Petra, második nap.

Reggel ébredés, különböző végtagok megszámlálása felesleges, minden érződik, de még csak most jön a buli. Az éjszaka szétdobált cuccokra ránéz, majd furcsáll, fejhez kap! Baszki! Rajta hagytam a kamerát a noteszgépen, méghozzá bekapcsolva. Egy, azaz egy vonásnyi energia maradt az akksikban. Petrára… Gratulálok.

A reggelit szinte dobom (szállodai, mit vársz?), irány Indi kalapot venni, mert a bejáratnál látszódott egy ilyen üzlet. Természetesen nincs. Itthon van, megnéztem. 30ezertől, 360ezerig (!!!) lehet beszerezni. Fasza. Nem kell!

Bejárat, a kincstárhoz vezető út más fényben, máshogy, más formákat rajzol a sziklafalakra. Újra fotóznál mindent, de nem lehet, mert tök hülye vagy. Beöltözött őrökön tudsz kacagni, baromi jó arcokat vágnak, mintha bekerültél volna valamelyik Asterix és Obelix rajzfilmbe. Irány az első hegy. Alkudozás után ketten szamárhátra pattannak, mi megyünk utánuk gyalog. Nehéz. Nehéz, de fantasztikus látvány. Nincs erőd elővenni a gépet a hátizsákból. Rájössz, hogy egyrészt 3percenként kéne megállnod hozzá, egyébként meg úgysem adná vissza azt a látványt, mi fogad. Ott kell lenni, látni kell. Hegytetőre fel. Tériszony, wazzeg…. Botrány az, hogy bármikor kiugrasz egy kibaszott repülőből, bárhány kilométer magasságból, röhögve, de ha állsz egy sziklatetőn a szélben, akkor patakokban ömlik a tenyeredből az izzadság. Idióta emberi elme… Mindegy. Menni kell, le kell győzni minden faszságot, max kézzel, lábbal kapaszkodsz. És akkor leülsz, és körbenézel, és nem is akarsz megszólalni. Minek? Kellenek ide szavak? Egyikünk felfedezőútra indul, néha felbukkan a feje különböző hasadékokban, poénok nem maradhatnak el. Irány le, a hegy másik oldalán. Az út mentén kő, kavicsrakások. Minden elhalad utazó feltesz egy kavicsot a már ott lévők tetejére. Kis piramisok szegélyezik az utat. Te sem maradhatsz ki, ott hagyod a nyomod. Gyík fotózás (még szarni sem hagyjuk nyugodtan a szerencsétlent), kurva jó témák, ketten szikláról ereszkednek lefelé, mert nem sikk a lépcső, így mindjárt előkapod a gépet gyorstüzelésre, mert ha ezek ott leesnek, akkor képek áraiból visszajön Jordánia, majd belefér még egy Bora Bora is, csak úgy lazításképp (szmáájjli). Leérünk, és ez még a fele sem volt. Irány a másik hegy.

Valamelyik idióta azt írta, hogy a kincstártól az Al Deir templom (másik hegy”tető”) fél órás gyalogútra van. Anyád! Autóval, majd szamárháton. Talán… vagy még úgysem… Római maradványok, utak, tevék, gyerekek, kik a szamarakat vezetik fel a hegytetőre a turistákkal egyetemben. Kávé, víz, lazítás, kölykökkel alkudozás (Krisz elemében van), majd hárman szamárhátra pattannak, a maradék indul gyalog. Fúj, liheg, néha megáll. Víz kell! Miért cipelem a hátamon, mikor meg is lehet inni. Vagyunk rá hárman… És akkor egy kiszögelésből eléd tárul lassan a templom. Térdre zuhannál. És nem a fáradságtól. Monumentális a cucc. Zseniális fények.

Láttad? Nem, mit!? Ott a srácok, a tetején!

Negyven méter magasságban, arab kölykök, a templom csúcsán, kiszögellésein ugrálnak át, másznak a mászhatatlanon, integetnek, mintha majmok lennének. A templommal szemben padsorok, kávé, tea, és csak nézünk ki a fejünkből. Be köll menni. Egy nyolcvan magas a bejárat küszöbe, de felhúzzuk magunk. Több ezer év emlékéből csak a falak maradtak. Kifelé, van ennél magasabb is! Ohhh…egek! Nem volt elég a magasságból? Nem, irány a csúcs! Kövek, sziklák, szembe turisták lefelé. Azt mondják, megéri, a kilátás, menjünk csak! Megérte!

Mássz ki ide is! Hülye vagy? Innen is ugyanaz a kép! A kamera akksija pont az utolsó pillanatban, pont a hegytetőn adta meg magát. Még kézi fókuszban megy egy pár kép, majd elhallgat. Ezt rendesen kiszámoltam. Azért visszafelé lehetett volna lőni pár jó képet.

Lassan megy le a nap. Indulni kell vissza, mert rettentő hosszú még az út. Csak a kincstártól a be- , kijáratig majd’ másfél kilométer, és jajj, hol vagyunk még attól. A lendület úgy visz le a hegyről, hogy egyszercsak rájövünk, elfogyott a lépcső. ÁÁáhhh… kell itt bokát törni?

Leérés, római kút, és egy több száz éves fa alatt szusszanás, majd irány kifelé. Étterem, kézzel lábbal zabál mindenki. Hulla fáradt a csapat, de egy sörnek még le kell csúszni. A bárban tippelés, hogy a beözönlött társaság honnan érkezhetett, majd innentől nekem nincsenek emlékeim.

Filmszakadás.

Tagged with →  

One Response to Jordan Day 4

  1. Krisz szerint:

    Ha leesem, nem mehetsz Bora-Borára hidroplánozni, mert az az én tervem volt 😛

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com