Tegnap láttam, de egész egyszerűen már nem volt erőm megírni, pedig egy pillanatra megdöbbentem, majdnem a szék mellé is ültem, de hát az álommanó erősebben ütötte a fejem a kelleténél, már nem voltam képes klaviatúra után nyúlni.

Egy. Alapítsunk Öko, azaz Zőőd pártot.

Jó, tudom, ez nem feltételezi az idiotizmust, de valljuk be, mindenek meg van a maga helye, és ideje. Egy olyan világban, hol úgy ismernek egy népet, hogy a bolygó egyik legszomorúbb népe, és ez nem csak fikció, ott egy zöld párt csak arra alapozhatja a népszerűségét, hogy piszokmód nem tudja az a szomorú nép, kire is szavazzon négyévenként. Egyébként meg a francot sem érdekel, hogy meg akarják menteni azt a kupac kökörcsint attól, hogy ráépítsen valaki egy bazi nagy radarállomást.

Kettő. Mivel egyikünk sem gyakorló politikus, hiszen annyi eszünk még talán van (és tulajdonképp ez az egyetlen okos döntésünk), hogy tagjaink köré nem veszünk fel olyan arcokat, amikben az emberek már egyszer-kétszer, az átigazolásoknak hála többször is csalódtak az emberek, tanuljuk úgy ezt a szakmát, hogy visszanyúlunk a rendszerváltó fiatalok sablonjaihoz, úgy koncepciók, mint kommunikáció másolásával.

Három. Lépjünk szövetségre, vagy kapcsolatba olyan szervezetekkel, mint pl. az idióta levegő munkacsoport, hogy megmutassuk, mi aztán tényleg zöődek vagyunk, nem mások, mivel kedvezünk a sok-sok csökött agyú idealistának.

Négy. Mivel sokszor halljuk, hogy bekerültünk a parlamentbe, és nem látszik a mozgásunk, hát mozogjunk. Fiatalokat a médiába, új arcokat, az sem baj, ha úgy néznek ki, mint egy leszakadt farzseb, pont annyi kommunikációs készséggel, mint egy leszakadt farzseb, terjesszük az igét, mondjuk, hogy mi mások vagyunk, és okosabbak, mint a régi csökevény.

Öt. Legyenek akcióink! Megmozdulásaink! Akarjunk demokratikus forradalmat az emberek fejében.

Aszongya az LMP, hogy ő most erővel betolja a parlamentbe a törvénymódosító csomagjait, méghozzá munkagéppel. Előkapar a városban egy Volvo homlokrakodó gépet, abba felpakolja a cuccot, és beáll a tisztelt ház elé. Azt látod, hogy két öltönyös hülyegyerek, kik életükben talán most álltak először ilyen közel a munkához, vagy legalábbis ennek tárgyához, ott ugrál a vas körül, vigyorognak, integetnek, örülnek.

Ilyenkor az emberben önkénytelenül felmerül a „hülyevagyteédesfiam” kérdés.

Így kell saját magunkból totál hülyét csinálni!

Miért? Zöld párt, basszátokmeg! Zőőd, minek egyik koncepciója egy élhetőbb föld, kiirtva a mocskot, a bűzt, a környezetünk tudatos szennyezését, előtérbe hozni a természetet, illetve annak megmentését, a bolygó (ez hülyeség, a bolygó, hála a magasságosnak, mikor mi már kipusztítottuk innen az embert, pár százezer év után újra felvirágzik) emberek túlélése érdekében.

Ez van az alapító okiratban:

(…)A világgazdaság jelenlegi működése ökológiailag fenntarthatatlan. A természeti erőforrások végessége és a megújulásukat lehetetlenné tevő túlhasználat következtében fellépő válságjelenségek, az éghajlatváltozás, a következtében világszerte pusztító szárazság, tűzvészek, áradások, viharok, a nyomukban járó élelmiszerárnövekedés, az állat- és növényfajok tömeges kipusztulása és az édesvízkészletek szűkössége újkonfliktusokban állítja szembe egymással a „fejlett” és a „fejlődő” világot. A természetpusztítás a kizsákmányolás egy új fajtáját hozta el: a jövő nemzedékeknek a ma élő generációk általi kizsákmányolását. (…)

Erre beállít egy Volvo munkagéppel…

Nem tudom mennyit fogyaszt, mert ez tényleg egy elég bonyolult dolog, és túlmegy a hétköznapi autós l/100km felfogásán, hiszen itt g/kWh a lényeg, és egyébként is NASA besorolású titkokról van szó, ha a weben keresel, kocsmákat meg nem volt kedvem egy poszt miatt feltúrni, és félrészeg ittas munkagépkezelőket kifaggatni a témáról. Maradjunk annyiban, hogy sokat eszik a cucc. Rettentő sokat. És ha valaki félreértené a színét. Szóval, nem azért sárga-fekete, mert asszociálni akarnak a méhecskére, mi köztudottan egy környezetbarát jószág, hanem jól lásd azt a pillanatot, mikor átmegy a fejeden. Nah, lényeg a lényeg, nincs rajta virágláda, szóval súlyosan károsítja a levegőt, a talajt, és a hangja meghaladja a 100 dB értéket, minekokán zajt szennyez. Nem! Zajszennyez. Szóval „a természeti erőforrások végessége és a megújulásukat lehetetlenné tevő túlhasználat” egyik jelképe a cucc.

Ahham… szóval vannak jó ötletek a világban. Tényleg. Ezek akkor lesznek az emberek számra is használhatóak, kihasználhatóak, ha azt jó adjuk el.

Most képzeld el, hogy ha ÉN a Nike egyik tervezője lennék, és egy szép kedd reggelen úgy ébrednék, hogy feltaláltam a világ legzseniálisabb úszóruháját, miben a 100 méteres gyorsúszás 46.94-es világrekordján két másodpercet javíthatsz. Ugyebár ennél nagyobb flash nincs ebben a sportágban, tényleg lenyűgöző.
Majd Monte Carlo uszodájában, egy hatalmas buli, milliónyi fotós, sajtós, sztár előtt ezt be is mutatnánk. RAJTAM. Csökött testemmel bepózolnék a medencéhez, ugranék egy hasast, majd végiglihegném a 100 métert, miután két pali kihúzna a vízből, míg bele nem fulladok.

Az biztos, hogy sikeres lennék, bizonyos videó megosztó portálokon, mivel az egész világ rajtam röhögne könnyes szemmel, kb. két hétig. Viszont a cucc eladhatatlan lenne a profi úszóknak, hiszen ha verseny közben valamelyiknek eszébe jut az én szereplésem, akkor a röhögéstől biztos benyelik a medence vizét.

 

Szóval azt gondolom, hogy ha az emberek a földkerekségen ezt, illetve a politikusok ezen megmozdulásait értelmeznék, a helyén kezelnék, akkor a „levegőbe beszélés”, mint fogalom, talán értelmet nyerne, és egy olyan valami kristályosodna ki a tudatban, mi ellen küzdeni kell.

Ekkor talán tényleg lenne egy élhetőbb világunk….

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

3 Responses to Hogyan legyünk idióta ellenzéki politikusok

  1. szerint:

    Nekem egy némapárt az ideálom. Kussolnak és dolgoznak. 🙂

  2. Sir Artemon szerint:

    Nekem politikamentes életről vannak álmaim: mindenki teszi a dolgát, és alapvetően senki nem ugat bele semmibe, amihez nem ért.

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com