Amikor már kezded azt hinni, hogy ebben az országban a hülyék száma nem egyenes arányban nő a föld keletkezésének perceivel, akkor hajnali  f9 magasságában jön egy telefon (tök időben, ha reggel hatkor aludtál el, mert minek annyit aludni…), a túlvégén egy neves cég, névtelen képviselője személyében, ki benyögi a telefonba, hogy ugyan fizess már be ma nekik egymillió forintot. Ma. Mert. Nah, erre felébredsz. Az egész sztoriból csak egy dolgot felejtesz el, az pedig nem más, minthogy elküld az anyába. Amúgy elmeséled neki (Két óra alvás után? Hahaha….), hogy amúgy ő hülye, és nincs tisztában szavai értelmével, mire elkezd makogni, és azt mondja, hogy igen, igazad van, viszont faxold el…

NINCS FAXOM! Lehet, ez valami kibaszott furcsa (az!) ebben a kibaszott országban, lehet, a világ összes háztartása, a kanadai  cudworthtól kezdve a laoszi luang prabangon át, a zambiai chisambáig mind-mind rendelkezik faxszal, de ÉN nem! A bónusz az, hogy nem is fogok. Sőt, van olyan tippem, hogy nem ismerek összesen két olyan embert, akinél ez az eszköz előfordulhat.

Mondom, akkor e-mail, mert nincs nekem olyanom, amit ő természetesnek vél, hogy van. Erre néz ki a fejéből, hogy én meg olyat tudok. Most mit mondjak? Bibbiiiiii….

Ennél már csak az szokott nagyobb sokkot kiváltani az emberekből, mikor elkérik a hivatalos e-mail címem.

–          Akkor legyen szíves az e-mail címét!
–          Rendben! 0670….
–          Álj! Nem a telefonszámot, az e-mail cí…
–          Azt mondom! 0670…
–          De ez az e-mail cím? Az hogyan….
–          Igen, ez az, nemnincsen tévedés….

És ezt minden egyes alkalommal, 100-ból 97× el kell játszani, mert nem elég, hogy számítástechnikai analfabetizmusban szenved az ország, de ezt nem is tudja magáról. Így az ország megpróbál okosnak látszani, tehát a hupirozsaszinegyszarvu@citrommél.hu tök természetes, mint hivatalos elektronikus címzés, viszont ha a telefonszámod egyben az e-mail címed, az hóót horror.

Majd ad nekem a pali egy PRIVÁT e-mail címet. Hogy akkor oda küldjek hivatalos iratokat. Hülyeez???

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

13 Responses to Ilyen ország márpedig… – És akkor jön a telefon

  1. Sir Artemon szerint:

    Mégis, mi a topik? Mit akart?

    • Krisz szerint:

      Egymilliót. Faxon. Zap, lassan eladhatnád a sztorikat Hollywoodnak egy új sorozathoz 😉

  2. szerint:

    Most azon agyalok, mikor hívjalak fel, hogy fizess nekem egymilliót. 😉

    • Sir Artemon szerint:

      Te, Zé, így lehet, hogy hamar összejönne a Sunshine! Ismertem egy fazont, fiktív számlákat küldött ki nagy cégeknek a havi zárásokkor, meg év végén. Mind olyan meló, ami 100 rugó alatt volt, mert ahhoz nem kell szerződés. 10/1 mindig kifizette neki. Jól kell tudni csalni is.

      • szerint:

        😀 😀 😀 Arra gondoltam, biztos van valahol egy lista azokról, akik meg se zökkennének egymilliótól. Meg kell szerezzem azt a listát. Csak a Sunshine érdekében persze. „Ha nemes a cél …” Ja ilyen idézet nincs. Sebaj.

        • Zaphod szerint:

          Vanilyenidézet! 77 május 14. Kádár, dunaújvárosi vasműben tett látogatása alkalmával, Kenyeres József, a 3-as számú öntő művezetőjétől az alábbi szavak hangzottak el: „Ha nemesacél….”

          • szerint:

            😀 😀 😀 Már csak annak kell kiderülni, hogy Kenyeres József eltitkolt nagyapám.

    • Zaphod szerint:

      Zé! Bármikor felhívhatsz! A nap bármely szakában, az év bármely napján. Az eredmény, és a hangulat is megegyezzen a fenti sztorival, vagy…
      Ha igen, akkor öltözködj fel, fagyos lesz… 😀

      • szerint:

        áááá, inkább sörözés miatt hívlak fel januárban. 😉

      • Sir Artemon szerint:

        Azt mondjad már, hogy mit akart, ami miatt szerinte egy milla a bünti?

        • Zaphod szerint:

          Céges baromság, majd elmesélem személyesben. Amúgy egy szó sem hangzott el a posztban, mi arra utalt, hogy „bünti” lenne. 😉

  3. Sir Artemon szerint:

    Nem, de ha vki azonnal akar pénzt, vagy cserébe küldjél hivatalos papírt, az többnyire bürokratikus faszság miatti bünti szokott lenni. Illeték, adóelmaradás, adatközlési kötelesség elmaradása, ilyesmik. De majd jól elmondod szóban. 🙂

Leave a Reply to Cancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com