(Történetek egy fiktív világból)

Főhősünk egyszer úgy gondolta, hogy unalmában megnézi mitől oly népszerűek a Netes társkereső oldalak. Egyik helyről vándorolt a másikra, semelyik nem vonzotta magához, azt sem nagyon értette, hogy mit keres ilyen helyeken, hiszen mindig frászt kapott magától a társkereső szótól is. És akkor ráakadt egy helyre, hol naplókat lehet vezetni, s hol sokként érő volt ama felfedezés, hogy biza több nővel lépett egy hét alatt kapcsolatba elektronikus úton, mint egész életében, a való világban. Írni szeretett, nőket szerette, rossz helyen tehát nem lehet – Gondolta oly naivan.

Ugorjunk az időben jócskán, hagyjuk most a megismert embereket, bulikat, szerelmeket, és minden benyomást, mik érték nem csekély idő alatt.

Egyszer, az oldalra elhelyezett bejegyzése kapcsán kapott egy kommentet egy olyan nőtől, kire jó volt ránézni, bár stílusa tartózkodó volt, kimért, csaknem felsőbbrendűség érzését kelltette. Főhősünk nem is értette eleinte, hogy a nő (csaknem nagybetűvel) miért áll szóba egy jócskán csekélyebb kaliberű fazonnal. Egyik levél követte a másikat, gondolatok egyre komolyabbak voltak, a sok lépés távolság egyre szűkült. Lassan kezdtek érzelmek kialakulni posztunk főszereplőjében. Ahogy számítógép elé került, abban a pillanatban már jelentkezett is be az oldalra, kereste a nőt, ki egyre fontosabbá vált életében. Erre mondják, hogy megfogtam az isten lábát. Aaasszem… szóval, az érzelmek egyre élesebben mutatkoztak meg emberünkben, mi belegondolva vicces, de ne ugorjunk. És akkor eljött a pillanat, hogy telefonszámot cseréltek. És igen! Még egy korlátot sikerült átugrani. Ezt követően nem volt visszaút. A nőnek hallani kellett a hangát, mert történetünk szereplője erre roppant kényes, ugyanis sikítófrászt kap a nyávogó, affektáló magas, éles hangú nőktől. És akkor elcsattant az első hívás. Passzolt! A nő hangja pont belefért a „most már szinte semmi akadálya, hogy te legyél életem nője” kategóriába. A Netes levelezések sms csatákba csaptak át, a hangvétel egyre bensőségesebb, majd erotikusabb lett. Miután jó pár hónap is eltelt már első levélváltásuk során, főhősünk fel akarta tenni az i-re a pontot. Már csak látni kellett a nőt élőben, s ha ő is így gondolja, akkor minden rendben van. Megüzengették egymásnak a találka időpontját, helyszínét, majd búcsúztak egymástól.

Eljött a nagy nap. Hősünk gyomrában jókora reszketéssel – mit oly rég élt át – ült be autójába, csukta magára az ajtót, s valami isteni (ha hinne benne) sugallatra előkapta a telefonját, és beütötte imádottja számát.

Az előfizető nem kapcsolható!

Döbbent csend. 30perccel a találka előtt? Nem, nem lehet, gondolta lúúzerünk. Megint!

Az előfizető nem kapcsolható!

Két dolog ötlött fel szinte egyszerre. A nővel valami baj történt. Összetörte magát, elrabolták, ufók áldozata lett. Vagy simán átbaszta hősünket. Valami rossz tréfa áldozata ül most totál pancserként az autóban. Az első elérhető számítógépet előkapva páciensünk menten vizslatni kezdte a nőt, hogy hol, merre elérhető. Sehol. Még mindig nem derült ki, hogy a baj melyik irányba baj. Kétségbeesés volt. Pár nap kínlódás. És olyan gondolatok mik arról szóltak, hogy nem veszthette el őt, kit oly rég keresett, ilyen hirtelen Majd se szó, se beszéd, a nő megjelent a társkereső oldalon egy pár nap múlva. Mikor kiderült, hogy baja nincs, hősünket a megaláztatás undorító érzése kerítette hatalmába. Nem volt más, mint egy bábú, kit egy hülye picsa rángatott hónapokig, majd amikor érzelmei már a csúcsra értek, akkor egyszerűen elvágta a köteleket, s állt tovább. A szégyent düh váltotta, a düh gondolatokat gerjesztett, publikusakat.

Hajnali négy van, nem látok ki a fejemből, de ezt be kell fejeznem, így hát ugorjunk az időben.

Elhangzott a többé hallani nem akarok rólad mondat, majd eltelt rettentő idő, kapcsolat, történet, majd a nő megint előkerült. Hősünkben természetesen élt mindaz, mit elkövettek ellene, így hát kimért maradt, fegyelmezett. Nem kerülhetett bele ugyanabba a csapdába még egyszer. Azért legyen szemünk előtt egy virtuális kis kocsma, hol a falu nagy öregje épp tanácsokkal látja el a fiatal nemzedéket, jó pár pálinka gallér mögé döntését követően: „Azt vésd eszedbe fiam, hogy a pinaszag mindig megőrjíti a sihedereket.”

Ismét következtek a levélváltások, az sms küldések, de már nem abban a stílusba, nem oly eszetlen mód, mint oly régen.

Majd egyszer csak….

Innentől a poszt írója tök elvesztette a fonalat.

Egyik nyugodalmas pillanatában hősünk kapott egy levelet, miben ez a …. jelző keres….jelző keres…jelző nem talál…. Ez az állat, hárpiamód nekiugrik, leidiótázza azokat az embereket, totál ismeretlenül, kikkel a pasi ilyen-olyan kapcsolatban leledzik, majd odaveti, hogy ennyi volt! Majd jön még egy levél, nagyon értelmesen, miben az áll, hogy ő ki van rekesztve abból a társulatból, miben hősünk hosszú évek óta szerepel, állítólagos szörnyek nem engedik, hogy közel férkőzzön, és valami, általa kitalált hősünkért rendezett versenyben nem képes részt venni. Jah, és a legjobb mondat az így hangzott: „Sosem engedtél magadhoz közel!”

Főhősünk azt hitte, már nem érheti soha meglepetés. Dehogynem! Míg nő van a világon, addig a meglepetések is jönnek sorba!

És ekkor elkövetődött a legnagyobb hiba, mit egy pasi el bír követni akkor, ha saját, külön bejáratú blogot vezet, miről eddig egyetlen közelállója tudott. Megoszt! Megmutat, mennyire volt nyitott, mennyire maradt az is, annak ellenére, hogy átbaszták, megszégyenítették, leszarták. Így hát egy levél kíséretében, miben közli a nővel; bizony nem tudja játszani a játékait, nem is akarja, és örül neki, hogy nem jöttek össze, mert ennek a kapcsolatnak a levezetése katasztrófába torkolna, még bónuszként a hülye, elküldi a személyes blogja címét, nyitottsága jeléül.

A fasz!

Erre mi a reakció? Megjósolható, ki szembesült már idiótákkal, kik ha negatív véleményt kapnak magukról, egyből ellentámadásba indulnak, és bárkin átsöpörnek haragjuk levezetéseként. Nyilvánosságra hoz. Nem teljesen, annyi esze van! Célozva, beszúrva, kiemelve olyan részleteket a blogból, mik egymagukban fényévnyire vannak a valóságtól.

Ennek a picsának az volt a szerencséje, hogy hősünk nem agresszív állatfajta. Soha nem vetemedne fizikai bántalmazásra. Azért lelki szemei előtt lepergett, hogy megkeresi a csajt (ugyebár elbújni a mai világban lehetetlen), majd hírtelen felindulásból lerúgja a veséit. Majd a máját. Aztán kitépi a szívét, és elfogyasztja egy elég forgalmas helyen.

Ennyi volt a mese mára. Ugye milyen rémes dolgokat képes az emberi fantázia alkotni?

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

16 Responses to Hagyjuk el agyunk

  1. zzizi szerint:

    „annak ellenére, hogy átbaszták, megszégyenítették, leszarták.”
    „miben ez a …. jelző keres….jelző keres…jelző nem talál…. Ez az állat”

    neked mi a franc bajod van??? beteg vagy???én mikor illettelek téged ilyesmivel? te tudod egyáltalán mit beszélsz? hogy a kurva éjszakámat hol a faszomba töltöttem a lurdy helyett akkor? láttál már tepsiben egy húszéves gyereket??????? neked tényleg kezeltetned kéne magad! és már ne haragudj, tévedek, ha azt gondolom, hogy mostanság nem engem környékeztél, hanem szőke ciklonokat és egyéb más „hülyepicsákat”?

    nem értelek…. de ezt az indulatos, igazságtalan hozzáállást sem… ha megdöglök se… csak sajnos éééééén nem tudom ezt leszarni.

  2. G. szerint:

    nem tudok elképzelni olyan körülményt, ami egy randi lemondását minimum 1 sms-ben nem teszi lehetővé.
    ha kivételes helyzetben nem is előre, de utólag mindenképpen és nem napok múlva

  3. Clodius szerint:

    Totál együttérzek veled. Nem szívesen írok ilyet, de a mai nők többsége skizofrén, vagy minimum teljesen kiszámíthatatlan és halvány fogalma sincs arról, hogy mit is akar valójában. (Vagy csak nekem nem volt szerencsém mostanában, teszem hozzá, mielőtt húszan a torkomnak ugranak.)

  4. apuska szerint:

    Annyi van csak, hogy összeakadtál egy Nővel. Nem több, nem kevesebb. :/

  5. anyu(ha) szerint:

    „nem tudok elképzelni olyan körülményt, ami egy randi lemondását minimum 1 sms-ben nem teszi lehetővé.”
    zzizi néven bekommenteltek ide egy elképzelhető körülményt. Ha a zzizi nevű fiktív lény igazat beszél, akkor te nem vagy normális, már ne haragudj meg érte.

  6. Zaphod szerint:

    Gyeeeerekek….
    Ezt a történetet globálisan kell nézni, nem csak egy részletet kiragadni belőle. És most írok egy rakás „Ha”-t.
    Ha én valaki iránt szimpátiát érzek – legyen az bármilyen is – akkor célom, hogy jobban megismerjem, ne csak valami francos számítógépen keresztül kommunikáljak vele.
    Ha valami közbejön (meghat a csigám, elgázolt egy ló, elragadott egy sasmadár) akkor az eddig fontosnak érzet személyt erről értesítem, nem csak egy év múlva közlöm vele, hogy miért hiúsult meg a találka.
    Ha csak valami agyament képzeletem hatására kerülök a pácienshez közel, és rohadt gyáva vagyok hozzá, hogy kilépjek elé a való világba, akkor kussolok, és nem kezdek el virnyogni, mert az illetőnek elege van ebből, és másokkal kefél.

    Én gyakran egy rohadt szar alak vagyok, de még senkit nem hülyítettem évekig. Ha valakivel nem tudtam elképzelni az életem, akkor elhagytam minél gyorsabban. Ha valakivel szar volt a dugás, akkor befejeztem. Ha valaki mellett unatkoztam egy kávéházban, és kínosan kellett keresni a témát, mi valahogy feldobja azt a pár órát, akkor nem mentem vele többé kávézni.

    Az élet nem bonyolult dolog! Abban különbözünk a hangyáktól, hogy egyrészt mi ki tudjuk mondani, hogy nem vagyunk hangyák, másrészt harcolunk azért, hogy mi legyünk a leghatalmasabb nemhangyák.

  7. G. szerint:

    anyu(ha):
    bár lehet hogy elhamarkodottan, de éltem a feltételezzéssel, hogy a post írója és az érintett hölgy (nevezzük Zzizi-nek) tisztázták az okokat és ha valós lett volna az első kommentben leírt szituáció, akkor ez a post valószínűleg nem születik meg és/vagy nem ilyen mértékben kiábrándult stilusban.

    alapesetben amúgy jogos lenne az észrevételed irányomba, én sem tartanám magamat normálisnak, ha konkrét és valós szitut reagálnék le ilyetén módon.

    azt azonban tartom, hogy másnap, 1 nap múlva, 2 nap múlve beleférhetett volna egy „családi okok, majd kereslek, sorry” sms – tekintettel arra, hogy nem 2 vadidegenről van szó, akiknél elmaradt egy vakrandi – hiszen mint ahogy a post írója említi, baráti kapcsolat volt közöttük, mégha egyelőre virtuális formában is.
    tehát adott esetben nem is feltétlenül az elmaradt randiról van szó, hanem arról, hogy hagyunk-e egy barátot, hogy szarrá aggódja magát, mert nem tudja mi van velünk.

  8. manette szerint:

    Szegény kis ‘lúúzerünk’. De kérem hol itt a probléma? A dolgok állása az, hogy a férfi és a nő is heves egyoldalúságot mutat, miközben a teljes elsöprés a legkönnyedebb. Ha a szereplőt zavarja a zavaros lány érthetetlen csellengése (és a satöbbi), fájlaljuk magunkban egy kicsit és állapítsuk meg, hogy ez nem jött össze. Persze csúfondáros mutatványok érkeznek a nem-kívánok-találkozni-veled helyzetekre, pedig a legegyszerűbb lenne ezt mondani, mégis! Ha így történik, nincs értelme hülye-picsát szólni, ez van és kész.

    De mit jelentsen az az utolsó(előtti) bekezdés? Hevestelen képi mozdulatok egy ingerület kitakarására. Számomra bosszantó lendületként hat, ha egy férfi-lény (mikor is szemei előtt ötvözi az istennőt a kurvával) nem tudja elrendezni magában a dolgokat (hogy megint eme unalmas szóra térjek rá). A lényeg talán csak az érzelmek megfelelő kezelése, és nem belecsúszás a mértéktelen rajong-örjöngbe.

    Az én képzeletbeli szereplőm nem szeret mást hibáztatni (még akkor sem ha számos nézőpont azt súgja milyen rút a másik), hisz mi értelme? Jobb szereti a saját érzéseit és tudatosságát helyre rendezni, mint hebegni habogni a pofon csapásokra. Mi lehetne jobb mint értelemmel és mosollyal kezelni a legütődöttebb helyzeteket is? (Sok minden, de ez is jó.)

    G.: nem hiszem hogy olyan nagy barátságok szövődnek interneten keresztül látatlanba, de ha mégis, itt kivehető hogy ilyesmi nem bontakozott ki. Persze a mese egyoldalú mutatkozása, a részletek hiánya (és minden) okán az én ujjbegyeim nem kívánnak hozzászólni, hisz nem is tudnának. Csak az általánosítás ócskaságára és a bonyodalom-teremtés huncut mód feleslegességére reagáltak, mohón.

  9. Zaphod szerint:

    De még milyen mohón! 😉

  10. 1papika szerint:

    Jó kis történet,sajnos a másik féltől nincs infó.Így kissé egyoldalu,de feltételezem,hogy közel áll az igazsághoz.Életem során megértem már sok különös,furcsa dolgot,hasonló velem is megesett.Egy biztos!A nők másképp élik meg ezeket a dolgokat,a szakítás nemegyszer ilyen fordulatokhoz vezet.Hogy miért van ez így nem tudom,talán mások vagyunk.

  11. 1papika szerint:

    Még egy kis széljegyzet:Bármi,akármi közbejöhet,de a mai kommunikációs világban szerintem is jellemtelen dolog értesítés nélkül hagyni egy ilyen felállást!Ha beparázott,akár előtte is küldhetett volna egy sms-t.Nem lett volna belőle gond,bár akkor most nem oszthatnánk az észt így látatlanban,hisz a cikk nyilván nem jelent volna meg.Na,sziasztok!

  12. anyu(ha) szerint:

    @G: még hirtelen felindulásból kiindulva se világos, miből vontam le a következtetést, hogy te írtad a posztot, bocs, a nemnormális természetesen nem rád van értve, hanem a hősre, aki lerúgná a hülye picsa veséjét.

  13. MsCocaine szerint:

    Nos, ahogy olvasom a kommenteket kicsit elcsúsztunk a lényeg mellett. Itt nem férfi és nő van, hanem emberek. Nem minden nő skizofrén, és nem minden pasi hazudik. Emberek vannak, és nemektől függetlenül rendelkeznek kisebb, nagyobb jellemhibákkal.

    Mondom ezt úgy, hogy volt már faszi az életemben, ki egyszer csak eltűnt, mint szürke szamár a ködben.
    Engem sem dobott fel a süket telefon és a felbontatlan levél!

    Mivel olvassuk az írását, induljunk ki abból az alaptézisből, hogy amit leírt, az igaz. Márpedig ha ebből indulunk ki, akkor az említett hölgynek napok álltak a rendelkezésére, hogy tisztázza, miért is nem jelent meg a találkán.

    Az első hozzászólóra meg tippelni mernék, hogy ő az érintett hölgy, kiről a történet szól. Feledhetetlen stílusában azért arról megfeledkezett nyilatkozni, hogy miért is nem homályosította fel főhősünket, viszont sok „szépet” és „jót” olvashattunk tőle.

    Aztán apuska „Nő” definícióját sem egészen értem. Az számít nagybetűs Nőnek, aki átgyalogol másokon, aztán még neki áll feljebb?!
    Én ezt a jellemet akkor már inkább, egyetértésben a blog szerzőjével a Hülye Picsa kategóriába sorolnám.

    S mindezt, mint nő mondom. Kicsit rugaszkodjunk már el a sztereotípiáktól és próbáljunk pusztán emberként állni a történtekhez, nem kérdőjelezve meg annak igazságát.

    Mert nem mindig csak a „szegény nőket” szívatják meg amúgy istenesen. És még csak nem is feltétlenül annak van igaza, aki jobban fel van háborodva és hangosabban ordít.

  14. zzizi szerint:

    nem kívánok ebbe az értelmetlen vitába belebonyolódni, csak annyit tennék hozzá, hogy a teljes igazság kedvéért nem árt, ha meghallgattatik a másik fél is…

    de ez már okafogyottá vált, nem is kívánom ezt hosszan ecsetelni, legyen elég az, hogy mindent innen, egy blogból kellett megtudnom, egy álarc mögül- ráadásul egy olyan embertől, aki évek óta egyik legnépszerűbb főszereplője egy társkereső portál szappanoperájának, és aki- egyéb érdemei maximális elismerése mellett- hülye picsának titulája azon nőnemű lényeket, akik bármilyen kritikával merészelik illetni őt.
    és egy FÉRFI ne akarja lerúgni egy nő veséjét! soha, semmilyen körülmények között. méltóság, dzsentlemen, méltóság.

    köszönöm a figyelmet. remélem utoljára…. 🙂

  15. zzizi szerint:

    bocs. mégegy. ettől függetlenül imádtam ezt a palit, és tegyük fel, hogy mindenben igaza van (nincs…!), alapvetően nem a mivel, hanem a HOGYANNAL van itt probléma… tudom, hogy vélemény-meg szólásszabadság van, de egy nick mögül elég gerinctelen dolog leállatozni egy nőt.

  16. Zaphod szerint:

    Akkor most jött el a pillanat, hogy a Blog írója ezt a témát lezárja!

    Ti olvasók (tisztelet a kivételnek) kiragadtatok egy pár gondolatot (sértőt, gyalázót, felháborítót) a posztból, majd ezektől el nem szakadván kerültek ki a kommentek. Ez mondjuk nem baj, hisz vállalom gondolataimat, vállalom a hozzájuk fűzött reakciókat.

    Node itt legyen vége a dolognak, mert elmentünk a lényeg mellett.

    „…tudom, hogy vélemény-meg szólásszabadság van, de egy nick mögül elég gerinctelen dolog leállatozni egy nőt.”

    Erre a gondolatra reagálok csak!
    Aki engem ismer személyesen, az tudja, hogy amit a weben leírok, azt én nyilvánosan is vállalom. Személyesen is lehülyepicsázok egy nőt, és le is állatozom. És igen, ha hülyeséget csinál, akkor azt el szoktam mondani, a magam stílusában. Eszemben sincs ezek elől elbújni.
    Lerúgni a veséjét nem, de hogy is kezdődik a poszt? (Történetek egy fiktív világból)
    Nem kell több kommentár, ugye?

    Hosszú évek tapasztalatai folyamatosan igazolják azt a gondolatmenetet, hogy egy pasi sosem jöhet ki semmi felfordulásból pozitív személyként, még akkor sem, ha történetesen – egész véletlenül – igaza van. Mert amíg nő él a földön, addig lesz „DE”!

Leave a Reply to zziziCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com