Újra itthon. Ezt azért írom, mert jól leléptem a kégliből, kialudtam magam, emberek között vagyok. viszont kurvára zavar, hogy nem mosolyognak, és egyik paraszt sem kérdezte meg, hogy honnan jöttem. Jordániából, bazdmeg, és kurvára büszke vagyok rá!

Szóval, most épp a Corvinban (csak hogy beszúrjak egyeseknek, akik azt hiszik, hogy honvágyuk van, pedig nem is honvágy az. 😉 ) lógok kávét szürcsölve (igen, szar!), és várom, hogy kezdődjön a mozi.

Mit is akartam?

Jah, igen. Szóval a Jordán út leírása folytatódik, csak kisebb bajba kerültem, ugyanis a posztokat csak képsorozatokkal vagyok hajlandó kidobni, és megint belenyúltam…. Mert Zap mindig belenyúl. Szóval, az Index fotóalbumával tulajdonképp semmi baj nincs. Gyors, láááájkolhatóóó (a lájknemzedéknek szmájli), a diavetítése is kulturált, ha megtanulod beállítani, hogy az álló képeket miként mutassa úgy, hogy ne lógjanak ki a képből, posztba illeszthető, mondjuk nálam nem megy a geo, de azt hittem, csak ennyi gond van vele.

De nem! Ugyanis totál nem készültem fel a tárhely korlátra, mi havonta „csak” 250mega + tárhelyet biztosít. A következő hónap meg még 11 nap (tudom, 10, de neki 11), és már csaknem beteltem. Tehát, Petra második napjának fele még felfér, azt jóccakát. És nem vagyok hajlandó ezeket a fotókat tovább rontani, mindenféle szaros tömörítéssel, ha már végre ismét elkezdtem fotózni.

Megoldás van. Biztos van, hisz ez a szakmám. És ne, ne ajánld a google cuccát, mert google…. Ma este, meg holnap elkezdek ötletelni, ha máshogy nem megy, hát van nekem egy fasza houstoni tárhelyem, majd valahogy a bolygón keresztül-kasul megoldom a publikálást, ameddig nem ad az index tárhelyet (Vaaaaagy…… nem TALÁLOK khhmmm… egy indexes havert, ki stikában tud segíteni).

Azt hiszem, hogy csak ennyit akartam.

Ágyőőőő!

Facebook Twitter Tumblr

18 Responses to Jordan posztok közzzzben….

  1. Krisz szerint:

    És ha csinálnál egy Zap2 reg-et az indára?? Az lenne a legegyszerűbb. Hm?

  2. Évika szerint:

    kezdjük a szmájlival: :)))
    én, a visszavágyamat csillapítandó, benéztem a szerájba, ahol még olvasni is jól esett, hogy török kávét is lehet inni, igaz nem tudom zöld izével adják-e vagy sem, de jó volt, rátok is gondoltam közben. aztán a corvin mögött ittam egy jó sört, jöhettél volna te is egy dreherre… 😀 na jó, az nem is volt! 😀

  3. Krisz szerint:

    Nem válaszol… biztos már megint alszik :S (jójó, tudjuk, uncsi téma).

    De: Hova lettek a többiek? Hol vannak a kérdezősködő, örömködő kommentek a csajoktól?? Hahóóóó….

  4. Zaphod szerint:

    Jóóóvammá, itt vagyok! Ne zavarjatok az első kávém közben. Süt a nap, nem látok a takonytól, fel kell ébrednem… 😉

    Hova lettek a többiek?
    Látod? Imígyen múlik el a világ dicsősége… 😉

  5. Sir Artemon szerint:

    [Zaphod]: Vazze, mit mondhatna az ember lánya? Itt vagytok 3-an, közös élményeitek vannak, mi meg csak pislogunk, hogy a megosztás élményében csak annyi jut nekünk – a fényképeken kívül -, hogy örültök, aminek mi is nagyon örülünk. Az ember mosolyogva dől hátra, és élvezi, hogy most Yesssokééé! Ja, és imádkozunk, hogy sokáig kitartson ez az állapot! De ennél több kommentet ehhez nem lehet fűzni. Részemről nem igen.

  6. Krisz szerint:

    @Sir Artemon: Tudod, pont ez a nagy különbség a két közeg között. Itt kint „mondják”, hogy örülünk és hiányoztál és de jó lehetett neked… Nem kell mindig valami tartalmasat mondani. Ahogy az egyik kollégám mondta egyszer idekint és azóta szállóige lett a fejemben: „You have to show some love to the people.” Éppen ezért engem(6 hónap kintlét után) tényleg meglep, hogy azok az emberek (rajtad kívül), akik eddig rendszeresen olvasták Zap gondolatait, ennyire nem mutatják a jelenlétüket és a törődésüket. Elhiszem, hogy van és érzik, de nagy fáradtság lenne mutatni is? 🙂

  7. Sir Artemon szerint:

    [Krisz]: Tök igazad van. 🙂 Mndjuk, olvasóként egy részről habzsolom az élménybeszámolókat, de nehéz erre kellő időt találni, mert rengeteg információ, nehéz feldolgozni ezt a sokmindent! 🙂

    @Zap! Linkelhetné ám be térképet is a beszámolóidhoz, hogy a nyamvadt olvasónak ne kelljen folyton gugliznia, hogy most hol is vagyunk a térképen, amikor éppen olvas Téged!

  8. Krisz szerint:

    Értem én. De azért legyünk őszinték. Azt kiírni, hogy „örülök és szép helyen voltál” (névvel és emailcím begépeléssel együtt) max. 20 mp. 😉

  9. Sir Artemon szerint:

    [Krisz]: Jogos, de sokaknak ez egyáltalán nem biztos, hogy könnyen jön. Úgy értem, hogy Zap-nak kifejezzék ilyen irányú rajongásukat. Bár, fogalmam sincsen, hogy igazából Zap rajongói tábora alapvetően hogyan viszonyul magához Zaphoz. És ez ugyanaz-e, mint ahogyan az írásaihoz viszonyulnak. Mert lehet, hogy van egy blogger Zap, és van egy ember Zap. A bloggert kedvelók a posztokra reagálnak, az embert kedvelők az emberre. De az emberi oldalt meg mondjuk elintézik privátban. A blogger oldalt viszonyt egy ilyen nagyon személyes élmény alapján meg nem kommentelik. Ö, most csak találgatok ám… Miközben mintha mentegetném a lusta és hálátlan bandát… :U :))

  10. Krisz szerint:

    @Sir Artemon: Utolsó mondatra válasz: úgy, úgy. A többit meg ráhagyom a házigazdára, hogy ha akar, reagáljon rá. Nekem csak az a furi, bármi háttér-csavarok nélkül, ha más bejegyzésekre négyen-öten reagáltak, erre miért nem. És nem értem, hogy mi „rossz”, „rejtegetendő”, „megindokolandó” van abban, hogy „jajdeszép helyen voltál”. Inkább hagyjuk, mert túlokoskodunk valamit, ami valószínűleg egyszerűbb, mint aminek látszik (pl. nem nézik az oldalt, mert hétvége van és forma-1 stb.). 🙂

  11. Zena szerint:

    Én szeretem az embert és a bloggert is (ha már „szétszedjük” a kettőt, de ugye a név kötelez 8) ), én ezt privátban intéztem, azonban elárulhatom elképesztő boldogság volt őt így látni, lebarnulva, kisimultan, mosollyal és ragyogással az arcán, átszellemülve hallgatni a megéléseit(eket), tudni azt, hogy végre aludt rendesen.
    Ezért nem gondoltam arra, hogy itt reagálok.
    Egy-egy poszt, aktualitást, „pillanatnyi” dolgot ragad ki, melyre olykor azért írok, mivel emiatt nem hívnám fel. Azt gondolom ez a megélés viszont sokkal több annál, mintsem annyit írjak, hogy pl. „tetszenek a képek, vagy a leírás”. Ha fontos valaki, jó látni közben a rezdüléseit.
    Ha csak olvasója lennék, nem tudom mit mondanék, de talán bugyutának érezném, hogy egy ilyen beszámolót nyugtázzak egy-egy mondattal.
    Báááár, ha eljátszom a gondolattal, hogy csak egy olvasója vagyok, akkor lehet azt írnám, hogy besárgultam a monitor előtt 8))))).

  12. Sir Artemon szerint:

    Én is szívesebben látnám Őt élőben így. Is.

  13. Zaphod szerint:

    Na jó, végigolvastam! Elég a vekegésből! 😀

    Egyébként nekem is vannak olyan blogok, amikért rajongok, de egy büdös szót sem szólok hozzá, ez mindenkinek a saját….. keresztje.

    (mondom így, mivel majd készül egy igazán vallási témába vágó élménybeszámoló egy olyan fazonról, kit valamikor rég, felszögeltek egy keresztre)

    [Krisz]: Én tudom, hogy mit akarsz jelezni, de mindig elfelejted, hogy ez nem az a kutúra, és ugyebár a szélmalomharc, meg az a pár évezred lemaradás azokhoz képest, akiknél te élsz… 😀

    [Sir Artemon]: Te is majd jól látni fogsz, biza. A térképről meg annyit, hogy gondolkoztam én ezen. És igazad van, meg is kéne csinálni. Viszont most újra a gályán vagyok, mi azzal jár, hogy egy rakat munkát látok magam előtt, így még a posztok is csúszni fognak (pedig még van egy pár érdekes nap, tele kalanddal), de majd este írom őket, ha meg itt elegem van a sok számból, meg adatból, akkor összerakok egy térképet (amit mondjuk jobb lenne kimenteni Andreából, a GPS-ből, de ha nem megy, akkor van még egy, talán használható fejem, míg nem akklimatizálódok az itteni hangulathoz).

    😉

    Akartam még valamit?
    Hhhhmmm… ennyi!

    Allergia mentes napot mindenkinek!

  14. Zaphod szerint:

    Jut eszembe!

    Most szépen megkérjük Kriszt, hogy csak vázlatosan szedje össze az érintett városokat, falukat, és abból én összerakok szépen egy útvonalat. (Egyébként is már egy rakat ember kérdezte, hogy hány kilométert hajtottunk, de csak vállat vontam. Majd most kiderül)

    Megbeszéltük?
    Megbeszéltük!
    😀

  15. Krisz szerint:

    Látszik, hogy munka van, máris feladatot osztasz 😛 Igenis, főnök úr! Meglesz, főnök úr! Azért megkérdezem Andrea tulajdonosát, hátha letárolta a cucc az útvonalakat és a km-eket és akkor csak az első napot kell mellé tenni. 🙂

  16. Évika szerint:

    egy-két Andrea adat nekem is fel volt írva, talán a két Petra csúcsnál: hosszúság, szélesség, magasság, ha ezt is szeretnéd, elküldöm majd 🙂

  17. petike14 szerint:

    Nos, akkor hozzá szólnék :
    Irigykedünk wazze…ez van 🙂
    Örülünk hogy jól sikerült.
    Én személy szerint másféál hete nem voltam gép közelében, ezért is maradtam le (ki), de most bepótoltam. Várjuk a többi élménybeszámolót !!!

    És tudom miről beszél Krisz, a párommal amikor mi voltunk a világ végén akkor mi is posztoltunk (mi kintről, napról-napra) onnan és alig vártuk hogy valaki írjon, válaszoljon valamit a frissen posztolt dolgokra

  18. Zaphod szerint:

    [petike14]: Én mindegyikre válaszoltam volna, ha azt a rohadt blogot felszabadítod, élvezhető kommentelés céljából! 😉 Igaz, minden nap csak annyi lett volna a közlendőm, hogy rohadtul gyűlöllek titeket, de hát ezt megszokhattad, nem újdonság… 😉

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com