Társadalomkritika: A mai társadalom egész egyszerűen idióta! Pont!

És ezzel le is lehetne zárni, de nem, mert még legalább 42 másodpercig íráskényszerem van, tehát meg kell fogalmaznom, el kell hintenem a kérdést, mi valahogy úgy szól: Hhheeee???

Na de most komolyan. Az mééé van – mert sosem, és azóta sem, meg a jövőben sem fogom megérteni, hogy ez a kapcsolati rendszer bővítés a közösségi portálokon miért, és hogyan, meg miééérrrttt??? – , hogy akkor legyek az ismerőse, mert az jó. Nem leszek! Azért sem! Van akivel évek óta nem beszéltem, van akivel nem is akarok, van olyan is, kivel akkor sem találnék közös témát, ha ennek keresésére fordítanánk maradék életünk egyharmadát, van aki nem ért engem, és van akit eszem ágában sincs érteni. Ezen embercsoportok tömkelege nem figyel az életére, annak felkiáltó-, kérdő-, gondolatjeleire? Ha 23 másodpercet fordított volna mondjuk rám az életéből, akkor tudná, nem járok ezekre a szarokra segget vakarni, hát akkor miért akar csatolódni? Csak néz, azt klikkel? Hahóóó, emberek! Nem tudtok leállni? Kikúrált pszichológusotok a kényszeredett sörös címke, ólomkatona gyűjtésből, és most visszaestetek? Ez most a profilkép gyűjtési mánia?

De tényleg! Tedd a szívedre a kezed – Pio atyák, Teréz anyák, szent tehenek, mániákus gyűjtögetők kíméljenek – , és mondd meg őszintén, hogy van-é 30 főnél magasabb létszámú csoport körülötted, kivel bármikor szívesen, bárhol, bármilyen formában, meg egyébkéntis. Van? És melyik bolygón élsz? Eltévedtél? Hazamész? Beférek még?

 

És az eheti párbeszédszössz (Castle, mert összejött a Fillion – Baldwin nagy páros ismét, és mert egyébként is…):

– Ha már társaknál tartunk, láttam képeket a magáéról. Nagyon dögös. Megfektette, nem?
– Micsoda? Nem.
– Nem? Mi baj van magával?
– Nem … nincs semmi bajom. Csak barátok vagyunk.
– Ha a férfinak barát kell, vesz egy kutyát. Az efféle nőket le kell rohanni, vagy bele kell halni a próbálkozásba. Ugyan már.

És az eheti megjegyzésszösz: Ha nem fekteti meg ebben az évadban, akkor Twitteren olyan üzenetet küldök Nathan Fillion ő-lordságának, hogy ha eddig lövése nem volt arról hol van magyarország, most tutira rákeres…. Fuck!

Facebook Twitter Tumblr

5 Responses to Közösségi izéééé….

  1. Krisz szerint:

    Úgy csinálsz, mintha nem lettél volna fent éveken át egy másik közösség izé-kereső oldalon, ahol rendszeresen írtak rád zaklató üzeneteket idegenek, hogy márpedig ők kíváncsiak rád és te is legyél kíváncsi rájuk. 😀
    Ha ott nem zavart, itt (ahova egyébként is szökőnapokon lépsz be, mert antiszoc vagy) miért? 😉

  2. Dr. Zaphod szerint:

    Nem, én nem voltam fent évekig egy közösségi izééé oldalon. Én egy olyan oldalon voltam fent, ahová az emberek, legyenek azok nők, pasik, vagy izéék, azért járnak, mert vagy valakit meg akarnak dugni, vagy azt akarják, hogy megdugják, vagy az egészet végig akarják nézni.

    Érzed a cinizmust! Éves rekordot döntött az alvásom! Csak egy poszt kellett hozzá! Meg egy defrag… 😀

    Engem nem zavar ez a megmagyarázhatatlan, illetve megmagyarázható, és/vagy orvosilag kezelhető történet, csak hagyjanak ki belőle. Ha nem, akkor kifejtem azon véleményem, hogy egy ilyen szar nem az elveszett kapcsolatok újraépítéséről, vagy új kapcsolatok szerzéséről, ezen belül érdeklődésről, kíváncsiságról, őszinteségről szól, hanem számokról, és a számok által előbukó érzelmi lökésről. Ha a Kovács Józsikát érdekelném, vagy érdeklődnék iránta, akkor elmennék vele sörözni, miután felvettem vele a kapcsolatot, a kapcsolat felvétel legtermészetesebb módján. Hosszú őszinte mondatokkal fejtenénk ki egymás iránti érzelmeinket személyesen, majd egymás vállára borulva suttognánk a másik fülébe, hogy „hiányoztál” és már kész is a meleg pornó.

    A világunkban nem erről szólnak ezek a szarok, csak arról, hogy Kovás Józsika büszkén mutogassa a bolygó közönségének, hogy több kapcsolattal rendelkezik, mint Nagy Béluka, ki az isiben fürdött a népszerűségben, de most itten van a ma, és a birodalom visszavágott, most lehet sasolni, hogy ki képes vastagabb sugárban pisálni a pocsolyába.

    30! Érted? Kb. 30 az ideális szám, mit én, Zap, képes kezelni ilyen közösségi szaron, és talán szóba is áll szívesen ezen csoport bármely tagjával, méghozzá szájhúzás nélkül. Ha valaki be akar ide férkőzni, akkor csak úgy lehet, hogy valakit meg kirúgok. Harcoljanak… 😀

    • Krisz szerint:

      Na, a melegpornó az poooont nem ilyen 😀
      Egyébként meg szívbaj nélkül el kell hajtani azt, akire nem vagy kíváncsi 😉
      és mondom, különben sem jársz fel, vagy ha igen, akkor sem azért, amire ki van találva, hát nem kell a rinya. És most kávé! 😉

  3. Krisz szerint:

    Kis színes:
    A Dunbar-szám azt igyekszik megadni, hogy egy személy hány szoros, személyes szociális kapcsolatot képes fenntartani – ez a limit 150 körül alakul.
    és: korábbi kutatások igazolták: a társas kapcsolatokra szánt idő felét mindenki az öt, számára legfontosabb emberre áldozza, a maradéknak be kell érnie a fennmaradó idővel.

    Nálad mennyi az annyi? Ha a 150 az 30, akkor az 5-ös osztás szabályával 1? Vaaagy 0? 😀

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com