Akkor irány hazafelé. Tehát, miként ítélsz meg nagyon rövid idő alatt egy országot?

Nagyjából sehogy. Tudod, ha eltöltesz pár napot egy helyen, akkor azt mondod, ismered. Eltöltesz pár hónapot, akkor majdnem ismered. Pár év után azt mondod, szeretnéd már megismerni.

Amit ide, a csendes óceán szélére ledobtak a nagy tervezők, az olyan gyöngyszem, ami kihagyhatatlan az ember életéből.

Egy pokoli mázlista fickó vagyok, amiért eljuthattam ide. Még nagyobb mázlista lettem volna, ha végigjárom a déli szigetet, de azt képekről nézve inkább El Caminó lenne, mint sima barangolás.

Akkor próbáljuk megközelíteni a sztorit a legegyértelműbb oldaláról, nézzük az ételeit, és az építészetét. Ebből azt a gyors tanulságot tudod levonni, hogy Amerikában vagy. Az út mentén látod a csillogást, de ahogy véletlen betévedsz a színfalak mögé, mindjárt leesik, hogy nem csak a felszín Amerika, de a társadalmi különbségek is hasonlóak lehetnek. Néhol meglátod a lepukkant, bádogtetős, papír házakat, félipari területeket, autóroncsokat, ellenben nem a szerb, román, vagy akár a francia külvárosi gettókkal szembesülsz, de azért a helyi turisztikai hivatal rózsaszín ködét elsöpörve, fel-feltűnik a való.

Ételei…

Ha diplomatikusan akarsz fogalmazni, akkor azt mondod, hogy Új-Zéland a nemzetközi konyhát képviseli. Amikor megkérdezed itt, hogy mi a nemzeti étel, akkor gondolkodás nélkül rávágják röhögve: fhis&chips Ebben a pillanatban elkezdesz vágyni… Szicíliába. Esetleg Spanyolországba, nagy ívben elkerülve minden angolszász szemetet. Viszont az alapanyag toppon van. Majd mi is, illetve az unokáink is eljutnak erre a szintre egyszer. Tök mindegy, hogy PizzaHut (a Domino itt is szar, igen!), McDonald’s, steak szendvics, vagy a legutóbbi nagy sikerű, a sonkás croassant (ember, ezek szétvágnak egy croassant, megkenik vajjal és lekvárral, belehalmoznak egy rakat sonkát, sajtot, paradicsomot, azt fajjá! Beszarsz…), esetleg epret akarsz venni bótban, ahol ott helyben készítik az eperfagyit (a csaj fogott egy kis lapátot, azzal belekanalazott egy ipari gyümölcsprésszerű cuccba egy rakat fagyasztott epret, valami semleges cuccot, talán krémsajtot, barna cukrot, és ezt képes olt mind belenyomni egy, azaz egy tölcsérbe. De azért vannak ellenpéldák, mert most pont olyan gyorsfagyasztott polipot vettem egy kínai plazaárustól, hogy bele kellett köpnöm egy szalvétába, mivel nem akart lemenni a torkomon az az ipari hulladék…

Tehát, lehet van Új-Zélandnak konyhája, csak mi ezt valahogy nem találtuk meg.

Emberek

Vegyes érzelmek. Nem tudom. Vannak olyan pillanatok, amiknél legszívesebben leülnél, mert töktotálelképesztő, ahogy emberként kezelnek. Kedvesek, udvariasak, közvetlenek. Bizonyos szitukban, helyzetekben elég összebólintanotok, tudjátok, mindketten ugyan arra pörgetitek fejben a sztorit. Köszöntök egymásnak, tisztelettel bántok a másikkal, minden nagyon okés. Viszont ott is vannak hülyék, idióták. Nincs akkora kulturális különbség, mint amit akkor vársz, ha csak annyit tudsz Új-Zélandról, hogy épp megtalálod a térképen. Egy angolszász gyarmattól mit is várnál? Egyszelű turistaként meg amúgy is mit várnál bárhol is? Úgyis csak karcolgatod a felszínt, bárhová is mész, de dob azért valamit az első benyomás. Az első benyomásom Lengyelországról az, hogy hánynék oda felmenni, az első benyomásom Japánról, hogy nekem 18 tavaszán OTT KELL LENNEM, Új-Zélandról meg az a benyomásom, hogy eddig sem akartam Amerikába menni, és ez a véleményem most sem változott meg.

Zárójelentés

Baromira szeretnék 18 lenni! Ha most 18-25 között lennék, akkor pánikszerűen kaparnám össze a pénzt arra, hogy kijöhessek ide nyári munkára. Annál nagyobb buli kevés lehet. Egy állat jó hely, frankó nyelvtanulás, délután 5-től fel a szörfre, szóval kell még valami a baszott jó tini világhoz? A pláne az, hogy ez mostanra nagyjából minden, vagy legalábbis nagyon sok 18 éves kölyöknek elérhetővé vált (várják is őket), csak menni kell. Számtalanszor kérdezték meg, hogy élnék e ott. Sőt, volt olyan szitu, hogy töktotál idegenekkel szóba elegyedve, az első 8 perc után az volt a téma, miként intézik el nekem a munkavállalásit, mit kell ahhoz kitöltenem, milyen trükkökkel. Kösz, de nem! Hatalmas élmény egy hátizsákkal felfedezni a szigeteket, de maga a kultúra pont az, amit a hátam közepére sem kívánok, és nagyon-nagyon sok munka kellene ahhoz, hogy délután öt magasságában kimehessek lazán szörfözni, és szarjak a világra.

Irány egy újabb kaland!
Pikk…pakkk…pukkk…

Tagged with →  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com