Tételezzük fel, hogy… Nem! Amúgy volt már olyan irodalom érettségi, ahol Rejtő lett volna a feladat? És miért nem?

Ketten vannak a hajókorlátnak támaszkodva, nézve a lemenő naplementét (Lemenő naplemente? Tényleg?). Iván, és a vegyes érzelmek. Iván társa akkor jelent meg – némiképp unatkozva, mert egyre sűrűbben kerül elő, és már nagyon unja, hogy egy idő után válaszok nélkül kell elillannia a semmibe – mikor megérkezett az üzenet azzal a gondolattal, hogy „Ma te vagy az élet értelme!” A pillanat megható, és egyben elképesztően szomorú is lett nagy hirtelenjében. Ivánnak eddig 15325 alkalommal volt esélye végignézni a naplementét egy hajó korlátjának dőlve, amiből jelentős mennyiséget kihagyott, egyéb elfoglaltságai gyanánt. A legoptimistább számítások szerint is kevesebb, mint tízezer alkalommal követheti végig ezt az eseményt, változó légköri körülmények, és színhőmérsékletek között. Ez némiképp zavaró tényező, mi egyre jobban érezteti hatását a mindennapokban. Kezdve az olyan triviális dolgokkal, mint – jelen esetben – egy beállt derék, vagy hetek óta kattogó térdek, a squash pályán is lehet készülni egy Achilles-ín szakadásra 15325 naplementét követően, de vannak itt súlyosabb tényezők is, mint az elhasználtság érzete. Iván a közhiedelemmel ellentétben nem nősült meg, Anette Laboux vagy nem volt soha élete mindennapi része, vagy még nem az, de ki tudná előre jósolni annak a maradék pár naplementének a történetét?

„Ma te vagy az élet értelme!” Valóban? Bizonyítsd be!

Letűnt korok szellemei kerülnek elő ezen a napon, sugallva azt, hogy… Valamikor úgy görbült a tér, olyan útelágazásokat hozott létre, mik döntésre sarkallták a benne mozgó részecskéket. Ezen döntések életeket, sorsokat határoztak meg. Végérvényesen. Talán Uroborosznak hívják a farkába harapó kígyót, mi az örök körforgást jeleníti meg, és amiről az ember gyermeke – ki épp NEM egy hajókorlátnak dőlve, naplementét bámulva, életének értelméről elmélkedik – pozitívan tud gondolkodni, mert reményt ad az elmúlás rettentő érzésének feloldása gyanánt.

„Majd újra visszajövök máshogy, és nem azzal kell foglalkoznom, hogy férgek másznak elő a szemgödrömből.”

Talán hatezer naplementével ezelőtt hitt ebben Iván utoljára. Lehet újra kezdeni? Bármit is? Ez pont annyira lehet kivitelezni, mint naplementét nézni a föld nevű bolygón, az örökkévalóságig. A letűnt korok arra jók, hogy felírjuk magunknak, mit nem csinálunk többé ugyanúgy. Legyen ez bármilyen abszurd is egy pasi szájából, de nem harapunk saját farkunkba, mert egyrészt szar érzés lehet, látványnak is felkavaró, és most hogy így leírtam, te meg elolvastad, sokáig nem megy majd ki a fejünkből a képzelt szituáció.

Bbbbrrrr….

Jócskán továbbírnám ezt, kifejve, hogy több ezer naplementével ezelőtti események olyan dinamikai rendszer alapjait képezték, mik az őket meghatározó determinisztikus törvényszerűségek ellenére sem adtak jelzést a jelenre, és hát mivel ez matematikai képletekkel ellőre jelezhetetlenné alakult, inkább megsejthető volt Iván életének eddigi szakasza, mihez köllött volna jókora intuíció, illetve ember (ön-)ismeret, mi bonyolódik azzal, hogy mindenki hazudik, szóval hagyjuk a picsába.

Iván a hajókorlátnak dőlve inkább azon gondolkozik tovább, hogy miként lehetne ellazítani az ökölbe rándult hátizmait annak érdekében, hogy egyenes gerinccel tudjon közlekedni a világban…

One Response to Gorcsev Iván, és a letűnt korok szellemei.

  1. Sir Artemon szerint:

    Zseniális. 😀

    Megadom a reumatológus maniálterapom, és a gyógytornász mindenterapom számát. Ők tudni fogják. Zavard el Ivánt!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com