Ezt meg kell írnom akkor is, ha egy szarevő, pénzéhes seggfejnek tartasz, kinek elsődleges célja az életben az anyagi javak felmutatása a világ színe előtt, mert így érzi azt, hogy van, létezik, és más, különb, mint a többi hitvány.

Szóval, ha kapsz egy ajándékot, akkor azt tanítják a nagy tanítók, hogy ne az érték legyen a lényeg, hanem az öröm, amit maga az ajándék tudata kivált belőled. Ajándékozni öröm, és arról szól, hogy blablabla…. ésatöbbi faszság.  Ugye? Ezt tudjuk.

Ha egy cimborától kapsz karácsonyra egy lapátot, szépen becsomagolva, rajta egy karácsonyi üdvözlőlappal, mi hirdeti – ha nem esett volna le neked, illetve a társaságnak kinek színe előtt kibontod a kedvességet – épp egy „Ásd el magad felszerelés büszke tulajdonosa vagy”, akkor az kettő dolgot jelent. Az egyik az, hogy a cimbora ismeri a múltad bizonyos részleteit, jegyezte, erre reagál ajándékával, tehát az, hogy vagy a világon, egyszerűen berögzült valakinél, és ez jó. A másik, hogy nem csak bizonyos részleteket ismer, de erre az ajándékra érkező reakciódat is tudja, tehát figyel rád, az életedre, mitől a „jó” menten szorozhatódik is felfelé.

Ellenben van olyan ajándék, mivel nem tudsz mit kezdeni, nem tudod hova tenni, és a megrökönyödést követően legszívesebben felzabáltatnád az illetővel, ki átnyújtotta. Hiszen nem ismer, nem tudja múltad, nincs tisztában életed különböző aspektusaival, szóval az ajándék poén része itt elhalványul, vagy meg sem jelenik. Arra tudsz gondolni, hogy az illető egész egyszerűen mentálisan beteg. Ez némiképp halványítja a felé irányuló undort, de akkor belegondolsz, hogy….

… te paraszt, ha ezzel a melóval, TE annyit szakítottál, amit egy minimálbéres 4,5 év alatt keres meg, az egész cuccban összesen nem volt benne 168 munkaórád, ami benne volt, annak 70%-át egyébként is kibasztuk a kukába, erre a munkám megbecsüléseképp, így év végi ajándékként, szépen becsomagolva, üdvöző kártyával ellátva átadod EZT: Addict a ball

…akkor az simán bene van az „Anyáddal szórakozzál, te olcsójános!” kategóriában.  Nem azt mondom, hogy egy iPad kell a csomagba, de ha jobban belegondolok, az lenne a minimum. Legalább pakoltál volna bele egy üveg whiskyt, hogy tompítsam azt a némely pillanatban kellemetlen, nyomasztó érzést, hogy egyesek mennyi, de menyi pénzt tudnak keresni azzal, hogy szarul végzik a munkájukat.

Amúgy nem is tudom, hogy… igen, ehhez az országhoz, az itt élő emberekhez humor kell. Komoly! Humor nélkül itt egyre több dolog menne a májadra, és belepusztulsz abba, hogy az agyadra megy az összes méreg…

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

5 Responses to Ilyen ország márpedig… – van!

  1. pazzo szerint:

    Ilyen nekem is van. Szeretem a fejtörős játékokat.
    Karácsonykor mindig beesik egy-egy a fa alá.÷)
    Szóval nyugodtan lepasszolhatod…

    • Zaphod szerint:

      😉
      Hétfőn beadom a mikulásgyárba. Legalább olyan helyre kerül, ahol értelme van. Az évem egy bazi nagy „logikai játék” építéséről szólt, szóval jó pár hónapig ne is lássak még csak hasonlót sem…

  2. Sir Artemon szerint:

    Szerintem az év végi prémiumodat várd ki..:-P
    Egyébként, ez Neked pont jó játék, mire megoldanád, elszállna az összes haragod, és béke költözne beléd! 😛

  3. szerint:

    😀 😀 Hálátlan dög vagy, az az igazság. Majd amikor megírom, én mit kaptam a főnökömtől, majd akkor rájössz, és sírsz.

  4. szabojoci szerint:

    Tedd a korsó mellé 🙂 😀

Leave a Reply to Sir ArtemonCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com