J.C. Chandor, a Margin Call írója, és rendezője nem azért adta a Margin Call című filmjének a Margin Call nevet, mert be volt rúgva, hanem azért, mert erről szól a film, ellenben egy olyan, mint mondjuk a Krízispont – mit ti adtatok neki – egy hülyeség.

Krízispontnak majd Ridley Scott fogja elnevezni úgy 10-15 év múlva azt a filmjét, mi arról szól, hogy az amcsik lerohanják iránt, mert állítólag ottan tömegesen pusztító fegyverek vannak bevetésre kész, de majd jön egy katona, ki ennek ellenkezőjét állítja, és van benne egy újságíró csaj is, és lesznek utcai harcok, esetleg le is zuhan egy helikopáter, amiből ki kell menteni a katonákat utcai fémeső közepette, és akkor közbeszól Észak-Korea, és akkor a nemzetközi helyzet majd fokozódik, és lesz egy ujj a nagy piros gombon, mi eláraszthatja atommal a világot, de a hős majd megállítja, majd ki lesz írva a film végén, hogy a mozi megtörtént eseményeken alapul, és a végén mindenki fellélegzik, mert nem tört ki a 3. VH.  Esetleg megjelenik benne Jack Ryan, természetesen Harrison Ford személyében, de ő csak az elnök embere lesz, ki elkapja azt, aki keveri, mert valaki mindig keveri… Jah, és ne felejtsük el, hogy közben valakit majd jól megdugnak.

Nah, ez a krízispont. A Margin Call-t lehet tőkebehívásnak nevezni. De az ebben az országban eladhatatlan, mi, mert a tőzsde a gonosztól való, és a mocskoskapitalistakizsákmányolózsidók, meg fújjj…  Akkor legyen mondjuuukkk… Döglött kutya.

Jajj, ez sem jó, mert mindjárt megjelenik egy rakat állatbuzi, és könnyes szemmel kifejezik nemtetszésüket, mivel nem döglik, hiszen családtag, szóval halottnak kell nevezni, és az különbensem, meg miért, és akkor tiltakozó fészbúúk oldalt hoznak létre, pár kivert kutya képpel, öt perc múlva meg már rasszizmussal is vádolják a filmforgalmazót, azt kivonul az is APEH (bocs, NAV)….

Legyen akkor „Ez csak pénz”. Így szólt benne az eszméletlen zseniális Jeremy Irons a film végén. Vagy lehet tőle idézni, hogy „Ugyan az a dolog újra, és újra”. Vagy ott van a „Mert kell a pénz”, mit Kevin Spacey nyög be a végén. És még csak két perce gondolkozom a címen, és ha még azt is beleveszem, hogy ÉN gondolkozom a film címén, akkor rá kell jöjjek, hogy okos emberek kb. még 42 igazán jó, és a filmhez kapcsolatos címet tudtak volna adni, nem egy olyat, mint a Krízispont, mert az annyira, de annyira elhasznált, hogy én speciel két lábbal rúgtam volna ki azt a faszt, ki ezt adta neki.

Jah, és a mozi?

Tulajdonképp a Bennfentesek, csak épp egy cég „fikciónált” története, ki nem mondott, de sejthető nevekkel. A színészek… Én annyira örülök ilyen filmeknek, de komolyan. A sok, a rettentő sok híg fos után, ami egy évben rászakad az emberre, végre valami igazán jó, valami unikum. A tíz ujjamat megnyaltam volna utána. Jeremi Irons, Kevin Spacey, Stanley Tucci. Mindegyik természetes, emberi, ördögi, és igazi.

Semmi mást nem írok róla, mert a Bennfenteseknél több napig ültem a témán, szóval 2011 januárja, és az után, hogy tulajdonképp az egész világ próbálja dugdosni ezt a mozit (nem vicc), elérkezett ebbe az országba is a Margin Call, és holnap mutatják be, nekem 10/10, ha neked nem jön be, akkor nem térítem vissza a jegyed árát.

Facebook Twitter Tumblr

12 Responses to Kedves Vertigo Média Kft! (Margin Call)

  1. Sir Artemon szerint:

    Ja, Margin Call nagyon jó film. De a Bennfentesek is az volt. Ráadásul az előbbit angolul néztük egy jó darabig, és úgy is érthető volt, bár, nekem a szakangolt fordítani kellett.
    Színészgárda jeles!

  2. szerint:

    Már egy hónapja fetreng a gépemen, de ha ennyire jó, hétvégén megnézem. 🙂

  3. szerint:

    Hát oké. Én ma reggel már megnéztem egy kicsit újra. Nem tudok betelni a párbeszédekkel. Idehivatkozom, ami eszembe jutott, max kiteszed a szűröm a blogodból. 😉
    http://drz55.blogspot.com/2012/03/all-in.html

    • Zaphod szerint:

      Majd ha az irigység átveszi az uralmat teljesen a tudatomon, akkor nemcsak hogy kiteszem a szűröd, de ellopom egy rakat írásod, és magamévá teszem, azt tök híres blogert csinálok magamból. 😀

      • szerint:

        😀 😀 😀 Te milyen hülye vagy, Zap!
        De egy valamit megígérek. Ha előbb halok meg, mint Te, rád hagyom az összes írásom. Aztán azt csinálsz velük, amit akarsz. 😉

  4. Sir Artemon szerint:

    Namármost akkor örülök, hogy beajánlottam Zapnak ezt a filmet. Bár, bizti nem emlékszik rá, hogy a másik válságos filmeshez beírtam neki.

    • szerint:

      Akkor neked is köszi Sir Artemon. 😀

    • Zaphod szerint:

      Zap mindenre emlékszik, csak azt felejti el, hogy hova rakta az emlékeit! 😉

      Egyébként meg szerintem azóta volt parkolópályán (mint Zé esetében 😉 ) a mozi, mióta szóltál, de nem volt hozzá agyam. Túl sötét volt a poszter. 😉

      • Sir Artemon szerint:

        Akkor csak figyelj a hangomra, mert én mindig mutatom, merre van a fény… 😛

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com