Ha már kaja, akkor elsőként tisztázni kell, hogy mi is Új-Zéland. Egy elmaerikaiasodott (van ilyen szó?) angol gyarmat, ahol az “őslakos”okat azért kell keresni, mert csupán a lakosság 14%-át teszik ki. Röpke történelme az 1300-as évek környékén indult, mikor is partra szállt az első polinéz, és mindaddig nagyon jól tette egymaga az őshonos állatok kipusztítását, míg a 17. század hajnalán meg nem jelent egy holland, és el nem híresztelte, hogy hol járt. Nagyjából száz év kellett a következő hajóhoz, és innentől pillanatok választották el a maorikat a kényszerkatolikusságtól, meg a francia-angol területéhségtől, mit az angolok nyertek, ugyanis gyorsabban hajóztak be a szigetekre kormányzót. Az eltelt pár száz év alatt beléptek két VH-ba, voltak belső cirkuszok is, tehát ezzel oda akartam jutni, hogy Új-Zéland nemzeti étele a… HAMBURGER!

Eddig tökéletesen autentikus mongol étteremben (igen, u.a., mint Budapesten) jártam, hamburgert, kolbászos pizzát, steak szendvicset, Subway szendvicset, McDonald’s Angust húsos hamburgert sikerült zabálni, és összedobtam egy tésztát, teljesen autentikus olasz paradicsomkonzerv, és valamilyen paradicsomos pesto segítségével. Eddig egy dologtól tudtam volna hányni, az pedig a vendéglátónk energiabombának szánt reggelije, mi állt paradicsomos babkonzervből, tagliatelle tésztából, és valami furcsa vékony debreceni szerűségből. Megettem. Ez többé nem fog előfordulni.

Konklúzió: igazán autentikus új-zélandi kajáról nagyjából 400 évet késtem, mivel akkor gyakhatták le az utolsó moákat, szóval marad az igazi marha, birka, meg csirkehús. Szegény én…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com