőpont kérdése, teljesen megértem a Te verziódat is. De ha kést döfsz is belém se hiszem el, hogy Te otthagytad volna azt a gyermeket.
    A hajós sztoridra pedig nincs jó megoldás. Egyetlen megoldás van és az nem a másodkapitány kezében van. Egy másik csónak.És ezért nem mentem másodkapitánynak.. 🙂

  2. szerint:

    Én továbbra is azt gondolom, hogy mindenki maga döntsön. De olyan szerintem nincs, hogy fotós VAGY ember. Ember van, aki teszi, amit a lelkiismerete diktál. Aztán slussz.

  3. Zaphod szerint:

    [répa]: Megfutamodsz a döntés elől. Nem lehet, mert akkor meghal az a rakat gyerek, és nő. Nincs ilyenkor demokrácia, nincs lelkiismeret, választás előtt állsz, mert ez a feladatod. Életek árán életeket menteni.

    Minél jobban belegondolok, annál jobban „tetszik” ez a példa….

    Na jó, de hagylak titeket, mert tényleg erőn felül teljesítettetek már. 😉

  4. Thiliell szerint:

    Itt is megjegyzem, a fotós maga választja, hogy odamegy. Dönt erről, és annak is megvan az oka. Ne csináljunk hőst belőle, mert nem az. Megmutatta? Igen?
    És én mi a faszt mutatok meg Nektek napra nap? Attól én hős vagyok?!
    Francokat.
    Nagyon dühös vagyok Rád is. Mert jössz itt nekem ezekkel a videőkkal, mint aki elhiszi, hogy azok az alapítványok és segélyszervezetek alapítói nem válnak ennek kapcsán még gazdagabbá. Ne etess engem ezzel. Menj be egy gyerekotthonba, és dolgozz ott 4 éven át, vívj reménytelen harcot a tudatlansággal, a figyelmetlenséggel egy gyerek lelkéért. Aztán tőlem mehetsz fotózni is. Nagyon-nagyon dühös vagyok, mert ŐK a hősök. Mégis, mi a franc van Veled? Ébredj már fel! Nézz ki az ablakodon, és azért tegyél, ami az orrod előtt van. (Itt a te megint általános alany is) De Rád is nagyon dühös vagyok…

    Oké, itt lezárom, én kiszálltam most ebből a témából. Majd megbékélek. Talán.
    Basszus, csak az zavar, hogy az én hangomnak kurvára nincsen ereje. Mintha süketekhez beszélnék minden áldott nap. Mintha vakoknak mutatnám a fényt… S ők a hősök, csak mert halált fotóznak. Őrület! ŐRÜLET…

    Ehh… Nem. Nyugodt vagyok. MEgyek, nézek sorozatot. Megyek. Mentem is.

  5. Zaphod szerint:

    [Thiliell]: Húúúbakker…..

  6. répa szerint:

    Aztaaaaaaaaa……..MagneB6? 🙂

  7. szerint:

    Azt mondom, szódabikarbóna. Csodákat tesz. 😉

  8. répa szerint:

    Zé, mi vaan? 😀 A szódabikarbónában nincs B vitamin!! 😛

  9. Cinke-gondolja szerint:

    „egy fotós nem lehet ember, míg a kamera mögött áll”… de ember kell legyen mindenképp… csak olyan, aki tudja, hogy a kép az ami a kinyújtott segítő keze, mert a kép sok kinyújtott segítő kezet fog generálni… embernek kell lenni, hogy tudd, mire kell a segítők figyelmét felhívnod… együtt érzés…
    Koleszban kiballagtam a kézmosókhoz, hogy megmossam a gyümölcsöt… Hajni ott állt egy csap felett tartotta a kezét és csak nézte, ahogy csöpög a csuklóját markoló ujjai közül a vére… Kértem mutassa meg. -egy konzerv késsel nyitásánál megszaladt a penge bele a csuklójába- Mondtam szorítsa el a sebet és a karját emelje szív magasság fölé. -mindezt olyan hangnemben, mintha azt mondtam volna, hogy kioldódott a cipőfűzője…- Visszaindultam a szobába a gyümölcsöt letenni, közben hallottam, hogy a hátam mögött mondja neki valaki -nőnemű-, hogy lógassa a kezét a csapba. A nevelőnő sikítozott, hogy nem bírja a vért. Mondtam, adjanak kötszert és teszek rá nyomókötést. Miközben kötöztem a ezét a nevelő ott vinnyogott, hogy szedjék le a ragasztott körmeit, nehogy így jelenjen meg az orvosnál. Mindenki ott szörnyülködött körülöttünk, látván, hogy nem elég egy tapasz… a kezek a kezem körül a körmével babráltak. Higgadt voltam. Szinte nem is beszéltem, csak tettem, amit kell. Hajni hisztérikus állapotba kezdett kerülni. Kavargott venne a többiek rémülete és az, hogy a vágott seb, fájdalma nem tűnik halállal fenyegetőnek, de a többiek mégis sipákolnak, kezdett hisztérikus nevetés lenni úrrá rajta, így beszéltem hozzá nyugodtan… Ez segített, mert az egyetlen, aki nyugodt volt, az az, aki kötözi, aki tudja mi történik… Elvitték kocsival.
    Ezután, megmostam a kezem,majd bementem a szobába és folytattam az evést… Persze mindenki megrökönyödött, hogy nyugodt vagyok…
    Éjjel bejött a szobámba megköszönni. Elvitték a sebészetre egy eret össze kellet varrni, a kocsiban eszébe jutott, hogy szív fölé kell emelje a kezét… Az orvosig kitartott a kötés…
    Nem azzal segítettem rajta, hogy együtt érzek, hanem azzal, hogy azt tettem, amire volt képességem…
    Egy fotós adhat egy szelet kenyeret egy éhezőnek, adhat pénzt is a hajléktalannak, de az csak egy pillanatnyi segítség…. a fotós minden éhezőnek és hajléktalannak szeretne segítséget adni, és ehhez az egyetlen eszköze, képessége, hogy kattint… és igyekszik jól kattintani…

    Vannak, akik csak azzal éreznek együtt, aki a közvetlen környezetükben van… és vannak, akik túlmutatnak ezen, mert azokat is szeretnék megmenteni, akiket nem lát senki…

    Ezt gondolom Zap… A csónak… majd … egyenlőre ennyi is elég.

  10. Krisz szerint:

    Cinke mondta ki a lényeget 🙂
    Mindenki tegye a dolgát, ahogy hajlama, törekvése és helyzete van. Minden más gyarlóság (ld. Thiliell) pedig megbocsájtandó, mert az ember végsősoron mégiscsak az (gyarló lény). És el kell fogadni, hogy néha egy fotó nagyobb hatást ér el, mint más ember 10-20 évnyi önfeláldozása. Mert az élet nem fair. De nem is ez a lényeg – egó helyett hatás, következmény, amit hátrahagysz.

  11. Thiliell szerint:

    [Krisz]: NEm hiszem, hogy én csak a közvetlen környezetemmel volnék képes együttérezni…
    Szerintem 2 napig beszéltem a semminek, mert nem érzékelem, hogy bárki is megértett volna. Mindegy, több ilyen vitába nem bocsátkozom, mert felesleges…

  12. szerint:

    [répa]: B vitamin az nincs, tényleg. 🙂 de múlt hét végén azt mondta egy doki, hogy az ember sokkal kiegyensúlyozottabb, ha megiszik reggel és este egy pohár vizet egy kis kanál szódabikarbónával.
    A magyarázat hosszú, van benne citrátkör a la Szentgyörgyi, meg a test elsavasodása elleni küzdelem. Ja és a szódabikarbóna mellé napi húsz perc séta a démonok ellen. Ez utóbbit Ingmar Bergman is ajánlotta már egy BBC dokumentumfilmben. ::))

  13. répa szerint:

    Na Zé, akkor kipróbálom ártani nem fog. 🙂
    Még mindig kutatom az okokat a blogom látogatottságát illetően ami a tegnapi napon a félezret verte (egyetlen nap alatt).Elszaródott a statgép vagy mivan?

  14. Vandál szerint:

    Bocs…én a magneB6-on besírtam… 😀

  15. répa szerint:

    Vandál, na tessék..ilyenkor kell idejönni beröhögni?? Hát hun voltál amikor agyleszopós témákkal kínoztuk egymást? 🙂

  16. Vandál szerint:

    Répa, a verbális szado-mazot meghagyom nektek… 🙂

  17. Zaphod szerint:

    [répa]: Én nem tudok válaszolni a statgépes kérdésedre. Megnéztem az enyémet, de itt nem találok semmi kiugró dolgot…

    Kibaszott népszerű vagy, azt jóccak… 😉

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com