Tegnap becsúszott a melóm hajnalra, így délelőtt telefonálgatás, délután különböző fotómasinák visszavitele, barátkozás, világmegváltás, majd ha már bent járok a kupiban, akkor…

Megfogadtam „minap”, hogy nem olvasok több filmkritikát, mert ez is, – mint annyi sok minden ebben az országban – annyira lehúzza az embert, hogy eret tudna vágni miatta, de a twitteren belefutottam abba, hogy az új X-men film mekkora állat, és hogy…

… beesek egy moziba, és megnézem ezt a új Marvel cuccot. Megnéztem. Én nagyon ritkán írok (azt hiszem) negatív filmkritikát, vagy legalábbis a megnézett szarokhoz képest, de most azt kell mondanom: Ohhhanyád….elkúúrtam az életemből két kibaszott órát!

Lehet, az én bajom volt, mert a terembe beérve olyan 18 perces fejfájás lett rajtam úrrá, hogy majd’ beszartam, de ennek vége lett, és azt vettem észre, hogy a film felénél előveszem a telefonom (mi soha nem történt még meg), és azt nézem, hogy a WestEnd-ben van e Subway, mert kurva éhes vagyok. Szerintem volt egy pár másodperc, mikor be is aludtam a cuccon.

Szóval, összegezzük. Szerintem (ha nem maradtam le valamiről), akkor a legutóbbi X-men részben, még 2006-ban, Jean Grey kiirtotta a fél bandát, azt jóccak. Szólj, ha rosszul tudom. 8 évvel később azt látod, hogy mindenki megvan, méghozzá a jövőben, és épp robotok akarják őket irtani. Ezt úgy tudják megakadályozni, hogy Kitty fogja az egyik ikszment, és a pasi gondolatait visszateleportálja a pár nappal korábbi elméjébe, így a figuránk tudja, hogy mikor fog jönni a vész, így azt el tudják kerülni.

Még mindig nem tudom, hogy miként kerültek vissza a régi arcok. Vagy tudnám, de akkor én épp aludtam. Tüpp…türüpp…

Aztán az van, hogy összegyűlnek valahol Kínában (?), és a teleportálós trükköt már nem tudják alkalmazni, amire megint csak nem találtam magyarázatot, de itt már biztos éhes is voltam. Így jön az ötlet, hogy a hetvenes évek elejére kell visszaugrani, mert az volt a gyilkolós robotok megalkotásának, illetve kifejlesztésének kulcspontja, szóval Raven / Mystique akkor nyírta ki azt a tudóst (Peter Dinklage, yyeesss!!!), ki elkezdte a robotokat tervezni, majd a csajt a merényletet követően elkapták, és az ő alakváltoztatós képességeit használták fel az új robotok elsöprő erejének kifejlesztéséhez.

Megkérdezném, hogy akkor az eredeti három részben miért szerepelt Mystique, mikor ő éppen szét volt szedve egy laborban, és épp gépeket építettek a genetikai kódjai alapján, de nem kérdezem, mert még mindig nem tudom, hogy miként kerültek vissza azok a jövőbe, kiket a múltban Jean Grey egy csettintésre atomjaikra szedett.

Itt jön a képbe Farkas, ki a világon mindenhol Rozsomák, mert az ő agya nem bomlik szét, ha Kitty online küldi át a tudatát a múltba addig, míg Rozsomák meg nem változtatja a jövőt. Hawking, nincs isten elmélete kezd óvodai, uzsonna előtt foglalkozásnak tűnni, ehhez az elkövetkezendő logikai csavarhoz képest.

Jut eszembe! Kiderül, hogy J.F.K is X-men volt, tudjad!

Rozsomák (Farkas) tudata visszadzsal 197akárhányba, majd jön a „Találjuk meg Xavier prof-ot, tudassuk vele, hogy a jövőből érkeztünk, majd szedjük össze a bandát, és akadályozzuk meg azt a merényletet, ami utat engedett a robotsereg létrehozásához” című rész. Eközben én már a Subway nevét kerestem a weben, mert tudtam, hogy nem Starbucks, de akkor mi, és van e a házban?

Volt meggyőzés, mentés, meggyőzés, harc, üldözés, lassított felvétel, harc, meg nemtudommi. És akkor az volt a vége, hogy Mystique mégsem ölt, viszont önfeláldozóan felvette Richard Nixon (jut eszembe, még azt a magnót is mutatja a film az elnöki asztal fiókjában, mi annyi galibát okozott a 70-es években) alakját ki Magnetoval a végén kompromisszumot köt (ekkor már nagyon ki akartam jönni, mert megtudtam, rég nincs Starbucks Subway a házban, és bazi éhes vagyok), és akkor nincs robot fejlesztés, és ettől megváltozik a jövő, amiben eltűnik a vész, majd másnap Rozsomák (Farkas) egy ágyban ébred ami az X-men suliban van, és mindenki megvan, és Jean Grey ott áll vörösben, dögösen, és kiderül, hogy Rozsomáknak (Farkasnak) épp órára kéne készülnie, amin csodálkozik, mivel az ő tudatában a egész sztori megvan, amire Xavier roppant mód kíváncsi.

Konklúzió: MIVAN????

Tehát, ezzel a mozival fogták, és elsöpörték a komplett, első három részt, viszont azzal a csavarral, hogy meghagyták Rozsomák (Farkas) sztori vonalát. Így hát minden kezdődik elölről, semmi nem történt, Rozsomák (Farkas) egyszer csak feltűnik a suliban, azt él, tanít, és titokban Jean Grey imádó, és kurvára nem foglalkozik az emlékezetkiesésével, mert tudja, hogy mitől volt, hiszen azt a lehetséges jövőt, mit eltöröltek, ő már megélte, így most minden happy, csak Jean Greyt kéne megdugni.

De még mindig nem magyarázta meg senki, hogy mitől vannak a filmben olyan figurák, kik meghaltak, mivel az ő ottlétük annak a következménye, hogy üldözik az X-men bandát, szóval abban a lehetséges jövőben Jean Grey nincs, mert meghalt, de előtte rohadt mód pusztított, és akkor Xavier sincs, és még sokan mások. Egyébként, ha Jean Grey lenne, akkor robotok nem lennének, hiszen az X-men gének tulajdonságaival ötvözött robotsereg sem képes arra, hogy megakadályozza a „most robbanok atomjaimra” szituációt.

Lehet, utána kellett volna olvasom, vagy lényegi információkról maradtam le, de ez így nem más, mint egy kupac katyvasz…

Most elmondanám, hogy ez a mozi nagy erővel pályázik az eddigi legjobb Marvel mozi címére, azaz jobb kritikák érkeznek rá, mint a Bosszúállókra. Ez most vagy engem minősít, vagy…

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

3 Responses to Hogy basszál el az életeből két órát – X-men…

  1. szabojoci szerint:

    Na akkor jól megnézem, bár azt tudjuk, hogy veled biztos van baj.
    Osztán lehet hogy a filmmel is. 🙂

    Mi az igy neveld a sárkányod sorozat címe?

    • Zaphod szerint:

      Az tuti! Majd meséld el, hogy mely kulcsmondatok között szunyáltam, ebben a káoszban… 😉

      Az így neveld a sárkányod sorozat címe: Így neveld a sárkányod. 😀
      Jóóó, nem…
      Dragons – Defenders of Berk, vagy Sárkányok: A Hibbant-sziget védelmezői
      Amúgy, a második évad 9. résznél jár, szinkronban.

  2. Sir Artemon szerint:

    Na, majd jól megnézem, és jól megmondom Neked, hogy baj van Veled.. 😀 😛

Leave a Reply to szabojociCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com