EZO TV megvan?

Nekem megvolt!

Dakar összefoglalót ad éjszaka az Eurosport, illetve a TV2. Az Eurosportról lemaradtam, így maradt a kereskedelmi, mi színvonalban simán hozza a sportcsatornát (le a kalappal előttük).

Vége az összefoglalónak, majd snitt, és reklám nélkül bejelentkezik az EZO TV, mondhatni berobban az ember arcába.

Az ember ettől hátrahőköl, mert úgy érzi, itten csúfság van, átverés, és van még sokkal mélyebb még attól is, ahol az ember úgy elgondolja magát. Van mélyebb! Úgy hívják, hogy Müller Rózsa (folyamatosan Hoffman Rózsa van a nyelvemen, csak tudnám miért..).

Szóval, hívjátok emberek Müller Rózsát, mert ő európai szintű megmondója a jövődnek, és most, vagy soha. Baszki, a meglepetéstől nem tudtam átkapcsolni.

A betelefonálónak semmit nem kellett tennie, csak megmondani a keresztnevét, és hogy hány éves, majd erre Rózsa lehívja a (nem tudom honnan, felmutatott, hogy onnan hívja le) páciens jövőjét. Mármint az 2011-es jövőjét.

Már majdnem elgondolkoztam azon, hogy akkor felveszem a telefont, de akkor megelőzött Ilona, ki 50év körüli, kétségbeesett személy. Meg nő.

Rózsa üdvözölte, majd kicsapott egy halom kártyát az asztalra, és közölte a szerencsétlennel, hogy vigyázzon, mert a paliját egy másik nő kerülgeti, és ezzel fuccs a 2011-nek, majd kérte a következő áldozatot.

Itt letettem az arcom.

De képzeld a palit. Mit élhetett át az éjszaka, mikor az asszony feltépte a hálószobaajtót, és őrjöngve kiüvöltötte még a szomszédok szeméből is az álmot, midőn kérdőre vonta azt a szerencsétlent arról, hogy ki is az a ribanc, akivel kefél?

Tiszta Monty Python…..

Facebook Twitter Tumblr

7 Responses to Majd én megmondom…

  1. Moya szerint:

    Hűűű, az előbb írtam erre valamit, de eléggé szarkasztikus lett, és mivel én is szeretem ha tiszteletben tartják a hitemet saját hülyeségeimmel szemben, így én is igyekszem így tenni másokéval, szóval inkább kitöröltem. Az viszont nem hit vagy nem-hit kérdése hogy valaki betelefonál, megmondja a keresztnevét meg a születési dátumát és utána elégedetten hátradől a fotelben, hogy „minden rendben papa, küldi a mágus a pénzenergiát”, hanem a butaságé. Na, de a „mágusnak” is meg kell élnie valamiből. Miért ne élhetne az emberek butaságából? Biztos jobban keres, mint én.:-/

  2. Zaphod szerint:

    [Moya]: Nyugodtan lehetsz itt szarkasztikus! 😉

    Nem a „mágusokkal” van nekem bajom. Vicces volt, ahogy az egész sztori behúzott egy pár pillanatra, majd leesett állal néztem, ahogy rákattannak az emberek erre az ordas nagy baromságra.

  3. Krisz szerint:

    Az új oktatási koncepcióban benne van, hogy erkölcs (etika) és pénzügyi alapismereteket is tartalmaznia kell az alaptantervnek. Kivételesen ezzel egyetértek és fontosnak tartom: mert bár demagóg, de ettől kevesebb lesz a kókler, vagy ha az nem is, az emberek tudatosabban költik a pénzüket majd 😉

  4. Moya szerint:

    Nem miattad cenzúráztam magam. Úgy tűnik, te bírod a kritikát.:-) De ez a te blogod, te azt írsz bele, amit akarsz, én viszont vendég vagyok itt és vendéghez illően, tekintettel vagyok a többi vendégre, aki erre jár.

    Nekem sem a mágussal van bajom. Nem csinál ő mást, csak kielégíti az igényeket. Ha nem lennének emberek, akik betelefonálnának (emeltdíjasan!) akkor ő sem ezt csinálná, hanem mondjuk elmenne dolgozni. Amíg van kereslet, addig lesz kínálat is.

  5. Krisz szerint:

    @Moya: Szerintem ez azért nem teljesen így van. Ha megszűnne a műsor, nem hiszem, hogy tüntetni mennének az emberek a tévé elé, hogy nekik márpedig ez kell… az agresszív kínálat olyan keresletet teremt, ami előtte nem volt.

  6. Moya szerint:

    De miért szűnne meg a műsor? Ebben a nagy demokráciában nem fognak ilyet csinálni, hogy csak úgy megszűntetnek valamit. Pont ezért kampányolnak a médiatörvény ellenzői. Ha megszűntetenék, akkor az már cenzúra lenne. Az emberek fejében kell rendet rakni, hogy ne is legyen rá igény. De persze ezen nem fogunk „összeveszni”.:-)Nekem mindegy, hogy mi megy az EZO tévén, én elkapcsolok.

  7. Krisz szerint:

    Nem ugyanarra gondolunk. Arra próbáltam utalni, hogy a valós szükségletet lefedő kereslet a kínálat megszűnésekor hiányérzetet vált ki. Ami mögött nincs valós szükséglet, az nem. Ez olyan, mint az evés: ha eléd teszik, akkor is belecsipegetsz, ha nem vagy éhes. De ha nincs előtted, nem fogod az asztallábát rágni.

Leave a Reply to KriszCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com