Kaptam egy levelet a Jú. Esz. Dipartment of Sztét-től, hogy kisorsoltak!

Igen, olyan kurvára szerencsés vagyok, hogy megvan a zöldkártyám. Csak 880$, plusz felveszem a londoni amcsi nagykövetséggel a kapcsolatot, oszt mehetek a Jú Eszbe, és lesz náluk bárhol lakásom, egyből munkám, orvosi ellátásom, meg nagy boldogságom.

Hurrá!

Egy csőd közeli országból menjek át egy másikba…. Muszáj? Csak azért, mert ott lakik az andzselinadzsoli? Itt is lakott… Na bumm.

Azt mondta most a főni, hogy jó (hosszú) hétvégét.

Nem tudom észrevette e, hogy morogtam, és vicsorogtam ennek hallatán.

Mennyire lesz az jó, hogy az elkövetkezendő 120 órából 90et számítógépek előtt töltök, különböző, érthetetlen kódokat írogatva, biteket hajtogatva, a maradékban bejövök még a gályára is szenet lapátolni 12ben, és a többiben mondjuk imitálom az alvást.

Hát a zanyádat!

Menni kell innen, méghozzá sürgősen!

Miközben a sajtó viktorékról cikkek hadát közli, mikor itten van nagy cunami, meg minden, addig elsikkad egy „apróság”.

Az Orosházi Média Műsorkészítő Műsorszóró, Kiadó és Sajtó Kft. tulajdonában műxik egy online újság, OrosCafé néven. Itt megjelent egy cikk, valamikor 2010 őszén, majd erre születtek kommentek. Az egyik kommentelő pedig a következőket írta: „A fent említett két szoci káder lopott már annyit, hogy soha se kell nekik dolgozni, igaz soha se dolgoztak.”

Erre Fetser János, volt szoci góré megkérte a lapot, hogy távolítsák el a kommentet. Nem tették.

Innentől beidézem az OrosCafé jogi nyilatkozatát:

Közösségi tartalmakra vonatkozó szabályok, moderálási elvek

Kérjük, hogy tartalmainkhoz, szolgáltatásainkhoz történő hozzászólásaiban csak a témával kapcsolatos megjegyzést tegyen. Véleményét építő jelleggel fogalmazza meg, törekedjen a többi olvasó és hozzászóló véleményének tiszteletben tartására. Tájékoztatjuk, hogy a részben vagy egészben a hatályos magyar és/vagy európai uniós jogszabályokba ütköző, gyalázkodó, trágár kifejezéseket öncélúan tartalmazó, vallásilag vagy etnikailag sértő hozzászólást a szerkesztők részben vagy egészben kimoderálhatják.

Az OrosCafé fenntartja magának a jogot, hogy az olvasóitól beérkező hozzászólást részben vagy egészben kihúzza. A hozzászólás moderálása a jelen szabályok megsértése esetén várható.

(…) Az Orosházi Média Kft. fenntartja magának a jogot, hogy az oldalain megjelenő bármelyik közösségi tartalmat bármikor, bármilyen okból törölje, vagy a felhasználó hozzáférését bármikor, bármilyen okból korlátozza vagy megszüntesse. (…)


A tanulságból levonható (EGEK! Tanulságból levonható? Ezt nem én fogalmaztam, eskü!!! Biztos valaki feltörte a blogom…) az, hogy nem találták a szerkesztők ezt a kommentet kihúzandónak. Erre a pali feljelentést tett a yardnál, mire az felszólított, és a lap kiadta a kommentelő adatait.

Én azt szeretném megkérdezni a vicces nevű Melega Krisztiántól, ki az OrosCafé felelős szerkesztője, hogy ha kiállt egy, a reakcióját publikáló olvasó mellett, akkor ugyan milyen nyomásra vesztette el a gerincét? Mi gátolta abban, hogy miután megjelent a yard a főhadiszálláson, kimenjen a wc-re hasmenést szimulálva, és ott a mobiltelefonján keresztül, adminként belépjen a lapba, és eltüntesse a nyomait a kommentelőnek, úgy 42 másodperc alatt?

Egyszer harcosai vagyunk a szólásszabadságnak, de ha megjelenik egy tányérsapka, akkor mindjárt összeszarjuk magunk, és feldobunk mindenkit?

Hogy van ez?

Menni kell innen.

Hétvégén intéznem kell a blog kimentését is bitről-bitre… Pppfff….

Facebook Twitter Tumblr

2 Responses to Miegymás….

  1. Sir Artemon szerint:

    Most nem beszólni szeretnék, de komolyan azt hiszed, nyom annyit a latba a blogod, hogy amit itt leírsz véleménynyilvánításként, annak van akkora közvélemény-formáló ereje, hogy a MH rálépjen a tyúkszemedre?
    Az OrosCafé, mint médium hivatalosan is azt a szerepet vállalja fel, hogy korrekt és a valóságot tényekkel és bizonyítékokkal alátámasztott információ-továbbítást vállal a köz felé. Mert ugye az nem rágalmazás, amire van bizonyíték.
    Szerintem a sértő és sértegető, legyalázó és rágalmazó, személyeskedő és becsületsértő kommunikáció között van különbség. S eddig Te nem ütötted meg azt a mértéket, amely számomra a törvényszegő minőség. Bár, lehetséges, hogy én vagyok túl elnéző.

  2. Zaphod szerint:

    [Sir Artemon]: Igen, te vagy elnéző, és itt …….. úhh… most egyszerűen nincs energiám kifejteni, hogy itten elvekről van szó, kéremszépen.

Leave a Reply to ZaphodCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com