Legszívesebben azt mondanám, hogy mindenki nézze meg az elmúlt két epizódot a John Oliver show-ból, mert jó pár olyan mondat hangzik el az elmúlt hetek két jelöltállítási nagygyűlése kapcsán, hogy ha ez nem nyitja fel a szemét egy magyar választópolgárnak, akkor tényleg semmi, és ez esetben komolyan, tegyük már ki a „Lecsúsztunk végleg, ne zavarjatok!” táblát az országunk határállomásaira, majd mindenki hulljon békével.

Mondanám, de az elmúlt hetek történései azt bizonyítják, hogy csak azért írok ide, hogy mozgassak az oldalon pár bitet, más értelme úgysincs. Úgy indítottam ezt az évet, hogy majd most, most lesz az a pont, amikor minden megváltozik az életemben, de semmi nem változik meg, és hogy miként jutottam el idáig, az jó pár napi elemzést megérne, amitől jobb kedvem biztosan nem támadna, de legalább odanyúlnék egy palack alkohol felé, és talán – mondom talán – elkezdenék újra álmodni.  Szóval az álmok, és a vágyak nagyjából kevesebbet érnek jelenleg az életemben, mint egy tál kelkáposzta főzelék, ami – nézve viszonyulásom a kelkáposztához – mindennek az alja. És ha az álmaimat nem tudom megvalósítani, akkor miből gondolom azt, hogy az itt leírtak akár egy másodpercre is fényt bírnak villantani, bármit képesek megváltoztatni, bárkiben?

Azt hiszem voltam én már ilyen rohadt mélyen, de erről csak halovány emlékeim vannak, mindent megpróbáltam elásni a sztoriról, és nagyjából sikerült is. Reménykedjünk…

Holt tartottam? Mit mondott John Oliver?

Előzmények: Trump és a „stábja” által összeállított anyagban többször szerepel, hogy mennyivel nőtt az államokban a bűnözés az Obama kormányzat alatt. Amikor szembeállították az újságírók a tényekkel az egyes szereplőket (FBI adatok szerint a bűnözés csökkent Obama alatt is), akkor a következő volt nagyvonalakban a reakció:

Nem az a lényeg, hogy mi van leírva a statisztikában (FBI), azok a TÉNYEK, amiket a választópolgárok ÉREZNEK. Egy politikusnak az emberek érzéseit kell TÉNYNEK tekinteni, nem holmi adatokat a világukról. Tehát, ha úgy vallja egy politikus, hogy az érzések épp annyira relevánsak, mint a tények, akkor bármikor gyárthat tényeket érzései alapján, így létrehozhatja saját valóságát, mi több mint rémisztő.

Minap az elnökválasztási kampány hazugságáradatára reagálva Oliver felhozta a fakírágy-elvet. Ha egy szögbe lépünk, az kurvára fáj. Ha ezer szögre lépünk, akkor semmi bajunk nem lesz. Tehát, egy hazugságdömping sokkal jobban működik a politikában, mint egy sztori, amin meg lehet dőlni. Ezért tud Trump bármit mondani a kampánya során.

ÉS EZ MIND ÉRVÉNYES AZ ORSZÁGUNKRA, MI EBBEN ÉLÜNK!

Orbánék gyakorlatilag felépítettek egy érzésgyártó vállalatot. Ez gőzerővel dolgozik, és az olimpia alatt lesz a csúcson a termelés, a sportközvetítésekbe belecsúsztatott egyperces híradókat felhasználva. Beleégetik a retinánkba a fejlődő gazdaságunkról, emelkedő bérekről, boldog nyugdíjasokról, rendbe rakott oktatás-, és egészségügyről, a minket veszélyeztető emigránsáradatról szóló híreket, és három hét múlva agymosott hullaként lézengünk az utcán, és lehülyézzük azt, aki ellentmond a nagy vezírnek, vagy épp nem akar részt venni egy olyan népszavazáson, aminek a kiírása is értelmetlen, nem hogy az eredménye. Pedig mi csak anyázni szerettünk volna, mert elbukott a vízilabda válogatott, és örülni, mert plusz egy arany született evezésben. Ha nem hiszed el, akkor nézd meg majd az októberben kiadott közvélemény kutatásokat, és ha azok a fidesz éves csúcsát jelzik szeptember hónapban, akkor kurvára okos vagyok…

Egyébként meg nem vagyok kurvára okos. Kurvára semmi vagyok, és kurvára zavar, hogy kurvára nincs kedvem ellene tenni, mert nagyjából semmi nem képes belém életet verni.

Pedig itt van egy rakat kép a gépemen, mit publikálni kellene, de arra sincs erőm, mert nem érzem értelmét, és ez már tényleg mindennek az alja.

Zé készített rólam egy FF képet júniusban. Meg akartam tőle kérdezni, hogy „Te tényleg ilyennek látsz?”, de aztán összecsaptak a fejem fölött a hullámok, és nem lett esedékes. Vallom, hogy egy fotónál az első benyomás dönt, és az elemzők elmehetnek a picsába. Faszt érdekel, hogy mit gondolt a költő… Az első benyomás, hogy az a pali most pörgeti le a nekrológját a fejében, és holnap már nem ébred fel. Szóval, papírra sem veti, és így múlik el láthatatlanul, semmit meg nem mozgatva ebben a kurva nagy világban, hamis álmokkal, vágyakkal, képzetekkel a háta mögött.

Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com