Valahogy úgy fogalmazzák meg röviden, hogy: “Az inspiráció, azaz ihlet vagy sugalmazás, a lelki és szellemi fejlesztés mozgatórugója, amely a kreativitással járó alkotókészség révén innovációt, azaz szakmai fejlesztést, vagy gyakorlatban is megvalósuló újításokat eredményez.”

Egyszer azt mondta valaki, hogy ne az érdekeljen, kinek-minek írok, dolgozom, csinálok bármit is. Mindent magamért tegyek.

Ez nem így működik. Bármiféle alkotáshoz kell, muszáj, hogy ott legyen az inspiráció. Biztos, hogy minden emberben, ha tudat alatt is, de ott van a gondolat, hogy azért mozgatom most el a hegyet, hogy ő lássa, képes vagyok rá.

Nyomot akarunk hagyni az életünk során. A világegyetemben tulajdonképp annyit sem töltünk el, mint amennyi idő alatt a foszfor fellobban a gyufaszál elején. Gyermekkorunk a szikra, majd jön a láng, és pillanatok alatt füstté válunk. Ha szerencsénk van, vagy mindent jól csináltunk, akkor marad utánunk egy halvány koromcsík. De mindez csak akkor jöhet létre, ha ott van a hajtóerő.

Én magamért olvastam, tanultam, fedeztem fel a világomat. Ez természetes. De ami ezekből lecsapódik, az sosem azért történt, mert az jó nekem. Mindig volt egy Ő, kinek meg akartam mutatni, hogy miként látok, miként gondolkozok, milyen érzések vannak bennem. Az emberek nagy része ezt verbális kommunikációval végzi. Nekem ez sosem ment igazán. Kell egy kép, egy fotó, egy írás, munka, hogy lássa milyen érzések, gondolatok vannak ott bent, mit a szemébe nézve nem tudok kommunikálni.

Ha jót választottam célszemélyt, akkor átment. Ha pedig jött egy visszajelzés arról, amit műveltem, és attól, kinek szántam, az több volt, mint bármi kincs. Értelmet nyert minden.

Most csak bár csak egy valakire összpontosul a gondolatom, de ha belegondolok, akkor a céges munkáim nagy részét sem azért csinálom, mert megfizetnek érte, vagy mert ki van adva parancsba. Bazi nagy adatbázisokat használnak, az emberek jönnek, nézik, elismerően bólogatnak, vagy irigykedve kritizálnak. Mindezek csak azért készültek el, hogy megmutassam nekik, én erre képes vagyok, működő dolgot szültem meg, minek célja, és értelme van. Az ők viselkedése inspirált arra, hogy dolgozzak.

Amikor padlóra kerülök, akkor nincs semmi. Nem érzem értelmét mindannak, mi születőben van, akárcsak elméleti szinten is. Nem látom beteljesedni mindazt, miért dolgozom. Most legszívesebben csak a múltat változtatnám meg, de nem lehet. Szembe kell néznem döntéseimmel, reményt kell keresnem valahol, valami eldugott zugban, de nem megy. Még a levegővétel is fájdalommal jár, és nem látok előre a másnapnál, mikor kínlódva kikényszerítem magam az ágyból, mert muszáj felkelni.

5 Responses to Inspiráció

  1. Krisz szerint:

    Nem lehet, hogy pont az a baj, hogy mindig másoknak akartál bizonyítani, nekik produkálni (mindkét értelemben), ahelyett, hogy saját magadnak, magad örömére, személyiséged, lelked gazdagítására tetted volna – és ennek a hiánya, üressége jelez most neked?

    Jó-jó, mentem 🙂

  2. Zaphod szerint:

    Jó-jó! Mennyééé…. 😉

  3. Krisz szerint:

    Biztos ezt akarod? Tudod, kimondott meg kimondatlan szavak 😛

  4. Zaphod szerint:

    A szerző egyetlen gondolatmenetét sem fair felhasználni saját maga ellen! Ez itt csak olvasószekció! 😉

  5. Krisz szerint:

    Egy szavadba kerül és nem kommentelek (-ünk), de aztán magadra vess :))

    Most mááá’ … szombat… jah 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com