Az utóbbi hetekben semmi film… Jó, a Kockafejeknek elindult a negyedik évada, az megvan/volt/lesz, viszont képtelen vagyok bármit megnézni. Tegnap kínomban elővettem valami poszt-kurvára-apokaliptikus szart, miben Charlize Theron kinyírja magát, mert nem tud azzal a gondolattal együtt élni, hogy elpusztul a föld.

(Hülye picsa… pezsgőt kéne innod, és végigkefélni a világot, míg be nem teljesül a végzet. )

De annyira rongy film volt, hogy simán végigtekertem az egészet. Aztán itt van a twig.. twájg…. thvihg… Twilight, nah! Megfogadtam a második rész után (MOZIBÓL KIJÖVET), hogy amint kint van a harmadik, lelopom a netről, kiírom korongra, abban a pillanatban összetöröm, és kidobom az ablakon. És ezt megcsinálom háromszor…

Most leesett, hogy ebben az évben csak rohadt matricás lemezeket tudtam venni (erre most hallottam egy jó sztorit, majd elmesélem, ha érdekel), és hát az kurvadrága, basszus! Nem vagyok fogász, tényleg nem, de még ennyit sem ér meg ez a szar. Meg az a sok idő, mit belefecsérel az ember… Ugyehogy….

De nem is ezekről akartam írni… akkor miről is?

Jaaaahh!! Igen! Tudtam, éreztem, hogy megteszik, hogy megcsinálják, hogy itt van! Tavaly, azaz a múlt évben, mikor én még azt hittem, hogy, de nem, aztán meg végképp nem, és mostmár egyáltalán, szóval akkor megnéztem(tük) a svéd filmgyártás egyik gyöngyszemét, méghozzá a Lat den rätte komma in című csodát (svééédűűű … faszom!)!

Zsuzsi! Olvasol, bazdmeg? Ez volt az Engedj be!

Én vért köptem közben, és utána még egy pár napig, egyesek szerint meg tele volt művészi értékkel…

Namiiiindegy (buzisan)….. Szóval, most hallom, hogy mi van? Namivan, mivan, mivan? Ez az állat, idióta, gyökér Matt Reeves, ki a Cloverfield-et, és még pár szart direktorált, elővette, megvette, újragondolja, és azt hiszi, hogy ő jobbat tud kihozni belőle, mint a svédek. És erre a földön meg éheznek, és nyomorúság van, ez meg erre kúúúr el millió dollárokat, basszus…

Megyek, most beengedem a t-nagytestvírt az ajtón, mert ki köll cserélnie a naccerű set-top-box-bux-bazz-ját….

Éééésssss… éccaka csinálok egy portrét magamról, és ezzel fogok mindenkit riogatni…

Facebook Twitter Tumblr

9 Responses to Izzééé….

  1. buba1315 szerint:

    nem olyan könnyű riogatni az embereket! 😉

  2. Rainmagic szerint:

    Az ő kinézetével + egy kis álmatlansággal Freddy Krueger-t is kenterbe veri… :DDD

  3. Zaphod szerint:

    Nah, el lehet húzni….. mondjuk babakocsit polírozni….

    😉

  4. Rainmagic szerint:

    Az tiszta mint a patyolat. Vadiúj… :PPP

  5. buba1315 szerint:

    engem nem fog 😉

  6. Rigó szerint:

    Én két hétig azon gondolkodtam, hogy IRL hogyan csapolnék vért az emberekből, ha nem akarnék lebukni, és ugye köztudottan nem vagyok szuperhős és tegyük fel, hogy a vámpírlány sem segíthet… Szerintem kellően nyomasztó volt, és minden újrarendezés csak a buta amiknak szól, ergó kár a szót rá vesztegetni.
    Egy rendes európai megérti a svéd (nyelv)csavart.
    Amúgy minálunk a film posztere kacsint rám munkába induláskor a bejárati ajtóról. Szerintem lényegesen jobb mint az a temérdek szar, amit megnézettél ezzel a drága nővel… 😉

  7. Zaphod szerint:

    😀

    Ha választás elé állítanának, hogy az Engedj be, vagy egy gyorsvonat, akkor már mennék a sínekre… 🙂

  8. Krisz szerint:

    Hé, hé!! Én hivogattalak: megnézni J-Lo seggét és/vagy svájci művészfilmet. De nem jöttél. Úgyhogy nem kell a rinya 🙁

  9. Zaphod szerint:

    J-LÓÓ seggét akartad velem megnézetni! Ennyi erővel elvihettél volna a szex és nyúújorkra is, basszus… 😉

Leave a Reply to buba1315Cancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com