Valamikor, az idők kezdetén, mikor neked megemlítették azt hogy NET, erre te hozzávágtál valamit az illetőhöz, mert azt hitted, káromkodik, az isys top 100as magyar weblapok listáját nem lehetett feltölteni, na, akkoriban indultak el a netes játékok. Volt a két nagy rivális, a TTC, és a Hősemberképző. Szép világ volt. Tudod, amikor még nem hígult fel „az egykoron csupa jó arcokból álló, önmagát normálisan szabályozni tudó internetes társadalom”. Iszonyat jó csapat, véget nem érő röhögések, poénok, csajozások, mókák, bulik.

Ez honnan jutott eszembe?

Tegnap este egy óra húsz percet beszéltem telefonon. Az én múlt heti verbális kommunikációm, mi a beszédhez kapcsolódott, összesen nem tett ki egy óra húsz percet, basszus. És mindez munka ügyben.

Most jósolnom kéne, mert látom magam előtt szomorú sorsom, mi tele lesz kínnal, szenvedéssel, hajtépéssel (amíg van mit…), és olyan mondatokkal, hogy: „Mééé kezdtél ebbe bele, te hülye állat?!”

De ha ezzel egyszer kész leszek, akkor kimegyek az Ecserire, veszek egy Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, felvasalom valami pólóra a „Zap a Hős!” feliratot, és ezekben fogok járni. Ha nem kapok tisztikeresztet, akkor jó lesz egy szovjet Hős Anya Érdemrend is…

Facebook Twitter Tumblr

20 Responses to Hősemberképző…

  1. Thiliell szerint:

    B. szerint már eleve az abszurdum, hogy egy pasi 5 percnél többet beszéljen a telefonba. A részéről már az összes érdemrendet megkaphatnád. De megnyugodtam, hogy nem Cloud az egyetlen pasi ezen a bolygón, akivel lehet egy órán át pofázni, légyen szó akármiről.
    No, és ha már munka, nem azt mondtad, hogy unatkozol? Ha önszívatás, minek vállaltad be?

  2. Zaphod szerint:

    Mee egy mazochista állat vagyok…. 😀

  3. Thiliell szerint:

    Hja, már értem. Adjak munkát Neked? 😛 😀
    Jól fogsz tőle aludni. :PPP

  4. Zaphod szerint:

    Jahigen… épp az imént gondolkoztam azon, hogy mondjuk úgyis van most két percem, átugornék lemosni az ablakokat, kimosni a függönyt, kifesteni az előszobát, felcsiszolni a parkettát…
    Hümmm…
    😉

  5. Thiliell szerint:

    No, az van, hogy a kisszobát kellene letapétázni, és kifesteni, meg az ajtózárakat beszerelni, küszöblécet lerakni, és a fürdőben a mennyezetet lekaparni, majd lefesteni. Aztán kellene bútort cipelgetni is. S volna még egy szekrény, amit szét kéne fűrészelni, majd a helyét beépíteni egy normálissal, de hát ezek már csak ilyen plusz munkák. Szerintem egy hétvége alatt meg lehetne csinálni. Már ha a mazochisztikus hajlamaid túltengenének, és minden áron dolgozni akarsz még, jó sokat.
    Kapsz bort, meg teát, meg enni is. Már amennyiben ez nem mond ellent az önmagadnak ártás elvének. Mert hát szeretném, ha a legteljesebben önazonosnak élnéd meg a szenvedésedet. 😛
    😀

  6. Zaphod szerint:

    Kérlek, hogy a pontozott részt töltsd ki!

    „És Zap erre azt válaszolta Thiliellnek, hogy………………”

    😉

  7. répa szerint:

    Annyira imádom amikor egymással beszélgettek!!!:))))) Nem nyomattok egy közös blogot? 🙂

  8. Zaphod szerint:

    Táncolni ne táncoljunk?
    Krumpliorr? Jah, az nekem gyárilag van! Majd befestem pirosra….
    😉

  9. Thiliell szerint:

    [Zaphod]: Néha lehengerlően bájos az, ahogyan közönséges vagy. 😛

    [répa]: Csak ha fizetnek érte! 😀

  10. Zaphod szerint:

    Hááá most 3× visszaolvastam itt az összes mondatom. Mikor voltam itt, ebben a posztban közönséges, a közönségesség bármely formáját mikóó gyakoroltam? 😉

    Tessen erről példát bemutatni, ne csak úgy lövöldözni a levegőbe! 😉

    (miért nem láttam én a mulánt?hüümm…)

  11. Vandál szerint:

    Akkor Mushut sem láttad?! Jaaaaj…

    Nem is krumpli az orrod… khm… 😀

  12. Thiliell szerint:

    [Zaphod]: A „………………” szerinted mégis micsoda? Azt mégsem mondhattam, hogy egy perverz állat vagy, mert ez még a határon volt. 😛 😀

  13. Zaphod szerint:

    [Vandál]: Ne khümmögjé! Rohadék… 😀

  14. Zaphod szerint:

    [Thiliell]: 😀

  15. Zaphod szerint:

    Mostanában lassan esnek le a dolgok…

    Thiliell! Nem is írhattad, hogy ez perverz állat vagyok, mert hisz azt te honnan is tudhatnád!? 😉

    Ki itt valamit tud, az kussoljon örökre!!! 😀

  16. Vandál szerint:

    Mennyit ér meg neked a hallgatásom? 😀
    „A Rohadék” :p

  17. Zaphod szerint:

    Áááhhh Vandál, tőled nem félek! 😀

  18. Vandál szerint:

    Ne is félj… Lettegj Latol! 😀

Leave a Reply to ThiliellCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com