Most ezt lehetett volna kommentben is, de akkor az sok, és egyébként meg legyen inkább poszt, mert most ehhez van kedvem. Tehát akkor itt a folytatása a… (tegnapinak?)

Miért száll el az agyam ilyen levelektől, gondolatoktól? Mert már megint nem azzal foglalkozunk, ami fontos. Ugyan ki a faszt érdekel, hogy milyen összetételű a parlamentünk, amikor egyre több embertől hallom, hogy ezt az országot el kell hagyni, mert kilátás sincs arra, hogy akárcsak megközelítsük az osztrákok, vagy a németek színvonalát? Tudod kit érdekel? Akit még mindig különböző ideológiákkal, meg szimpátiával lehet hülyíteni ebben az országban. Tehát a lakosság 95%-át….

Ohhh… ideológiákról is írtam? Azt sem tudjuk, hogy az általunk támogatott képviselők milyen ideológiákat követnek. Vagy ha mégis, akkor azok elnevezését ismerjük, azt, hogy tulajdonképp mit takar, nem tudnánk leírni öt mondatban.

Szimpatizálunk. Akkor is szimpatizálni fogunk, ha közben éhen döglünk, de még akkor sem nyílik ki a szemünk. Ezt az országot a szimpátia, és az ideológia sosem fogja kihúzni a szarból! Inkább csak egyre mélyebbre taszítja.

Nőket a parlamentbe… beszarok… mintha valami attól kurvára megváltozna. Vannak a földön olyan hatalmas ambícióval rendelkező picsák, kik fel tudnak jutni a csúcsra. Nincs ettől elzárva egyik sem. Ez nem egy Forma 1, ahová olyan fizikai és mentális képességek kellenek, ahová egy nő sosem fog felérni. Nézd meg, hogy a Yahho! –nak most női vezére van, és néz meg, hogy 5éven belül senki nem fog emlékezni a világ egykoron legnagyobb webes keresőére. Ellenpélda az AT&T, HP, ki kapott női górét (őőő… ugyan azt?), és egyik sem semmisült meg ettől a megrázkódtatástól. Sőt, innen egyenes út vezetett a politikai pályára.

ÉS EZT az utolsó mondatot figyeld, jegyezd!

Sikeres cégek, sikeres vezetői kezdenek bele politikai pályára. Most az tök mindegy, hogy milyen indíttatásból. HA ÉN egy jóképű, diplomás, nagydumás pali lennék, ki után pisálnak a nők, és egyetemista korom óta politikai ambícióim lennének, akkor sikeres lennék itthon.

De ez halál, basszus! Egy ország vezetése nem különbözik egy nagyvállalat vezetésétől. Akkor sem különbözik, ha ezt kikérve magadnak, a földhöz csapkodod kis tested, és őrjöngve sikongatsz ez ellen. Hát mi a faszt értek én egy nagyvállalat vezetéséhez? Akkor hogy lehetek ott a jóképűségemmel, jó dumámmal, magamra akasztott ideológiámmal egy ország döntéshozói között? Hogyan?

Figyelj, én nem tudok repülőt (sem) vezetni. Hát baszki, eljönnél velem bora borára úgy, hogy én vezetek? Fel sem tudunk szállni, de ha mégis elhagyjuk a földet 20centire, akkor azután döglünk meg, mivel fogalmam sincs, hogy hol kell balra fordulni, és azt sem, hogy ezt hol nézzem meg!

Ez őrület! És amíg ebben az őrületben élünk, addig megbaszhatjuk, de csak addig, míg éhen nem döglünk. Ezek után ki a faszt érdekel, hogy milyen neműek vannak a törvényhozásban? Szimpátia szerint szavazunk, nem hozzáértés szerint. Legyenek nők! Legyen ott 300, baszki! Nem hülye faszozni fogunk, hanem hülye picsázni. Na bumm…

Ps: Jah, de akkor vegyétek be anyámat is, mert kéne egy 30m-es hajó, egy Aston Martin, meg egy 200m2-es lakás, minek üvegfalai a Dunára néznek, és van hozzá portás.

Kösz!

Facebook Twitter Tumblr

17 Responses to Méél2…

  1. répa szerint:

    Ej de felment valakiben az a bizonyos pumpa… 🙂

  2. Gingko szerint:

    Olyan lenne, mint a picsák vetélkedése Kozsóért. Osztanák egymást visítva.:D

    (Anyósomat is betenni! Imádná,ott rezsegne, házsártoskodna folyton, tehát alig látnám a „drágát”.):o)

  3. Thiliell szerint:

    Oké, olyanokat a parlamentbe, akik sikerrel levizsgáztak életvezetésből, és felépítettek és sikerre vittek egy vállalatot. (Bólogat)

  4. Zaphod szerint:

    @Thiliell Akkor hogy ha te bólogatsz, meg még mondjuk egy páran, akkor a többi miért hülye, idióta, állat???

    És én vagyok a barom, mert úgy döntöttem, nem megyek el szavazni addig, míg nem látok változást. Mert NEM látok, mert ideológia van, mert szimpátia, mert ugyan azokat a köröket futjuk 20éve.

    A 10 millió vak országa vagyunk, basszus!

    És már hányok ettől, de nagyon, rettentő komolyan! És ki akarok maradni, és nem érdekel, és nem olvasom, és nem nézem, de akkor megjelenik egy ilyen levél a postaládámba, mi átesett a szűrőn véletlen, és már megint felbaszom az agyam rajta, mikor tulajdonképp annyit sem érne az egész, hogy az első sort elolvassam…

  5. Zaphod szerint:

    Oké, ezt olvastam, és ismerem is. Jó poén, lehet fricska, de a humor azért nem megoldás, csak segít enyhíteni a feszt… 😉

  6. Thiliell szerint:

    @Zaphod Erre tudsz valami más megoldást? Az hogy egyetértek Veled, és hogy a passzív rezisztenciát nem értik, mert túl sokan vagyunk, akik nem passzívak, és már nincs elég nyomása a rétegeknek a demokráciában, akkor tudsz jobb megoldást?

  7. Zaphod szerint:

    Nem tudom, basszus… írok róla! Egyre több, és több embernek, míg meg nem unják a pofámat. És ha ki nem nyírom magam egy szép keddi napon, még az is előfordulhat, hogy lesz majd egy fiam, vagy egy lányom, kinek azt fogom tanítani, amit én gondolok a világról, és ki majd talán elzárkózik a hülyeség, és a dogmatikus faszságok elől, majd megtanítja az embereket máshogy gondolkozni.
    Ezt tehetem…. ez a legtöbb….

  8. Thiliell szerint:

    @Zaphod Oké, de a vérnyomásodra vigyázz közben. 🙂
    Egyébként, mi zavar a legjobban ebben a politikai izében? Az emberek mit nem vesznek észre és mi ennek a következménye, ami legjobban bosszant?

  9. Zaphod szerint:

    Az zavar, hogy állítólag a magyart egy intelligens népnek mondják, ellenben a cselekedeteik, mik a saját életét irányítják, olyan mértékben érzelem alapon történnek, hogy ezzel nem tesz mást, mint folyamatosan ugyanazokat a köröket futja több száz éve.

    Rohadtul a múltban élünk, illetve a múlt olyan hatással van ránk, annyira belénk épült, hogy képtelenek vagyunk belőle kiszakadni, mit a „vezetőink” simán kihasználnak, és úgy irányítanak, ahogy csak akarnak. El kéne felejteni az elmúlt 100évet.

    A magyar zsidóz, kommunistáz, megkülönböztet, klikkesedik, csoportokba tömörít saját maga által megfogalmazhatatlan eszmék felmutatásával, és képes elharapni egymás torkát, teljesen értelmetlen szituációkban.
    És a legfontosabb dolgokra képtelen odafigyelni.

    Tegyük félre a politikát. A politika nem ad enni. Ez tény. Van ma magyarországon 3,8 millió (???) munkavállaló, ki az ország erejét képviseli. Ők nem játszhatnak a könyvelésekkel, nem írhatnak le adóikból – mindenféle kiskapukat kihasználva – évi több milliókat, nem csalhatnak, hazudhatnak. Nekik automatikusan vonják le a bérükből az adót, járulékokat. Mégis ők vannak a legnehezebb helyzetben, ők csúsznak ki a legjobban a középosztályból.

    Miért? Mert nincs senki, aki kiálljon mellettük. Hol vannak a szakszervezetek, kik nyugaton kőkeményen kiállnak az érdekekért? Kik azért rendesen gyeplőt dobnak a multikra, ha a melós szopóágra kerülne. Hol van a kormány, ki azt mondja, hogy „Hé, fiúk! Csak úgy jöhettek be az országba, ha ezt és ezt a feltételt teljesítitek a munkavállalókkal szemben!”, és ezek felfelé mutató megkötések. Hol vannak azok a szabályozások, mik megmondják, csak ennyi és ennyi szar érkezhet be külföldről, mert egyébként ellehetetlenítődik a magyar vállalkozó (lásd: kínai piacok), hol van a gazdaság átszervezése, mi azt mondja, hogy stop a termelőknek, viszont nyomjuk meg a feldolgozó ipart?

    Tessék megnézni, hogy az utóbbi 20évben, az ipar mennyire elhanyagolta, vagy totálisan meg is szüntette, a szakmunkásképzők támogatását (gyakorlati, és elhelyezkedési szinten). Tessék megnézni, hogy mennyire felborul a felsőoktatás, és a szakirányú képzés egyensúlya.

    A hülye magyar miért nem ezek mellett áll ki, miért nem emiatt tüntet, gyújtogat kukát?

    Basszus, ha elkezdek trianonozni (ami számomra elmebeteg dolog, és mindenkit zárt osztályra küldenék miatta), akkor magam mellé állítok több százezer embert. Ha elkezdek zsidózni, gyurcsányozni, kommunistázni, kitalálok bármilyen ellenségképet, akkor jönnek velem az emberek.

    Mert nekünk ellenségkép kell. Muszáj, mert még véletlen sem látnánk be, hogy a kibaszott világunkat saját magunk vágtuk tönkre. Mi, az apáink, a nagyapáink. És aki a legjobb kampánnyal végzi az ellenségkép felmutatását (lásd viktor, és az erősödő szélsőségesek), akkor odaállunk melléjük.

    Felháborító, ami itt történik! És aki azt mondja nekem, hogy van lehetősége elhagyni ezt az országot, és máshová vinni a tehetségét, szaktudását, munkaerejét, azt csak bíztatni tudom. Húzzál innen! Menjél, vissza se nézz, mert nincs miért itt maradni! Mert ha már eljutott arra a szintre, hogy el innen, akkor talán nem csak azt mérte fel, hogy kint jobban lehet keresni, hanem azt is, hogy a magyar jelleme a legnagyobb visszatartó erő, a változás útjában. Ő már máshogy gondolkodik, és nem viszi ki a világba azt a mocskot, mi minket jellemez.

    Uff!

  10. Krisz szerint:

    „Az zavar, hogy állítólag a magyart egy intelligens népnek mondják…”
    idáig jutottam, és erre ennyit tudok mondani: wáháháháhá… 😀 és inkább nem olvasom tovább. Egyetértek, de sajna a világ nem efelé mutat 🙁

  11. Thiliell szerint:

    @Zaphod Teljesen egyetértek. Már csak az a kérdés, Téged mennyire ragadnának el az érzéseid, ha egy józan hang megszólalna, és harcba hívna a sok-sok fent nevezett ellenséggel szemben, mint a hülyék, trianonozók, gyurcsányozók, stb. ?

  12. Zaphod szerint:

    Az attól függ, hogy a józan hangnak vannak e hosszútávú, kidolgozott tervei, és nem csak frázisokat pufogtat, mint ahogy eddig mindenki.

  13. Thiliell szerint:

    @Zaphod Ha a józan hagn csak ennyit mondana: szarban vagyunk, még nem tudom, mekkorában, de van kb 50 emberem, akik felépítettek egy életet és pár vállalatot a saját szakterületükön, nekik lesz erre rálátásuk, és adjatok 2 hónapot, és megmondjuk, mi a helyzet, és hogy mi a megoldás. Mit szólnál?

  14. Zaphod szerint:

    Azt mondanám, mint eddig. Ez nekem kurvára kevés. Mindegyik azt mondta eddig, hogy „Majd ha megválasztotok, akkor megmondom, hogy mit csinálok”. Most gondolj bele. Senki nem ugrik bele ilyen nagy melóba, míg valami koncepciója nem lenne. Minden adatunk nyilvános. Bevételek, kiadások, gazdaság, egészségügy, oktatás, önkormányzatok pénzei, stb. Mutasson valaki egy nyolcéves tervet, benne konkrétumokkal, számokkal, adatokkal. Mondja meg a frankót. Mondja azt, hogy a 10millióból 5 most szopni fog jó pár évig, de annak az lesz az eredménye, hogy… Vezesse le számokkal. Ne ígérgessen Kánaánt, mert azt csak a hülyék veszik be. Ne osztogasson, pénzeket. Ne keressen bűnösöket, mert az forrásokat vesz el attól, hogy dolgozzanak, és egyébként sem tudnak vele megváltoztatni semmit. Viszont az már jó pont, ha ez az 50ember szarásig van pénzzel, elkötelezettségből csinálja, és nem azért, hogy odakerüljön a húsos fazékhoz, csak azért, hogy a családot, rokonságot, haverokat behúzza a jóba. Jah, és egy ember sem lehet benne, kik az utóbbi 20évben a kormány közelében voltak.
    De ez akkora idealizmus, mint a Mariana-árok…

  15. Thiliell szerint:

    @Zaphod Nyilvánosak és hamisak az adatok. Asszongya, hogy kozmetikázottak. Ez a baj ezzel az egésszel. Csalnak, lopnak, hazudnak. Erre nem lehet tervezni, sem építeni.

    A másik, hogy nem tudod kivédeni ebből a szituból a politikai bűnözést sem, sem pedig azt, hogy az a kutya a vezér, akinek több a lóvéja, tehát nekünk kicsiknek, más nagyok fognak diktálni, akár tetszik, akár nem. Lefekszünk az EU-nak, lefekszünk NATO-nak, lefekszünk a pénzügyi befektetőknek, mert… Ez hagyomány, más részről mer kurvára seggbe leszünk dugva, ha nem. Ezért idealizmus, mert ami rothadás van a rendszerben, annak már kivághatatlan a férges része. Ez a baj. Egy rohadt gyümölcsből már nincs, ami menthető, mert a többi húsba is benne van már a rothadás íz.
    Szóval, bárki bármit is próbál tenni, szerintem már régen késő. Itt sosem lesz kánaán. Majd beborul a rendszer, lesz kurva nagy válság, mint a Görögöknél – egyszer, aztán leshetünk. Addig meg érdemes olyan tőkével bebiztosítanod magadat, ami nem valutafüggő, és akkor is érték, ha a pénz értéktelen: föld, ingatlan, olyan ingóság, ami tartja az értékét. Minél kisebb és szállíthatóbb, annál jobb, mert ha lépni kell, akkor tudsz lépni. Ha maradni akarsz, legyen elég nagyod, hogy maradni tudj. Nagyon olcsón lehet gyönyörű termőföldeket kapni. Szinte a fejedhez vagdossák őket. Ha nekem lenne pénzem, így gondolkodnék.

    A politika meg úgyis effektíve tart az öngyilkosság felé. De ebben semmi pesszimizmus nincs. Csak elfáradtam lázadni, és nincs is értelme már.

  16. Zaphod szerint:

    @Thiliell akkor itt fejezzük is be ezt a témát, mert nem ér meg annyit, hogy ezen akárcsak 2percig is töprengjünk. Az ember gyermekének sokkal, illetve csak fontosabb dolgai vannak, mint a napi politizálás! 😉

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com