Az történt, hogy „reggel” 11 óta tulajdonképp némi megszakításokkal, különböző számítógépek előtt ülök, és vagy dolgozok rajtuk, vagy anyagot gyűjtök a melóhoz, néha elkalandozik a figyelmem (már 30 másodperc után sem jövök rá, hogy az „elkalandozik” – ban hol tévesztettem betűt, csak azt látom, hogy ez a szar áthúzza pirossal, mire én inkább arra gondolok, talán ilyen szó nincs is), és….

…és most kéne rájönni, hogy mit is akartam ezzel bevezetni.

Megvan! Valószínű, hogy a fél nemzetünk napi témájává vált az a két tehetségkutató, kik ütni, vágni próbálják egymást nézettségben. Azért nem írom le / ki őket, mert még a végén idetalál valami hülye, ki beírja a google –ba a nevüket, és végignyáladdza ezt a blogot (ebben a hónapban, az erőszak, és a dugás, meg a segg szavak mondatba foglalásának 12 féle változatával ismerkedhetne meg az, ki belelát a statisztikákba). Bevallom becsülettel, hogy én is bele-bele nézek. Mármint a műsorokba, nem a statba. Az természetes… Az első megállapításom az volt, hogy vagy elkezdtem megsüketülni, vagy tényleg annyira botrányos a tévékettes adás hangkeverése, hogy egyszerűen minden harmadik hang hamisnak bizonyul, mi ott kiesik a versenyzők szájából. A másik csatornát meg … hhhmm… közönnyel sasoltam néha, de mindkettőt szigorúan weben, mert anyjuknak beszéljenek 15percenként a hüvelygombáról…

Azért megnéznék egy olyan statisztikát, hogy mióta megy a hüvelygombás reklám, mennyivel esett vissza az orális szex alkalmazása a különféle kapcsolatokban…

Haladjunk!

Tegnap hajnaltól kezdve két jelentős felfedezést tettem.

  • Annyiszor tudom magam elbőgni, ahányszor a Wolf Kati elkezd énekelni. Nem vicc! Kipróbáltam! Mindez napszaktól, gyakoriságtól független.
  • Majd belenéztem abba, mikor azokban a nagy villákban összeszedték a fiúkat lányokat, és a felét kirúgták. Mittudoménhányadik adás… nah, erről meg majd egyszer írok egy hosszabbat, mert aktuális a téma, és az is marad, mert perszehogy tudok párhuzamot vonni, de most csak ide feljegyzem, legyen nyoma…

Egyébként meg, ha leszakad a hátam – mi esélyes – akkor az egyik olyan fő alkatrészemet vesztem el, minek következtében széthullok fizikálisan (is), és végre megszabadulhattok tőlem, nem kell ezt a sok baromságot olvasni.

Drukkoljatok!

Most igyunk egy kávét. Fél kettő van, még messze van az ágy….

Facebook Twitter Tumblr

8 Responses to Hajnalfelé…

  1. Krisz szerint:

    A hüvelygomba és az orális szex összefüggésére még nem is gondoltam… érdemes lenne statisztikailag is elemezni, ha már ma van a Statisztikai világnap 🙂

    Akkor is bőgsz, ha Wolf Kati a Vukot énekli? 😛

  2. Zaphod szerint:

    [Krisz]: Akkor aztán nincs megállás! 😉

  3. ancsi szerint:

    Van 2 állójegyem a pénteki megasztárra. Érdekel? :DDD

  4. Zaphod szerint:

    [ancsi]: Csak akkor érdekel, ha a Tatár Csilla mellé ülhetek… állhatok….izééé… Vaaagy az Eszenyi mellé! 😀

  5. Ancsi szerint:

    Állnál te mindenkibe… ööö…mindenki mellé…. :)))

  6. Zaphod szerint:

    [Ancsi]: Minek is hívnak a barátnőid? Mondd ki te, mert a végén azt gondolják, hogy bunkó vagyok veled… 😀

  7. Ancsi szerint:

    [Zaphod]: Nem értem miről beszélsz… :DDDD

  8. Zaphod szerint:

    [Ancsi]: Ühüüümm… 😉

Leave a Reply to ZaphodCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com