Mondtam én az imént, legalább úgy 30perce, de azóta már jól vagyok, és mondjuk az illető sem szerzett súlyos sérüléseket, legalábbis azt hiszem, de innentől nem vagyok hajlandó nyomon követni életútját, és egyáltalában nem érdekel halálának, vagy elkövetkezendő halálának időpontja, körülményei.

Pontosan 3óra 27percet dolgoztunk egy olyan problémán, mi nem volt probléma, csak azért, mert valami idióta, baromhülyeállat felállított egy olyan szabály, egy olyan (néha azért kurva nehéz úgy írni, hogy ne nevezd nevén a gyermeket) működéshez kapcsolódó metódust, mi valószínűleg akkor talált ki, mikor….

…. tulajdonképp ilyet akkor lehet kitalálni, ha valami nyomás helyezkedik rád, és hírtelen kell ötletelni, de hülye vagy. Akkor előpattan az agyadból egy végtelen nagy baromság, de ezt nem tudod, hiszen ez az egyetlen ötleted, mivel egy idiótahülyebaromállat vagy, és olyan pozícióba raktak, amit egy normális helyen, egy normális világban meg sem közelíthetnél, sőt, még kávét sem főzhetnél annak, ki ilyen pozícióba van, de csak azért vagy ott, ahol, mert te voltál a legolcsóbb a munkaerőpiacon. Jah, és volt diplomád, mert állítólag az azt jelenti ebben az országban, hogy van eszed is…
Ismerős ez, magyarország? Hány ilyen van a cégednél? 20? 200?

Szóval, mondjuk azt, hogy nekem van egy helikopterem. Nem! Mondjuk azt, hogy én egy légitársaságnál vagyok, helikopter pilóta. Kötnek a szabályok, hiszen a szabályok azok fontos dolgok. Főleg, ha repülsz. Ottan nincs kecmec, mert ha hibázol, akkor a megdöglési arányod jelentős, mondhatni 99%-os.
Kapok egy új helikopátert. Majd jön egy technikus, hogy kiképezzen az új helikopáter működésére, mi azért nem különbözik annyira a többitől, hiszen a fizika szabályai ugyan úgy érvényesülnek a régi, meg az új vason is, de azért át kell tekinteni a cuccot. Kapunk az új géphez egy vaskos, bázi nagy kézikönyvet, miben le van írva minden, de ez, valami rejtélyes okból kifolyólag arámi nyelven íródott, azt meg nem tud mindenki, így hát a megbízott főmérnök dolga ezt érthető nyelvre fordítani, ki felügyeli a gépparkot.

A megbízott főmérnök úgy lett megbízott főmérnök, hogy ő volt az egyetlen a pozícióra, hiszen elvállalta a munkát 20 forint 4 fillérért, miközben a többi jelentkező, sok-sok szakember sírógörcsöt kapott, amikor meghallotta mennyi a fizetés. Történetünk  – ekkor már – főszereplője abban a tekintetben becsületes volt, hogy tudta, a képességei pont 20 forint 4 fillért érnek.

Szóval, főmérnökünk utánanéz, és azt látja, a vaskos dosszié lefordítása 5 millió forintba kerül, és akkor a szívéhez kap, csóválja a fejét, nem érti a dolgot. Emlékszik még Márkus alakítására a fotellal, és a 7200 forinttal, majd jön a megvilágosodás! Ő főmérnök, tehát okos, a google meg fordít arámira, az egész cucc úgy sem kell, mert csak hülye szakmai hablaty, és hipp-hopp, kész is a cucc, mehet a technikusnak, meg a pilótának.

És akkor a technikus felüti a lefordított cuccot, fölé görnyedünk, csodálkozunk egy kicsit, hogy miért ennyi, miért nem több, majd ezen túllépve azt látjuk, hogy a 42.oldalon, a 8. pontban az van leírva, hogy a műszerfal bal oldali 3-as konzolján lévő kapcsolót fordítsuk balra, majd sebességszabályzó rúdon emeljük a fordulatszámot, és akkor a helikopáter a magasba emelkedik.

Összenézünk.

Te bazdmeg! Akkor pont ellentétesen fognak forogni a rotorok, és nem helikopáter leszünk, hanem elkezdjük kiásni a 5-ös metrót.

Tanakodunk, nézzük elölről, hátulról, de csak nem megy. Majd beindítjuk a vasat, és akkor elkezd pattogni a betonon, menne lefelé, borzalmas zajok mindenhonnan, így hát lekapcsoljuk az egészet, és telefonos segítséget kérünk a főmérnöktől. A paraszt közli, hogy nem, igazodni kell a szabályokhoz, azt a kapcsolót balra kell fordítani, és akkor menni kell mindennek, és különben is, hülyék vagyunk mi ehhez. Egymásra nézünk, majd vállat vonunk, és elővesszük a szerszámosládát, a rajzokat, szétszedünk, összerakunk, töltünk, kenünk, dolgozunk ezerrel, hiszen a vasnak repülnie kéne már órák óta. Újra próbáljuk. Csak nem megy… Telefon, szabályok, azt úgy kell, és punktum.

Ez egy fasz! – nézünk egymásra ezzel a felkiáltással, majd jobbra fordítjuk a műszerfal bal oldali 3-as konzolján lévő kapcsolót, és lőn világosság, meg emelkedés, repülés a felhők között, cikk, és cakk, sok-sok yuhéééé kíséretében.

Az a baj az olcsón megszerzett, különböző pozícióba helyezett idiótahülyebaromállatokkal, hogy egy idő után (1perc-1év) elhiszik magukról, hogy okosak, és rátermettek a feladatukra. Pedig nem lesznek azok! Azért, mert tehetségtelenek, gerinctelenek, lusták, korlátozott képességűek, vagy mindez egyszerre. Viszont seggeltek a padban, majd harmincötödszörre sikerült átbukdácsolniuk az egyetem megméretetésein, és innentől kezdve a munkaerőpiac egy olyan szegmensébe léptek be, mi válogatás nélkül szívja fel őket akkor, ha nem kérnek sok pénzt.

Komolyan mondom, hogy rosszul vagyok. Nem kéne ezzel foglalkoznom, mert vállat kell vonni, egyébként sem fizetnek meg ezért, és ha a seggemen ültem volna, elbaszva az időt azzal, hogy megnézem a River 4. részét, akkor sem történne semmi, de hát az ember gyermeke ebbe néha belekeveredik, elkezd dolgozni egy problémán, belelát a mélységeibe, és rájön arra, hogy totál alul van fizetve, és nem a munkájáért kéne több pénzt utalni havonta a bankszámlájára, hanem azért, mert járna némi veszélyességi pótlék az idiótahülyebaromállatok miatt.

És bazdmeg nem erről akartam írni, hanem a húúúúsról, mit tegnap, és 37 éves vagyok, és most ettem először igazi húst, és még itt van a számban, és orgazmus volt, baszki! De valami hülyebaromállat megpróbálja ezt az élményt, ezt a kulináris mennyországot befelhősíteni, de nem hagyom! Azért sem!

Facebook Twitter Tumblr

One Response to Fuss bazdmeg, fuss!

  1. szasa szerint:

    És mit mond erre a helikopáter főmérnöke? Na mit? Nem jobbra kellett azt a kapcsolót fordítani, hanem balra. Csak a ti nézőpontotok nem volt megfelelő. Zap, Zap, annyira naiv vagy. Még 37 évesen is van mit tanulnod az életről. 😀

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com