Arra ébredtem, hogy elhallgatott az ablakom alatt a „Bummbummbucibucibummbumm”, csend van, és zavar. Hajnali mittudoménmennyi van, reggel az év első F1 időmérője, majd elindul a meló, és valamikor holnap, ilyentájt arra gondolok, hogy ha 10 percen belül nem kerülök ágyba, akkor inkább dobjanak egy vérengző sünökkel teli gödörbe.

Ismét egy Március 15, mi pont nem arról szól, miről Március 15-nek szólni kéne, viszont, hogy ne ugassak a levegőbe, ezt meg is néztem. És tényleg nem. Tudod mi volt a furcsa? Nem, ott kezdem, hogy fotóscucc a vállra, programok beírva a telefonba, a Práter utcánál ki a verda a segg alól, és irány a belvár. Múzeum körút, váci utca, korzó, bazilika, parlament, ki a szigetre, vissza parlament, szabadsághíd, práter. Ez egy fasza, majd’ 6 órás kör.

Mondanom sem kell, hogy mivel hónapok óta faszverés megy mindenféle számítógépek előtt, a nullához konvergáló mozgással, így csak azért szálltam ki a nap végén a verdából, mert nem volt benne wc. Mindig tarts az autóban egy üres palackot, ez alapszabály!

Üres a város, wazzeg! – szólt Zap, mikor meglátta, hogy tulajdonképp nincs sok meglátnivaló. A nemzetitől már eltakarodott a tömeg, egy-két lengyel csoport épp kúszik fel a buszaikra (ha csak mondják, hogy lengyelek vannak itt, akkor azt hiszem, hogy csak hülyítenek!) Az Astoriánál egy Mosonmagyaróvári társulat vehető észre, majd az is, hogy valahogy le kell tőlük szakadni, mert sem nem mosonmagyaróvári nem vagyok, sem nem kokárdista, plánenem zászlólengető agyhalott. Kossuth Lajos, Szabad sajtó lezárva. – mármint az utak, a sajtó szabad, Kossuth halott, mint tudjuk…

Váci utca, korzó. Igaz, ritkán gyalog, meg nézelődik ebben a nagy, és büdös faluban, de tényleg olyan érzésem volt, hogy még hétköznap délelőtt is nagyobb a tömeg, mint most. Mi van fiuk, lányok? Féltek? – teszi fel kérdését Zap.

Irány a Bazilika. A Zrínyi utcából olyan kurva jól néz ki a cucc, hogy nem is lehet fényképezni, ott élni kell. Nem is értem, hogy miként lehet valaki boldogtalan egy ilyen helyen… A mosonmagyaróvári csoport bent ül a padokon, és hallgatja az idegenvezetőt. Egyikük sem boldog. Mondom, mert nem élnek itt, ez csak azért lehet. De legyen már valaki az! Irány tovább…

Sikíts béjjbi! Voltak dolgok, amit el akartam kerülni. Nem érdekelt az LMP, a DK, az MSZP úgysincs itt, és a szélsőséges barmok sem izgattak. Egyszer beszökök közéjük, eskü, de most nem az a nap volt.

Jah, imádok embereket fényképezni, mondtam már!? Nem tudok, de imádok. Ami borzalmasan érdekes – számomra – mert ugyebár rühellem a nagy részét, és nem járok nagy társaságokba, nem vagyok beszélgetős, meg …. szóval társasági ember, de nagyon szeretem megörökíteni néhány személyes pillanatukat a zembereknek.

A fiuk ott voltak! Egyenruhában, egyensapkában, zászlókkal, szigorú szemekkel, vigyázban. Mert ez egy nagyon komoly nap. Készülődni köll! Egyenruhában…. Vigyázban….

Legközelebb…. De tényleg! Mindig, és mindig ott lebegjen előtted Robert Capa mondata. Ha nem jó a képed, akkor nem voltál elég közel. Elég közel leszek. Muszáj! Ők azért vannak ottan, mert ki akarják fejezni maguk. Én meg azért, hogy ezt megörökítsem. Ha kell, akkor 20 centiről. Tovább!

Parlament. Készülődik a készülődik. És sorban állnak. Sokan, és valamiért. Vannak már táblák, zászlók, jó pár érdekes arc, de semmi hírig, az elkövetkezendő banzájt csak a színpad, hangosítás, a készülődő operatőrök jelzik. El innen, mert mindjárt jön egy mamó, ki rám pirít, miért nincs kokárdám, és akkor meg kell magyaráznom, hogy….

A sziget. A szigetről szerintem nincs mit mondani. Szerintem 37 éve járok oda, sem az emberek, sem a történetek, sem semmi nem változik ott. Viszont van madárfénykép. Azért jó, ha 8 kockát tudsz lőni másodpercenként, mert kurvaisten, hogy legalább egyszer eltalálod a madarat, ki csőrében….. meg minden.

Tovább, mert már zúgnak a helikopáterek, harsan a szó, lobognak a zászlók, a jelképek, és tulajdonképp én pont ezért vagyok itten. Kéne jármű, mert kurva messze van az Erzsébet híd, de ott van az útban a parlament, szóval elsőként át kell ottan hágni, mert nincs kedvem lemenni már a rakpartra, és tán szerencse lesz, vagy akár egy csöpp menekülő út. Vajon menni fog e?

Ment…

Baszki! Pont a közepén voltam, mikor József az arameus a Szájer megszólalt. És baszki, nem volt menekülés! Olyan sűrű tömeg, hogy ha klausztrofóbiás vagy, akkor ott halsz meg. És beszélt. És tapsoltak. Érted? Tap…sol…tak! Én meg ott, és megyek, és nem. És volt egy mamó.

Ha valaki azt mondja nekem, hogy csak a komcsi szónokokra mennek a „nyugerek”, azt legközelebb tökön rúgom.

Szóval, azt veszem észre, miközben 0,7 km/ó sebességgel haladok át a tömegen, hogy néznek. Jó, többen néztek, mert ez az a hely – ha nem tudod, akkor mondom – hol állni kell, és várni a nagyvezért. Nem lehet csak úgy elmenekülni. (azt hiszed, hogy most viccelek, pedig nem!) Szóval, valaki néz. És akkor lenézek, és akkor a 155 centi mélységével, 65-70 évével, és annak minden keserűségével, szigorával küldi rám a nézését a mamó. Először azt hittem, hogy csak egy pillantás. De nem, mert ez mereven nézés volt. Egy 200-as obi volt nálam, erre csak nem hiheti, hogy vállról indítva akarom vele kilőni a nagy megmondót…. Akkor mit néz? Nem vagyok egy terminátor, vagy egy szteroid bohóc, de azért nem szoktam én megrémülni, viszont most…. Ha lenne fóbiám, hát ebben a tömegben én összeszarom magam. És éljeneznek, és tapsolnak, és boldogok, hogy ott lehetnek. A vezértől egy karnyújtásnyira. Én, mint mocskosliberáliskomcsizsidó, rettentő rosszul éreztem magam, és ez hóót komoly.

Ki a tömegből, és futás. Tényleg futás! Menekülés. Mintha egy nagy rakás zombi lett volna a téren. Ha ott van Woody Harrelson (Zombieland), akkor tutira elővesz egy puskát. Minek tap…sol…tak? Annak, hogy elloptak 3000 milliárdot? Hogy szétnevezték, szétalakították világunkat? Hogy 435 a benzin? Hogy egy év alatt buktam 270 ezret miattuk? Minek? Mondd! Minek?

Futás!

Váci utca. Egy plakátfiútól, mintha azt hallanám, hogy „jó munkát”. Lehet, azt hitte, hogy fotós vagyok? Mindegy, gyerünk tovább. Erzsébet hídnál már megy a banzáj. Tömeg. Megy az észosztás, a közhelyek puffogtatása. Csak az emberek mások. Illetve a hangulat. Itten kérem nincs vérkomolyság az arcokon. Itt öröm fényképezni. Itten élnek, gondolkodnak, élvezik a napsütést, és sétálni közöttük jó. De tényleg. Nem tartozol hozzájuk, mert jó előre gondolkozol, és simán felvázolhatod az elkövetkezendő 10 évet, a közhelypuffogtatók hatalomra törését, ugyanazt a mókuskereket. A tömeget, kik felvonul ellenük. Viszont jó néha résztvevője lenni valami reménynek.

Mások reménye kordon mögött. Egyenruhában, zászlókkal, sörökkel, és készenléti rendőrökkel körbevéve. Ők is reménykednek. Szigorú nézéssel, valami más világot álmodva. Sok kilométer a lábban, a bulinak úgyis mindjárt vége, el innen.

Szeretek fényképezni. Így végignézve mondjuk nem tudok, de szeretek. Azt hiszem erről fog szólni ez az év. Emberekről, arcokról, szituációkról, érzésekről. Mert ez jó. És nem követem el azt a baklövést, amit mos, mert ha lenne itt egy olyan kép, mit nagyon meg akarnék tartani, akkor most dühömben biztos kiugranék az ablakon…

Tagged with →  

2 Responses to Március 15. Az agymosottak birodalma.

  1. Krisz szerint:

    Rémálmaid azért nem voltak azóta zászlólengetőkkel és szigorú tekintetű mamókkal, ugye? 😉

  2. Sir Artemon szerint:

    Nagyon jó képek lettek! Egy-kettő egészen zseniális! 😉 Gyakorolj sokat! :*

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com