296 nappal ezelőtt megjósoltam közöltem, (itt van, ha nem hiszed) hogy nem lesz online pénztárgépünk, mert fizikailag lehetetlen megtenni azt, amit egy korlátolt, beteg elme kitalált, és törvényalkotást lobbizott ki érte. Ez nem azt jelenti, hogy kurvára okos lennék (dehogynem), hanem azt, hogy valamilyen szinten képes vagyok logikát építeni egy ilyen esetre. Van / volt hozzá segítségem. Otthoni, és ipari környezetben is van fogalmam a számító-gépek felépítéséről, a mögöttük működő szoftverkörnyezetről, és az erre épülő fejlesztési szopásokról, időkről, koncepciókról, menet közbeni koncepcióváltozásokról. Ebben az országban nálamnál sokkal, de sokkal okosabb emberek foglalkoznak ezzel a témakörrel napi szinten, viszont ezekből az emberekből egyetlen egy darab sem került közel szaktanácsadóként a kormány közelébe.

Ebben az országban egyetlen egy törvényalkotó közelébe sem kerül, a témához értő szak-tanácsadó. Ebben az országban döntéseket hoznak az életünkről olyan emberek, kik azt gondolják – valami rejtélyes okból kifolyólag – hogy mindenhez értenek. Ebben az országban, a döntéshozást követő egy éven belül több helyesbítő döntést hoznak annak érdekében, hogy az eredeti döntés megvalósítása, vagy az eredeti elvhez közelítő megoldás működőképes legyen, vagy ne lépje át azt a küszöböt, hogy lángra lobbanjon pár kuka. Ebben az országban a zemberek toleranciaküszöbe igazodik a döntéshozók inkompetenciájához. Inkompetens ország lettünk. Hozzá nem értők. Nem értünk ahhoz, hogy jobban éljünk. Nem csak hogy ahhoz nem értünk, hogy éljünk jobban, ahhoz sem, miként változtathatnánk, illetve a változás szót sem vagyunk képesek értelmezni.

Ebben az országban egy Selmeczi Gabriella – kormányszóvivői státuszban – úgy mondhatja ki, „Az ország jobban teljesít”, hogy 42 másodpercen belül (sem) nem megy ki az utcára egymillió ember olyan hangokat hallatva, hogy Peter Jackson iderepül egy tucat hangmérnökkel, mert ilyen kell neki egy orkok elleni csatajelenethez.

Ebben az országban egy Rogán Antal kimehet a pódiumra, és nyíltan (!!!) megzsarolhatja az összes választót azzal, hogy ha nem ők nyernek, nem csak hogy többé nem lesz rezsicsökkentés (-ses lufi), de az új kormány mindent el is töröl. És ebben az országban senkinek nem tűnik fel a zsarolás ténye.

Ebben az országban egy kormányszóvivőtől sem lehet hallani, hogy a nyugdíjpénztárak 5,3 – 11% közötti hozamot értek el 2013-ban, az elmúlt 10 éves teljesítménye pedig 5,8 – 8,4% között volt. Ebben az országban senki nem vallja be, hogy ez a buli a legjobb, mindenki számára elérhető befektetési stratégia volt, és senki nem jelenti ki, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása annyiból állt, hogy 3000 milliárd forintot ellopott, majd elköltött az Orbán kormány, valamire. Valószínűleg ezt értették reformok alatt, de ezt sem mondja ki senki, minthogy azt sem, mi a fasz lesz azokkal, kik 10-20 év múlva nyugdíjasok lesznek, ugyanis őket már nem lehet majd kifizetni, és ez rohadt mód nem fikció, ezek ugyan olyan tények, mint az, hogy egy országban nem lehet fél év alatt kifejleszteni, letesztelni, legyártani 250ezer darab pénztárgépet.

14 (???) hónappal a pénztárgép rendeletet követően, összeült egy munkabizottság, mivel a nemzetgazdasági minisztérium rájött (???), és nyilatkozott: „a kialakult helyzetre találnunk kell egy gyors, határozott, és minden érdekelt érdekeit figyelembe vevő megoldást”. Nekem eddig csak 31 ezer forintomba (+idő, telefonszámla, benzinpénz, parkolójegy) került ez az őrület, de egy hónapon belül ismét ennyibe fog kerülni. Szóval, ennek a kibaszott országnak van még nagyjából 28 napja arra, hogy kitalálja, mi a fasz legyen, mert ha megint kifizetek ennyit, és kiderül, hogy amire elköltöttem a pénzem, az használhatatlan, tehát elköltöttem nagyjából 70 rongyot a semmire, akkor a hónom alá kapom a cuccot, beviszem a szájba lökött parlamentbe, bebaszom az egészet a szent koronánkat tartó vitrinbe, és felgyújtom az egészet a gecibe. (Nemzeti hitvallásúak, sic!)

Híres leszek! Bekerülök sajtótermékekbe. Le is csuknak. Aki meg ezt az egészet elindította, az még mindig a magyar nemzeti bank góréja lesz, és azt tervezgeti, hogy 2014 tavaszától hogy osztja majd el a hivatal posztjait, annak érdekében, hogy gördülékenyebben menjen az elmebetegségére utaló jeleinek elsikálása.

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com