Én nem élek környezettudatosan. Évente kipöfögök a levegőbe 1200-1500 liter benzint, néha kibaszom a csikket az ablakon, nem gyűjtöm otthon a hulladékot szelektíven (jó, azért az elemeket, és a nyomtatópatront félrerakom…), és biza, mikor még bringákat színeztem, akkor hígító is került a csatornába, a leszedett festékekkel egyetemben. Szóval, nem.

De lássuk, mit is csinált a British Petroleum, (mit 1908-ban alapítottak, a világ harmadik legnagyobb energiaipari cége, minek értéke veri rendesen a 200 milliárd $-t.) a bolygónkkal az elmúlt majd’ négy hónap alatt.

Jah, nem tudom, hogy veszed e az összeget! Ha ezt összehasonlítod mo. éves költségvetésével, államadósságával, akkor arra a következtetésre jutsz, hogy ezen cég eladásából származó összegből Magyarországból csettintésre csinálhatnál egy Svájcot. Még jó, hogy nincs ennyi pénzünk, mert kedvenceink, ott a magasban még ezt is elbasznák… Viszont, Viktor tényleg örökre kizavarhatná az IMF-et innen… PPpff…

Szóval, a történet nagy vonalakban:

  • 2010 április 20.-án felrobbant a Deepwater Horizon olajfúró torony a Mexikói-öbölben, s miután nem jött össze az eloltása, így szétesett, majd mindenestül elsüllyedt. Bár 1500 méteres mélységben egy olyan szelepet alkalmaznak, mi ilyen esetekben önműködően elzárja magát, ez egyszerűen nem működött, így a nyersolaj akadálytalan jutott a vízbe.
  • A BP mélytengeri robotokat küld az elzáró szelephez, mikkel megpróbálják kijavítani, és elzárni a kutat, de sikertelenül.
  • Még mindig nem érti senki, hogy miként történhetett ez meg…
  • Folyamatos a védőgátak építése, de a part felé közeledő olajat egyre nehezebben tudják megállítani.
  • Mérték: úgy számították, hogy 210 ezer gallon olaj folyik az öbölbe NAPONTA, mi kb. 840000 liter (kérdés, hogy US, vagy UK gallon), mi később kiderítvén igen csekély számnak bizonyult. Az első hónapban úgy 2,5 millió liter (saját bevallás szerint) olyan mérgező anyagot juttattak a víz különböző rétegeibe, mik bár segítenek az olaj lebontásában, viszont ezen szerek mellékhatásairól majd az unokáink fognak tanulni biosz órán.
  • Négy US állam szükségállapotot hirdetett, a Greenpeace rémálomnak nevezte a történteket, és annak lehetséges következményeit.
  • Az amcsi kormány úgy 1200 hajót rendelt a körzetbe, hogy segítsenek begyűjteni a vízfelszínt takaró olajt.
  • Új terveket szőnek, mik egy segédfúrásról szólnak, tehát a sérült mellé új fúrást végeznek, hogy ezen keresztül nyerjék ki az olajat, csökkentve a sérült nyomását, illetve egy 75 tonnás beton kupolát terveznek, ami a kút fölé helyezve elzárja a feltörés nagy részét, majd ebből az olajat tankerekbe irányítják.
  • Az oroszok kifejtették, hogy 10 kilotonnás atomtöltettel le lehetne zárni a kutat, mit a BP elvetett.
  • Júliusban (!!!) sikerült az olajfogó betonkupolát a sérült vezeték fölé helyezni, de mennek a hírek, hogy a megnövekedett nyomás hatására a közeli kőzetrétegbe szivárog az olaj.
  • Több száz környezetvédő robotol az öböl partjainál, folyamatosan jönnek a hírek a lassan 2ezer fölé emelkedő állatpusztulásokról (eddig főként madarak). A számok csak azt mutatják, miket az aktivisták „lábai elé” sodort a víz.

A sérült madarakat hálókkal fogják be, pár napig hagyják őket pihenni, majd megkezdődik az ellátásuk, ezt követően mosószeres vízzel tisztítják őket. Úgy egy hétig tartják őket bezárva, függően a sérüléseiktől, illetve hogy ette e szennyezett halat. A környezetvédők közben teknősök tojásaira vadásznak a partokon, nehogy a kikelő kicsik a vízbe menjenek. Ezeket átszállítják biztonságos partszakaszokra. Folyamatosan figyelik az emlősöket (bálnák, delfinek), mivel többet is láttak a helyszín közelében a baleset bekövetkeztekor. Az ott élő fajok külön populációt alkotnak a többi, atlanti-óceáni csoportoktól, így csak HÁROM ámbráscetnek kell elpusztulnia évente (emberi, vagy ember okozta segédlettel) ahhoz, hogy a faj – mi egyébként is veszélyeztetett státuszt képvisel – végképp eltűnhessen a bolygónkról. A hím 18-20 éves korában, a nőstény már előbb válik ivaréretté, de egész életükben csak három-négy borjút hoznak világra.

Az Exxon Valdez katasztrófája volt eddig a föld legnagyobb olajszennyezése. Itt 50 millió liter nyersolaj ömlött a tengerbe, minek következtében az ott élő kardszárnyú delfinek 40%-a kipusztult. Ez 1989-ben történt, és a populáció néhány évtizeden belül kihal, ugyanis annyi nőstény pusztult el az olaj hatására, mi miatt a csoportok nem tudtak magukra találni, és nem is fognak soha.

A tengerek, óceánok biológiai egyensúlya hatással van az emberre, és annak létezésére a földön! És itt nem arról van szó, hogy szereted e a halat, vagy a halkonzervet… Az időjárásodat az (is) határozza meg, hogy az óceánok áramlatai miként mozognak. Ezek felborulnak, ha a benne élő fajok valamely része uralkodóvá válik, vagy kihal.

Péédául (úgy parasztosan)! Ha a jappcsi kiírtja azon bálnafajokat, mik a kiszűrik a mondjuk a krillt a vízből, akkor ezen faj annyira elszaporodik, hogy ettől felborul az a nagyon sok víz oxigén és hőmérsékleti értéke. Ha nincs oxigén, akkor a halak megpusztulnak, velük együtt az a sok ember, ki belőlük él, de mielőtt éhen halnának, jól megfagynak, hiszen az áramlatok, miket a hőmérsékleti viszonyok irányítanak, és amik a föld időjárását működtetik, megváltoznak, vagy megállnak. Eljő a jégkorszak, bazdmeg, csak azért, mert a kis sárgát a kultúrája köti a bálnairtáshoz. Szevasz…

  • A BP két oldalról fúr be a sérült rész alá, hogy a feltörő olaj útjába nehéziszapot, és cementet juttassanak.
  • Augusztus 4.-én, a katasztrófa 106. napján a BP bejelenti, hogy sikerült elzárni a kutat úgy, hogy előbb nehéziszapot (ami egyébként fúróiszap, más néven agyag, mi szemcseméretnek nagysága határozza meg a felhasználási területét), majd cementet szivattyúztak a fúrásba. Még mindig nem végleges megoldás, sikerét vizsgálják.
  • Az amcsik azt mondják, hogy 5 millió hordó olajból a BP csak 800ezret tudott menteni. 5 millió hordó olaj az hozzávetőlegesen 700millió liter (figeld az Exxon Valdez esetében ez „csak 50millió liter volt!). Csakhogy viszonyítsd, mindez 2db Velencei tó!

Mindezek az adatok természetesen csak kivonatok, miket nagy valószínűséggel feljavítottak bizonyos érdekek hatására. És mondataimat egyébként is düh irányítja…

Kérdem én; ha az elmúlt 20év… nem vegyük bele Vietnámot is… az elmúlt 40 év háborúit nézzük, akkor most miért nem küldünk Angliába csapatokat, és foglaljuk el az egész szigetet, legyakva ott mindenkit? Hiszen nem két madár életéről van szó, nem három kurdot fejeztek le, hanem a bolygónkban okoztak kárt, minek a következményit csak akkor lehetne igazán felmérni, ha 100évet mennél előre az időben.

Facebook Twitter Tumblr

30 Responses to Környezettud….

  1. Thiliell szerint:

    Köszi az összefoglalót!

    Más: Dög leszek.
    Ha Te, aki elméletileg gondolkodó és idealista lény vagy, és a szűklátókörűség elleni reménytelen harcodban magad is szűklátókörűvé válsz, és arra sem gondolsz, hogy a megnyert nyaralásodat megosztd másokkal, és csak arra tudsz fókuszálni, hogy nincs kivel romantikáznod, akkor mit vársz azoktól, akik másra vannak beszűkülve?
    Szerinted miről szól ez az egész?
    Másik kérdés:
    Mi van, ha egyszer a fiad/lányod lesz a BP vezérigazgatója? Ha nem vagy környezettudatos, és nem gondolkozol igazi(!) távlatokban az életedről, akkor milyen példát mutatsz neki, amivel azonosulhat, és tényleg tehet majd a világért, ha lesz a kezében hatalom? szerinted, min múlik az, hogy legyen globálisan változás?

  2. Zaphod szerint:

    Igen, dög vagy!
    😉

    Átforgattad a mondanivalót. Mindenki olyan következtetés von le ebből, amit csak akar. Ezek tények. Tények annyira, amennyire megosztották ezeket a nagyvilággal.

    Eszemben sincs ezzel mások látókörét tágítani, szűkíteni, változtatni. Hosszú hetek óta írni akarok a témáról, és mivel fülembe jutottak hírek ma reggel, így hát ezek el is indították a kezem a klaviatúrán. Idealista lennék akkor, ha odaláncolnám magam valamihez egy nagy csoporttal egyetemben, és jól kifejezném felháborodásomat, vagy más, drasztikusabb eszközökhöz nyúlnék.

    Idealista lennék akkor, mikor monnyuk harcolok a dohányzás ellen, a parkokban büntetném meg a rohadt állatot, ki ott rá merészel gyújtani, miközben végignézem lazán, ahogy a park mellett elhalad egy 30éves teherautó, miből negyedpercenként annyi káros anyag kerül a levegőbe, mit egy szerencsétlen dohányos akkor sem fújna ki a testnyílásaiból, ha négyszer újjászületne, mindannyiszor dohányosként.

    Mire nekem valakim születik, és elérné azt a kor, hogy a BP vezére legyen, addigra nem lesz hol vezérnek lenni. De ez megint nem egy kétmondatos téma.

    Az én világlátásom szerint, ezen a földgolyón egy maréknyi ember irányítja mindazt, mi történik, illetve mi nem történik. Lehet vádolni összeesküvés elméletek szövögetésével, de ez lepattan. Az én világlátásom szerint bábkormányok vannak csak a bolygón, kik úgy ugrálnak, ahogy az a pár tucat ember fütyül. Az én világlátásom szerint csak azért használunk 2010-ben fosszilis energiahordozókat, mert az a pár tucat ember azon harcol, hogy ki tud még több pénzt, hatalmat összeharácsolni. Vannak ennél durvább elmélete is, miszerint az embereket egy bizonyos séma szerint kell irányítani, de az már tényleg durva… Az én világlátásom szerint ezek az emberek láthatatlanok próbálnak maradni, soha nem fogod őket látni a Forbes magazin listáin. Az én világlátásom szerint ők irányítják a háborúkat, a tőzsdét, és hogy hány embernek kell meghalnia Afrikában, mert nem jut el oda az 5 centes gyógyszer. Az én világlátásom szerint ők irányítják az írott, és elektronikus médiát, ők rendelkeznek olyan háttérrel, mi segítségével irányíthatják az, hogy jobbra fordulj, vagy balra, nem is beszélve arról, hogy ők mondják meg, mely országban ki lehet hatalmon. Az én világlátásom szerint annyira jól dolgoznak, hogy csaknem az egész bolygó emberszabású lényeivel képesek elhitetni a szabad akarat ideológiáját.

    Tehát, összefoglalva: Az én, illetve a te, vagy bármely olvasó környezettudatossága annyit sem ér, mint egy légypiszok a szélvédőmön. Ez egy rohadt nagy ámítás, nem más. Megadták nekünk a szabad akarat lufija mellé, a változtatni is tudunk lufiját. Kihasználjuk, elpusztítjuk az egész bolygót iszonyatos tempóval, és erővel.

    Hol érhet fel bármely nemzet polgárainak szemetelési kulturálatlansága ahhoz, amit Kína művel az irgalmatlan erejű ipai fejlődésével? Hol érhet fel ahhoz, amit a BP művelt a földdel?

    El kell jönni azon időszaknak, mikor a jelenlegi civilizációnk összeomlik, önmagába roskad. És mivel a történelem megismétli magát, így hát ez biza el fog jönni, mint ahogy eljött Egyiptom, a Római birodalom, vagy bármely más, nagy időszak végén. Ha ez eljő, akkor talán (talán!!!) pusztulnak vele mindazok, kik ide sodortak minket. De! Minthogy mindig, ismételten megjelennek majd az irányítók, a harácsolók, kik által felemelkedünk, és kik által ismét pusztításba sodorjuk magunkat.

    Erre az ismétlődő folyamatra tudok egy jó könyvet. Illetve tudnék, ha megtalálnám, de már egy órája keresem mindenhol. Ezért most szétbasz az ideg….

    Mindegyis… nem lehet globális változás, hisz az ember pusztításra teremtetett…

  3. Zaphod szerint:

    Hát ezt most visszaolvastam….
    Jó napom van ma is…basszus…

  4. Thiliell szerint:

    @Zaphod Igazad van. Ezért újra felteszem a kérdést, mi szükséges ahhoz, hogy meglegyen a megoldás globálisan?

  5. Zaphod szerint:

    Most komolyan… gondolkozzunk tényszerűen. A megoldás egy új faj, mi már megjárta annak az útnak a százszorosát, mint mi eddig. És már születésükkor több bölcselet szorul a gyermekekbe, mint belénk, az életünk végén.

    Nekünk nincs megoldás. Néha kimegyünk az erőművekhez táblákkal, kihajózunk a tengerekre, hol megkeserítjük az ipai halászok életét, felvonulunk a globalizáció ellen (ami vicc, és erre tényleg született vicc, csak most nincs erőm visszaadni), és boldogok vagyunk, hogy tehettünk valamit. A nagyságok meg röhögnek a szigeteiken, meg a 100méteres hajójukon, vagy néznek le a magánrepülőiken, 100 rongyos whiskyket kortyolva. Mert ők tudják, hogy mi holnap hova megyünk, és mit teszünk, hisz ők tervezik, és irányítják.

    Ennél a fajnál ez így működik. Az a különbség a 4000 évvel ezelőtti világhoz képest, hogy itt már nem játszik akkora szerepet a vallás, és a különböző istenek imádata, így kifinomultabb, ravaszabb az irányítás.

    Nálunk minden pusztításra épül, és fog is épülni. Benne van a génjeinkben. Nézd végig a fejlődésünket. Minden ott kezdődött, hogy elkezdtünk vadászni a mamutokra, és a sikeresség érdekében szentélyeket építettünk isteneinknek, azoknak a felsőbbrendű lényeknek, ki szerintünk irányították a világ folyását. Már ezt kihasználták a feltörekvők, kik megmondták nekünk, hogy kihez, mennyit imádkozzunk, és ha a mamutok elfogynak, vagy más útvonalra térnek, akkor milyen törzseket kell legyaknunk, hogy megszerezzük a vadászterületeiket. Majd eljött a városok ideje, hol palotákat, piramisokat építettünk szentségeinknek, ahol a törzsfőnökökből, varázslókból megalakult a felsőosztály, ki igazán megérezte a hatalom, és az irányítás ízét, és terjeszkedett, háborúzott, vért ontott mondvacsinált okokból. Civilizációk csaptak össze, majd amikor kiegyenlítődtek az erőviszonyok, illetve az aktuális birodalmak a saját, belső összeomlásuk ellen harcoltak, akkor felbukkant egy uralkodó vallás, mi annyira szentséges, és mindenható volt, hogy aki ebben nem hitt, annak pusztulnia kellett. Ő irányított ezentúl évszázadokig. Ő tartotta tudatlanságban a föld lakosságának felét. Amikor az emberek elkezdtek távolodni a vallástól, eljött a gazdasági irányítás korszaka. Most a gazdaság irányítói mondják meg, hogy kit gyakjunk le, miben higgyünk, és ugyan olyan sebészi pontossággal, mikor a piramisok előtt térdepeltünk, vagy éppen Jézus tanai keltettek ámulatba minket.

    A lényeg, hogy mindent, ami most körülvesz, azt pusztítással, rombolással értünk el. Ezért van interneted, mobiltelefonod, televíziód, repülőd, mindened, mit a civilizációd sikereinek könyvelsz el. Vérrel íródott a történelmünk, fejlődésünk, és vérrel fog íródni a nekrológ is akkor, mikor ez a körforgás végképp magába nem roskad. És úgy fog magába roskadni, hogy már nem tud elég ellenségképet felvonultatni, nem tudja ezt hatalomszerzésre felhasználni, így hát kiaknázza bolygója utolsó energiaforrásait is, mert azzal még lehet elég irányítást szerezni a föld felett.

    Képzeld el, hiszek abban, hogy vannak a földön kívül is civilizációk. Gyermekkorom óta hiszek benne. És még nem voltam felnőtt (igaz, most sem vagyok), mikor már tudtam, hogy igen, tutira járnak itt, tutira figyelnek, és eszük ágában sincs felvenni velünk a kontaktust, hiszen egyik sem olyan marha, hogy egy olyan vírust szabadítson a galaxisokra, mint az ember.

    Kérdésedre röviden válaszolva: Nem, nem tudok megoldást. Tippem sincs…. Talán csak annyi, hogy tanítsd a gyermekedet nem „embernek” lenni…

  6. kattal szerint:

    bizony bizony… az összeomlás már zajlik – és a magadfajta gondolatfüzérek gyorsítják. Az új generációk pedig be is végzik még a ti életetekben. Én remélem addigra éhen döglök… ti ugyanis baromi gyorsak vagytok, arra generálódtatok, hogy hatványozzátok a meglévő problémákat, a megoldási javaslatoktól ugyanis messze kerültetek – sem átfogó gondolkodásra, sem tervező kreativitásra nem tanított senki, a jövőt véletlenül sem akarjátok szolgálni. Kizárólag egocentrikus szempontjaitok vannak – semmi más. Tehát kizártok mindent, ami rajtatok kívül esik…. így meg nem lehet megoldást találni. (maradnátok csendben! az talán némi hozzájárulás lenne a fennmaradás érdekében – aki pedig nem embernek nevelné a gyerekét…? hát ez már egyenesen a vég kívánalma!)… csak nem értem! milyen jogon, milyen megfontolásból alakult ki bennetek ez a rombolási vágy? Egyszerűen nem értem – teljesen természetellenes… (ja valami vírus lehet a hibás, ami az agyatokat támadta meg a pc-n keresztül. Mert ez eddig nem volt jellemző – ez egy új jelenség, amit ti adtatok – adtok hozzá a gyönyörű világhoz. (az erőszakos nihilizmusra gondolok)

  7. Zaphod szerint:

    Fantasztikus ám a blogvilág, és az a funkció, hogy mindenki megoszthatja a véleményét, ki erre lehetőséget kap. Tényleg! Zseniális.

    Tudod, az az egyetlen problémám, hogy anélkül osztottad meg véleményed, és írtál rólam, vagy a generációmról, hogy megértetted volna, mit akarok mondani.
    Mint ahogy látom, te is csak addig jutottál el, hogy kritizálj, anélkül, hogy azt mondd; „Zap, itt a megoldás! Hát nem látod? Akkor megmutatom. Tanítalak!”

    Majd ha már nem forr a düh az ereidben, akkor szívesen látlak, és meghallgatom azon bölcs tanácsaidat, mik által az én, illetve a MI fajtánk egy szebb világot tud teremteni, vagy legalábbis el tud indulni az alatt a röpke idő alatt, míg te „éhen nem döglesz”.

    Köszönöm szépen!

  8. Zaphod szerint:

    Törölve…..

  9. szerint:

    @Zaphod A nyolcasodra mondom, hogy én is beleolvastam, de sztem az nem az ő anyagi helyzete. 🙂 Már ha jól olvastam.
    Kattalnak meg, ha még olvasgat erre: Csak annyit szeretnék mondani, hogy nem nagyon érdemes itt generációzni, most a tegnap esti élményemtől függetlenül, mert ez a helyes kis bolygó közös. A felelősség is. És pláne aztán nem érdemes mutogatni egymásra, mert annak meg aztán végképp semmi köze se a problémamegoldáshoz, se a kreativitáshoz. Az egyszerűen nem okos dolog.

  10. Zaphod szerint:

    Oké, igazad van!
    Az van, hogy nekem 4× kellett elolvasnom, hogy leessen a poszt szerkezete, illetve úgy az egész blog szerkezet…
    Elnézést!

    Első körben annyira felbaszott, hogy a karate kölyköt nem is tudtam folyamatosan nézni, mi nagy baj, mert az egyszerűen csodás a mozi, és el nem tudom képzelni, hogy Will Smith megállta bőgés nélkül, miközben nézte a kész anyagot. Kötelező darab.

  11. szerint:

    🙂 Nekem se volt egyszerű meghámozni.
    A Karate Kölyök meg nagy mozi. Kicsit nekem hosszú volt, de máris nosztalgiám van. Meg kell szerezzem, hogy gyorsan megint megnézzem.
    A keletiek tudnak valamit. ( http://sp54.freeblog.hu/archives/2010/06/18/Le_Grande_Sport/ )

  12. Zaphod szerint:

    Olvastam! 😉
    A film végén, a werk fotókat is nézted? Zseniális képek készültek az apjával.

  13. szerint:

    Hát én még kint láttam a nyolcévessel moziban, akinek hosszú volt a film, és pisilnie kellett a végén, szóval azokat nem. 🙁

  14. kattal szerint:

    Zap! Itt a megoldás! – állj, csüccs, és beszéljük meg, ki mit lát? Mit gondol és mit javasol a cél érdekében. Ja! hogy nincs is CÉL, ami közös volna? Ja! hogy valaki mondja azt meg, aztán jól lefikázzuk, mert nem értjük egymást? Bizony nem! Elég régóta … nem. Jó a blog mi? Semmire – arra jó, hogy generáljuk azt, ami a problémáinkat okozta: az egymás mellett való elbeszélést. Úgy, ahogy mondod: fingom nincs, te mire gondolsz a karakterek mögött, ahogy te meg az én vélekedésemet értelmezed a magad módján. Ezzel kezdted: „Én nem élek környezettudatosan” – de elvárod hogy mások meg teljesítsék a te elgondolásaidat, azok alapján, amiket olvastál az olajszennyezés kapcsán a Föld túlfeléről. Itthon meg, helyben szarsz amúgy a környezettudatosságra. Miért vajon? Találgatok jó? – nehogy sértésnek vedd! Lehet, hogy iskolában nagyokat röhögtél a tanár igyekezetén, hogy az élő és élettelen környezet összefüggéseiről próbált téged felvilágosítani épp, csak neked máshoz volt akkor kedved… lehet?
    Vagy: kirándulás közben nem a zsákodba teszed a csomagolást, hanem a bokorba dobod, ha már kietted belőle a csipszed, lehet? Sőt! Az is lehet, hogy eszedben nincs a döglött tragacsodat bontóba vontatni, hagyod az út szélén elrohadni. Pláne undorító, ha két autót is fenntartasz, és azzal pöfögsz a belvárosban naponta és persze egyedül, mert ki nem bírnád, hogy együtt utazz a munkától büdösen hazafelé tartókkal. Még az is lehet, hogy bliccelő vagy, aki leugatja az öregasszonyt, ha az mindenképp ülni akar a maga 70évével. Lehet? De mennyire! Ezek az általános viselkedésformák fiataléknál, akik baromi öntudatosan kérnek számon mindent mindenki máson, miközben ők maguk mindent megtesznek azért, hogy mindezek a szeméthalmok szaporodjanak a környezetben, de legfőképp a fejekben, mint mentalitás. És, ha rászól egy idősebb, akkor ki akarja nyírni, meg akarja semmisíteni, mert hogy merészel beleszólni a fiatalság csodálatos nihilizmusába. Arról beszélnek a fiatalok (szerencsére nem mind, de sajna a többség), hogy elcseszték az életüket, azok az öregek, akiknek állandóan ellene cselekedtek, akiket elpusztítani volna kedvük (mert nem jók semmire – vélik)és akikkel versenyeznek az ülőhelyekért (? eszem megáll! látnád a fajtát, ahogy a buszokon tolakodnak… agyrém!)… sorolhatnám még, mert a munkahelyeken is ez van, semmit nem tapasztalt még a hülyegyereke, de 3x annyi bért követel és hozzá semmi melót, ha lehet – mert életében nem érezte még valaminek az eredményét, amit ő maga tett le az asztalra a saját fáradtságával.
    Nos, ki ugat le kit? Ki nem hallgatja meg a másikat? Ki tölti el az életét a neten? Ki tiszteli a másik embert?
    És amíg ezek nem kerülnek a helyére, addig senki nem fog törődni semmivel… éta NIHIL. A Föld pedig meg fogja hálálni, ha kinyírták egymást az emberek és megszabadulván tőlünk, meggyógyítja önmagát. Amire az emberiség nem képes. Amúgy ezt mondod te is, ha jól értettem a civilizációk tendenciaszerű bukásáról. Pont itt tartunk, de a megoldásra már nem az idősebb generációnak kell rájönnie (mert ugye senki nem hallgat rájuk), hanem … no és ez a nagy gáz! Mert itt van ez a semmivel nem törődő egoista banda, aki már nem változik meg senki kedvéért… ők nevelték fel ugyanilyenre a kölkeiket… Szóval?
    Te jössz :)- erre mit lépsz? Lefikázol? Megsértődsz? vagy hagyod az egészet a fenébe…

  15. kattal szerint:

    Zé! Teljesen egyetértek, csak hát épp a generációk között alakultak ki (úgy látszik) feloldhatatlan ellentétek. Előbb leírtam, hogy miért nem érzem megoldhatónak a békülést. Szerencsém van mindig megtalálni a kivételeket, de sajnos velük is abban egyezünk meg, hogy ők sem értik a saját korosztályukat, és előre aggódnak a jövőtlenség miatt. De mondok valami személyeset is: tanárként tettem, amit tudtam egészen addig, amíg helyembe nem léptették a pénzéhes fiatal, ámde a szakma nehézségeitől távol maradó, rizsázó és remekül segget nyalni tudó nekem ugyan NEM kollégát. 6. éve pedig nem tudok elhelyezkedni, mert mindenütt ezeknek fizetik inkább a 120 bruttót, mert az én 150ezremre nincs pénze (állítólag) az önkormányzatnak… és pénzre pénzszerzésre tanítják a kölköket, meg arra, hogy fikázzanak le mindent, és arra, hogy legyenek szép dagadtak a monitor előtt ülve, és arra, hogy a kezükbe ne fogjanak se egy szerszámot, se egy sportszert, mert a munka az büdös, abból nem lehet megélni, és mindenki győzze le a másik embert, ha előbbre akar jutni és — végső soron egymás utálatára, a másik megvetésére, leszólására. Csak összefogásra nem, csak együttérzésre nem, és főleg nem az összefüggések felfedésére, pláne nem a jövő elképzelésére. Szóval így nem fog menni előre, de rohadni még tovább fogunk, hacsak nem!? a személyes meggyőződéseket kezdik felvállalni majd a többségi populista degeneráltság ellenében. Ez a nehezebb. de jó lenne küzdeni még érte, mert ez az egyetlen járható út: a személyes felelősség vállalása és az aszerint való cselekvés – minden pillanatban, és nem a blogokon, vagy a kricsmikben kizárólag :).

  16. Delinke szerint:

    Hm, nagyon ritka az, hogy vitás felek minkettőjénak képes vagyok igazat adni, eddig jóformán elő se fordult.
    De most bizony így van.
    Zaphod, és kattal.
    Én azt hiszem, hogy igen úgy lesz. Kipusztul az emberiség nagy része, a felesleg, és a bolygó begyógyítja a sebeit. És igen, egy külső, értelmesebb civilizáció fog ebben segíteni. Szerintem bizonyos jól működő, hasznos közösségek fognak megmaradni, akik képesek túllátni a gazdasági kényszeren (talán maga a fogalom is csak egy legenda lesz, mítoszok, _viccek_ tárgya), olyan tagokkal, akiknek már nem jelent semmit a pénz. (Én személy szerint tök boldog lennék, ha a szomszédtól kapnék paradicsomot cserébe tojásért… kb. így képzelem el a szebb jövőt)
    Most azt kell megtanulnunk, hogy hogyan éljünk jó közösségben, hogyan legyen bennünk elég tolerancia egymás iránt, és ilyen apróságok.
    Csak azzal nehéz szembenézni, őszitén elismerni – elsősorban önmagunknak – , hogy tényleg csak az segítehet, ha eltűnik az emberiség nagy része.
    Mindettől függetenül én környezettudatosan próbálok élni, mert jó érzéssel tölt el, még akkor is, ha tudom, hogy nem sokat érek vele… biztosan buta vagyok.

  17. pepita szerint:

    Kedves Zaphod!
    Szépen összeszedett anyag, gratulálok hozzá. Keresed a megoldást, és ez már annyiban nagyszerű, hogy gondolatot ébreszt.
    A gondolatok bennem is elindultak, mégpedig a nagyban és a kicsiben történő dolgokról. Arra jutottam, hogy amíg a felelősség sepregetve van, amíg egy másik generációtol várjuk a megoldást, addig mi sem vagyunk jobbak az általad világuralomra térő nagyoktól. Az ember saját környezetében kiskirály, hatással van rá, és amaz vissza is hat. Amíg bezzeg alapon eldobjuk azt a csikket, (bár ezt inkább nevezném igénytelenségnek, mint környezet tudatlanságnak), amíg szennyezünk,pocsékolunk a mi kis világunkban, addig visszásnak érzem az ilyen felháborodást. A csináljon már valaki valamit helyett, figyeljünk magunkra, és ha ott igényesen, felelősségteljesen cselekszünk, nem szipolyozzuk ki teljesen a saját környezetünk, talán jobban megérthetjük a globális problémát, az összefüggéseket.
    Erre jutottam én…

  18. Zaphod szerint:

    @kattal Játsszuk azt, hogy nem veszem fel a kesztyűt. Én nagyon sok olyan emberrel találkoztam, kikkel rosszat tett környezetük, és haragunkat nem bírván kitölteni a gonoszokon, így sorban találnak maguknak ellenségképet, és azon megpróbálják elverni a port.

    Ha tényleg elolvasod azt, amit írtam, és meg is érted, akkor … akkor eszedbe nem jutott volna ilyen kommenteket idelökni.

    De rohadt fáradt vagyok. Sebaj, ezt azért még megmagyarázom.

    Igen, bevallom, nem élek környezettudatosan!
    – Nincs otthon 5 szemetes, miben külön gyűjtöm a hulladékot, majd ezek egy részét feldolgozom, vagy feldolgozásra küldöm.
    – Nincs napelem, vagy szélerőmű a lakás mellett. Mi egyébként is felesleges lenne, hisz tudjuk, hogy a napelem soha nem hozza be azt az energiát, mi a gyártása során elhasználódik, és baszhatom a szélerőművet is, ha nem fúj semmi. Egyébként meg ha a kiadásaimat csöppnyire is csökkentené ilyen, globálisan szart sem ér, mert az erőművek egy milliwattal sem állítanak elő kevesebb áramot, még ha mo fele tele lenne tűzdelve ilyenekkel. Tárolni ugyebár nem lehet, így menne az egész pocsékba, a környezetre meg mindenképp ömlik a szenny általuk.
    – Autóval járok. (eggyel, mert kettővel nehéz lenne…)
    – Nem állítom meg az embert, mikor fogja, és kibassza a kajás zacskóját az útra, ahelyett, hogy keresne egy szemetest.
    – Nem jelentem fel a szervizt, hol két perc alatt megcsinálnak bármely autóra zöldkártyát, még akkor sem, ha okádja a füstöt, a mocskot, de meg sem állítom a buszokat, teherautókat, kik hasonlóképp működnek.
    – Nem baszom rá az ajtót a környezetvédelmi hivatalra azért, mert az ipari cégek inkább kifizetik a környezetszennyezésük büntetését, minthogy megoldást találjanak a mocskuk megtisztítására.
    – És bálnavadász hajókat sem állítok meg kézzel.

    Én ezt nem teszem, viszont nem várok el semmit. Tájékoztatlak, mert az fontosabb, mint a napi ostoba utcai politizálás, vagy a mónikasó. Ha nem netszik, akkor lehet tovább menni, és találni olyan lapot, hol vevők a te általad képviselt köpködésre.

    Azért írok köpködést, mert még mindig az én, illetve a fajtám jellemzésével vagy elfoglalva, majd ezt hozzákötöd a saját sorsod alakulásához. Már ne is haragudj (vagy igen), de ez engem nem érdekel.

    Azt írtad, hogy: „Pont itt tartunk, de a megoldásra már nem az idősebb generációnak kell rájönnie (mert ugye senki nem hallgat rájuk), hanem … no és ez a nagy gáz!”

    Tényleg? Ne szívass! Ledobod az idősebb generációról a terhet, majd lazán átpasszolod az ifjaknak? Milyen nagyszerű megoldás. Ülni a fotelban idősen, azt nézni, hogy az ifjak milyen faszán helyre rakják mindazt, miben az időseknek is jócskán volt részük. Zseniális! Miért tennék? Követik az idősek példáját, kik fiatalon ugyan úgy beleszartak a környezetükbe, mint a mostani világ ifjonti generációja. Példák voltak. Követendők! (???)

    Már azért megkérdezném, hogy az elmúlt hónapban mit cselekedtél azért, hogy jobb világban éljünk, mivel példát mutatsz nekem, de inkább hagyjuk. Bármit írhatnál, nem vehetném kézpénznek…

  19. Zaphod szerint:

    @Delinke És még nekem van hátborzongató jövőképem? 😀
    Miért pont a jók maradnak meg, és mi a „felesleg” meghatározása?

  20. Zaphod szerint:

    @pepita értettem! Köszönöm! 😉

  21. Delinke szerint:

    Nem feltétlen a jók maradnak meg, és nem kell meghatározni a felesleget. Mindegy, ki marad meg, legyen annyi ember, amennyit még el tud tartani a Föld, kb ennyi.
    (persze, ha már most figyelnek minket a földönkívüliek, akkor majd ők válogatnak, de ez már sci-fi regény :P)

  22. Zaphod szerint:

    @Delinke Egyébként nem te vagy az első, kitől azt hallom, hogy a föld ennyi- és ennyi embert képes eltartani. Én ezzel nagyon tudok vitatkozni. Csak csupán azért, mert általában a jelenleg használatos erőforrásainkra alapozva alakul ki ez a vélemény.

    Két hatalmas energiaforrással rendelkezünk, és egyiket sem használjuk ki, csupán csak azért, mert az urak gazdasági érdeke ezt nem kívánja meg. Amíg van olaj és van szén, addig az el kell adni akkor is, ha ebbe mindenki belepusztul.

    Az iszonytatóan hatalmas nap-, és hidrogénenergia gazdaságos felhasználására irányuló (működő!!!) tervek meg szépen ott vannak bezárva valami eldugott fiókba, míg a fosszilis energiahordozókból akár egy grammnyi eladható is marad a bolygón. Mi ez, ha nem tömegpusztítás?
    Addig meg megy a néphülyítés a hibrid autókkal, és minden olyan tervvel, mihez nemhogy kevesebb, de egyre több energiát használunk fel…

    És azt se mondja nekem senki, hogy etetni nem tudunk akár 20-25 milliárd embert! 71% vízfelszínnel rendelkezünk. Ki mondja, hogy az országok ne fogjanak össze, ebből ne kerítsenek le x% területet, hol ipari méretekben lehet tenyésztett halakkal foglalkozni, a többit meg hagyjuk a maga természetességében élni?!
    Hatalmas síkságokkal, roppant méretű sivatagokkal rendelkezünk. 4000 éve már, hogy tudjuk mi a folyószabályozás, csatornaépítés, vízelvezetés olyan helyekre, hol ezek hiányoznak. Miért is nem lehet ezeket kiaknázni, a sivatagosodást megállítani, visszafordítani? Biztos nincs meg az érdek hozzá. Bizonyára hatalmas befektetés lenne, és nem hozna elég profitot.

    Ezért mondom, hogy úgy viselkedik ez a faj, mintha a saját ellensége lenne, hiszen minden eszköze megvan arra, hogy a jelenlegi állapotokat gyökeresen megváltoztassa.

  23. Delinke szerint:

    @Zaphod ebben igazad van, így még nem gondoltam rá. Az a baj, hogy az emberek nagyon nagy része nem fogja fel. Talán ezért nem mindegy, hányan vagyunk.

  24. Thiliell szerint:

    Szomor-szomor-szomor… ;(

  25. Zaphod szerint:

    @Thiliell csak ennyi?
    Mi történt? Baj van? 😀

  26. Thiliell szerint:

    @Zaphod Hja, baj mindig van. Majd ha lesz időm, írok hosszabbat is. Csaka zért, hogy bebizonyítsam, az én generációmban még egy nőnek is vannak megoldásai. Sőt, sokféleképpen kifogalmazható megoldásai.

    A vita miatt amúgy nagyon szomorú lettem. Elment a kedvem az eszmecserétől…

  27. Thiliell szerint:

    @Zaphod Ígértem megoldást.
    Ismered a 100-majom effektust? Az a lényege – bár nem tudom, bizonyították-e már azóta újra -, hogy a majmok tanulási képességeinek vizsgálata során azt fedezték fel, hogy amikor egy izolált szigeten 100 majomnak megtanították, hogy mossa meg a krumplit, mielőtt megeszi, hirtelen a többi szigeten élő azonos fajú majmoknál is megjelent a viselkedés. Persze, a majmok némileg egyszerűbb lények, de az embereknél is van egy ilyen ráta. A jelenséget egy kollektív tudati mezőnek tulajdonítják, amelyhez mindannyian kapcsolódunk, és amely miatt működnek a megérzéseink a szeretteinkkel, vagy bizonyos jelenségekkel szemben. Aki érzékenyebb erre, az többször fogja ennek a mezőnek a rezgéseit.
    Éppen ezért van egy jelenség, amit vízgyűrű-hatásnak hívnak, és kihat az emberi viselkedésre. Hogy globálisan miért nem, arra nem tudok válaszolni – valószínűleg a kritikus tömeget sokkal nagyobb szám jelenti, mint 100 -, de minden esetre nagyon hat az emberekre. Szóval, ha úgy vesszük alapul, hogy ez a kollektív tudati mező, amelyben jelen van minden emberiség által jelenleg birtokolt tudás információs halmaza, képes arra, hogy bizonyos információs csomagokat aktívabban megjelenítsen egy élőközösségben, és ehhez nem kell más, mint bizonyos hatásokat rendszeres időközönként ismételni, akkor a következő elv érvényesül: képzelj el egy vízfelszínt, amelyen azonos távolságra egymástól különböző pontokban cseppeket csepegtetünk a vízre. A cseppek mozgási energiája mindig csak akkor, hogy elindítsanak egy apró vízgyűrűt. A cseppenések időintervallumát úgy tervezzük meg, hogy amikor összeér két vízgyűrű, akkor az energiájuk összeadódva megnövelje a vízfelszín hullámzását. Ha ezt összehangoljuk azzal, hogy a vízgyűrűk átfutnak egymáson, és a hullámok az egész rendszerben szétterjednek, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy ha elég messze vagyunk a parttól, és elég ideig csepegtettük a vizet, a parton cunamit keltünk, mert a vízgyűrűk annyira felerősítik a hullámzást, hogy azok toronymagasba emelik a hullámokat. Ezt hívjuk gyakorlatilag pillangó-effektusnak is. De ez igazából egyszerű fizika.
    Emberi síkra lebontva ez úgy hangzik, hogy ha a viselkedésedben és gondolkodásodban újra és újra megerősíted azt a mentalitást, hogy óvod a környezetedet, és teszel is ezért. Majd ezt a viselkedésedet belecsepegteted mások fejébe is, és ezt újra és újra megerősítve teszed, akkor előbb-utóbb azt veszed észre, hogy egyik ember eltanulja a másiktól a helyes viselkedést, és hirtelen már mindenkinek a környezetvédelem lesz a szokása. De ehhez türelem és idő kell.

    A türelem és idő faktorokat viszont nem ismeri a nyugati civilizáció. Ezekből szenved hiányt. Mi több, szinten éhen hal ettől a hiánytól.

    Ha megnézed a mai terrorizmust, amelyben terrorista sejtek szervezkednek, és hosszú-hosszú ideig csendben lapulnak, és készülnek, egészen addig, amíg el nem jön a megfelelő pillanat, akkor itt két dologban rejlik a sikeresség. A sejtek eljutnak észrevétlenül mindenhova, akár csak a vírusok. Az aktivizálódásuknak türelmesen kivárják az idejét. Lokálisan nagy pusztításra képesek, mert célzott támadást visznek végbe. Ha több sejt egyszerre támad, akkor legyengítik az egész szervezetet. ha megfelelő pontokon támadnak, a szervezet bele is halhat. Hogy mégis miért nem lesz ebből világégés? Mert a sejtek támadási ritmusa nincs összehangolva, és nehéz rendszeresen megismételni, mert közben védekeznek velük szemben. A másik, hogy túl gyenge a kapcsolata sejtek között ahhoz, hogy a hatásuk szuperponálódhasson. Vagy időben, vagy térben vannak túl messze egymástól.

    Ez a baj a környezetvédő szervekkel is. Ez a baj bármilyen jótékonysági szervezettel. A sejtek nem egyenlő távolságra vannak egymástól, és nem elég szervezetten és időzítetten támadnak.

    Nézz meg egy politikai választást. Miért olyan hatékony egy-egy kampány? Mert időben és térben jó ritmusban szervezik meg az információs nyomást, amivel szemben nehéz hasonló módozattal élni, illetve van még pár kommunikációs hatás, amivel jól lehet ezen helyzetekben manipulálni (elsőbbségi hatás, utolsó info hatása, az előadó hatása, ismertség, stb.)

    Mi ennek a lényege? Hogy az emberi kommunikációval sok-sok dolgot el lehet csepegtetni, de fontos, hogy ez újra és újra megerősödjön, és viselkedéses szinten is megjelenjen. A majmok is mosták a krumplit, nem csak beszéltek róla, hogy Maki mossa, meg Cheetah is mossa, nekünk is mosni kéne. S ha kitartóan, és rendszeresen mossuk a krumplit, akkor előbb-utóbb a faj összes tagja tudni fogja, hogy mosni kell a krumplit, mert úgy jobb.

    Ha majd gyereked lesz, őt is így kell majd nevelned. Ha tiltod a dolgoktól, sosem fogja sem megérteni, sem megtudni, mitől jobb egy cselekvés a másiktól. De ha megérteted vele cseppről cseppre, hogy mi a különbség helyes tett és helytelen tett között, akkor sosem fogja összekeverni, és sosem fogja elhibázni…

  28. Zaphod szerint:

    @Thiliell te tudod, hogy ez volt az első nagy kommented, minek minden mondatát megértettem?
    😉
    Én is csepegtettem! Ezen poszt segítségével… 😉

  29. Thiliell szerint:

    @Zaphod Pihent voltam, biztos. És akartam nagyon, hogy érts. 🙂

  30. Zaphod szerint:

    😉 Összejött!

Leave a Reply to ZaphodCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com