Tudod jól, hogy Orbánt kb. azóta utálom, mióta először megjelent a médiában, 98-ban sem értettem, hogy ki bírta megszavazni, azóta egyébként felnőttem, és sok-sok történelmi sztorit végigolvasva / nézve (pl. itt a Náci párt felemelkedése mi jelen korunkkal való összefüggései tananyag, nem? Nem?) el tudok borzadni, mennyire nem tudunk kiszakadni a nagy körforgásból, minek bőven részese ez a köcsög. DE!

A LIGET PROJEKT, ORBÁN VIKTOR 11 ÉVNYI URALMÁNAK EGYETLEN NORMÁLIS DÖNTÉSE!

Legalábbis nékem ez a véleményem. Kb. azóta hányok be a Városliget elhanyagoltságától (parkok, utak, PeCsa, Közlekedési, maradék romok, szemét), mióta élek, szóval én kurvára leszarom, ha 5e fát kell kinyesni, mivel 2017-ben ott tart a technika, és technológia, hogy ennyit simán vissza is lehet telepíteni bármilyen parkba (lásd Apple Campus2). És ki meg bemegy a dzsuvába, elfoglalja tiltakozásképp a BNV romjait, az meg túl sokat szívott, bakker, az tutiszáz! Végre lenne ennek a városnak egy olyan nagyméretű közparkja, ahova be tudsz menni csavarogni, és miután kihemperegheted magad a gyepen, elmehetsz egy múzeumba, vagy egy koncertre, mindezt pár percnyi gyaloglás árán (fák, és bokrok között, bazdmeg), és ez egy baromi jó dolog. Főleg a baromi jó dolog a Közlekedési Múzeum tervei voltak, és akinek a közlekedési múzeumok a dilije, az mind megnyalhatta a tíz ujját, látva a terveket, reménykedve, hogy nem kúrják el. Nem is emlékszem, hogy mikor ment el jobb ötletre ebben az országban pénz. De felrémlett Orbán idiotizmusa a Nemzeti Gödör Színház kapcsán, és…

ÉS EZT IS ELKÚRTÁK!

Ezt én nem hiszem el! Ebben a rohadt országban egyszerűen semmi, de semmi nem megy! Ez a szargödör már annyira balkán, hogy ki kéne tenni a határokra valami táblát, aki ide belép, az gyorsan rohanjon át az országon, essen be zabálni a Balaton felvidékre, húzzon be, nézze meg éjszaka a fővárost, azt takarodjon innen a francba, míg meg nem érzi ezt a fideszes mocskot, mi már nem csak a felszín alatt van, hanem a szádig ér. Ez egy olyan világ, bazdmeg, ahol azért nem épülhet egy tök logikus helyen az Építészeti- és a Fotómúzeum, mert azok nem tetszettek a miniszterelnöknek.

Szívből kívánom az Orbán kormány összes tagjának
– a szavazóikkal egyetemben – hogy szülessen gyermekük!
Az anyukájuktól…

Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com