Azért írok ilyen hivatalos címet, és nem csak annyit, hogy „Nah, elhúztam, összejött!”, azt jóccakát, mert kereshetőnek kell lennie ennek a posztnak a weben, hisz jó sokan szívnak az elköltözéssel.

A Freeblog egy nagyon jó kezdeményezés, de mint minden kezdeményezés, mi ingyen működik, egyszer csak kevés lesz a felhasználó számára (vagy pont elég, de akkor nem keres rá a weben erre a posztra). Ilyen esetben jön az, hogy le köll lépni. Lehet ezt új lappal kezdeni, elölről mindent, de nem hiszem, hogy sokan hagynának feledésbe merülni 7-8 száz posztot, majd’ 4 ezer kommentel.

Hova tovább?

Vannak a világban különböző CMS (Content Management System, azaz tartalomkezelő rendszer) rendszerek, meg van a WordPress. Szóval, az ember gyermeke előveszi a gyönyörű, friss és ropogós WP-ét, majd néz ki bután a fejéből, hogy most merre, és meddig. Hogyan kerülnek át több éves anyagaim?

Így:

Első körben rendelkeznünk kell a Freeblog export fájlokkal. Ezt az admin felület, Vezérlőpult / Hasznos holmik / Blogexport részben lelhetjük meg.

Felhasználó kér gombnyomásra egy új exportfájlt, majd kis idő múlva meg is érkezik a cucc. Az eredmény egy .zip fájl, benne 17, nagyfontosságú cuccal, miből nekünk összesen háromra van szükségünk. Mindháromnak .xml kiterjesztése van, és a lényegről beszélnek.

categories.xml egyértelműen a blogban létrehozott kategóriákat gyűjti össze, azok leírását, és az adott kategóriához társított azonosító számot.

comments.xml hurcolássza magával a kommentelő freeblogos (vagy egyéb, pl. e-mail cím) azonosítóit, egy másik azonosítószámot, mivel az adott poszthoz lehet kapcsolni a kommentet, a szerző ip címét, és magát a komment szövegét, dátumot, időpontot.

entries.xml meg nem más, mint maga a poszt. Benne van a szerző, kategória azonosító, poszt azonosító, cím, szöveg, címkék.

Namármost, nekünk az a feladatunk, hogy ebből az egészből egy egészet gyúrjunk, mit egy harapással megzabál a WordPress, feldolgoz, megjelenít, és mi roppant boldogok vagyunk utána.

Két lehetőség előtt állunk. Ha baromi jó programozók vagyunk, akkor leülünk a gép elé, és összehozunk egy „szösszenetet”, mi összegyúrja az egész hóbelevancot, mit a Freeblog adott. Ha nem vagyunk baromi jó programozók, akkor addig nyüszítünk magunkban, míg egy baromi jó programozónak tele nem szalad a töke a freebloggal, és megír egy alkalmazást, majd van olyan rendes, hogy ezt közzé is teszi.

Méghozzá ezt!

Ez van most. Közzétették biza. Én meg jól hozzájutottam, és most jól megmondom, hogy mit köll csinálni. Az első kör a WordPress telepítés. Ezt tutira nem fogom leírni, mert aki eddig eljutott, azt ez már nem érdekli. Megvan a WP, így hát létrehozunk a szerveren egy könyvtárat, mondjuk import néven (tök mindegy, hogy hol, csak hozzáférhessünk a böngészőn keresztül, mert futtatni köll a cuccot).

Ebbe a könyvtárba bemásoljuk a Freeblogtól kapott három fájlt (categories, comments, entries). Majd elővesszük kincsünket, abból is az fb_konverter.php nevezetűt, megnyitjuk bármelyik olyan alkalmazásunkkal a gépen (nem, Word-el nem!), mi meg is nyitja, sőt, szerkesztést is enged (nekem ez a Dreamweaver, de én nagyzolok. Legyen neked Jegyzettömb, ha windózos vagy), és szerkesszünk hát.

Így:

A $freeblog ugyebár a blogunk régi címe, a $newblog az, ahová költözni kívánunk, a $file_wp pedig nem más, mint a fájlnév, ahogy az elkészült anyagot elneveznénk.

Ha kész vagyunk, akkor indulás a szerveren lévő, imént létrehozott könyvtárba, és másoljuk be a módosított fb_konverter.php, és az fb_authors.xml-t (ő gyűjti össze a kommentelők neveit), majd nyíljon a böngésző, íródjon be a cím, ahol az alkalmazás leledzik, és enter.

A cikk írójának fogalma sincs, hogy miért írta az importot „inport”nak a böngésző címsávjába, de már így marad, bizony…

A háttérben elkezd futni a cucc, összefűz, felépít, legyárt, majd a végeredményt kiírja a böngészőnk fehér ablakába.

Vissza a szerver könyvtárba, és hopp, ott a komplett blogunk egy, azaz egy darab fájlban, amit csak fel kell töltenünk a WP-vel.

Hiszed te ezt….

Nálam mi volt a probléma? Ugyebár a Freeblog mentés színtisztán csak szöveg alapú, tehát nem tartalmazza a képeket, miket a Freeblogra töltött fel az ember fia. Azok biza ott maradtak. Ilyenkor van az a lehetőség, hogy írsz nekik valami olyat, hogy „léééccciii….”, vagy előkapod a már összefűzött kincsedet, és átírod az összes képi hivatkozást. Erre már azért kell valami, ami ezt neked automatikusan megteszi. Ha nincs, és sok kép maradt odaát, akkor cumi.

(cumi: nekem 70ezer sornyi szövegből kellett volna kézzel kivadásznom 170db. hivatkozást, majd átírni, ha nem tudtam volna ezt egy gombnyomásra megtenni)

Ha ezzel kész vagyunk, akkor irány a WP / Eszközök / Importálás, majd találsz egy olyat, hogy WordPress (Import posts, comments, custom fields, pages, and categories from a WordPress export file.) erre klikk, az összefűzött, átszerkesztett fájlt feltöltöd, majd hátradőlsz és várod, hogy megjelenjen: „Have fun!”

Ezt követően már csak nézz rá a kategóriákra, mert a freeblog két szóból álló kategóriáit különbontja, itt lehet törölni a feleslegeseket, és ennyi, jó szórakozást!

Ps: Volt olyan (mondták), hogy csak rég WP alatt működik ez az egész, amit ide leírtam. Nekem ment 3.2.x alatt, és 2.5 alatt is.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Először is, boruljunk le Amby fenséges nagysága előtt, és hogy megfejtette, összerakta, elérhetővé tette a cuccot, majd írt róla ide: Theitalianjob

Ezek után legyünk hálásak nekem 😉 , hogy feltúrtam Pazzo elérhetőségét (ki eme – kieg: mármint a régi, freeblogos –  Blog sablonjának hátterét összepakolta), és összetett kézzel könyörögtem hozzá, hogy ossza meg velem az import-export rejtelmeit. 

Kettőjük nélkül eme poszt, és az én „menekülésem előkészítése” tutira nem jöhetett volna létre!

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

37 Responses to Freeblog költöztetés WordPress alá

  1. szerint:

    Alapos. 🙂 Majd valahogyan lehessen tudni az új címet is pls.

  2. Zaphod szerint:

    [Zé]: Köszi!
    Ohhh… lészen majd búcsú poszt, meg könnyek, meg minden más… 😉

  3. Manióka szerint:

    lehet valami a levegőben, mert én is most térek át wp-re. köszönöm a kimerítő leírást.

  4. Zaphod szerint:

    [Manióka]: Szívesen!
    Még azt nem írtam, le, hogy a kapott adatbázist még egy körben át kell gyomlálni, ugyanis, ha válaszolsz egy kommentre, akkor a személy neve (kinek célzod az írásod) után bekerül az azonosító kódja. Mondjuk ez nem baj, csak hülyén néz ki…

    Mivel a Dreamweaver-ben nem tudom a szöveg keresés-csere extra kódokat, ezért paraszt mód copy word, ott keresés-csere.

    Hogy mire keresünk? Ilyenekre:

    Ebből csak a (# ) fix, a nyolcjegyű szám természetesen változik. A word ezzel a kóddal keres számot: ^# Mivel nyolc számjegyet, és a körítést akarjuk törölni, ezért a kód a következő: (#^#^#^#^#^#^#^#^#)
    Ezt beír, cserél semmire, futtat, jóccakát. Mehet vissza minden oda, ahonnan kimásoltuk. Nem, nem mentjük word-el!

    😉

  5. Manióka szerint:

    megakadtam a wp telepítésnél. mit csináljak a wp-configgal? a mysql nem tiszta 🙁 laikus vagyok.

  6. Zaphod szerint:

    [Manióka]: Itt van a megoldás, tök részletesen: http://dokumentacio.word-press.hu/

    Nem részletesen, első körben a tárhelyeden létrehozol egy MySQL adatbázist. Ennek van neve, mert adtál neki, és van jelszava, mert anélkül nincs adatbázisod.

    Ha kész az adatbázis, akkor fogod a wp-config.php-t, megnyitod, és lesz benne három (négy…) olyan sor, mivel foglalkoznod kell.

    /** Adatbázisod neve */
    define(‘DB_NAME’, ‘adatbázisnév’);

    /** MySQL felhasználóneved */
    define(‘DB_USER’, ‘felhasználónév’);

    /** MySQL jelszó. */
    define(‘DB_PASSWORD’, ‘jelszó’);

    /** MySQL kiszolgáló neve */
    define(‘DB_HOST’, ‘localhost’);

    A kiszolgálónév ritkán különbözik a localhost-tól. Nem tudom ki a szolgáltatód, de mondjuk a Hostgatornál az adatbázisnév, és a felhasználónév előtt be kell írni az admin nevedet, tehát így néz ki: admin név_ adatbázisnév, admin név_ felhasználónév.

    Ha ez kész, akkor mentés, és az egész wp-t feltöltöd a tárhelyedre. Innentől már csak beírod a weboldalad címét a böngészőbe, és elindul a wp telepítés, mit követsz, és boldog vagy. 😉

  7. Manióka szerint:

    Adatbázis megoldva, x_wp.xml megvan. De ezt nem tudom feltölteni. Mit tegyek? (bocs, hogy ennyit kérdezek)

  8. Manióka szerint:

    ó, és belenéztem. lehet, hogy nekem nem kell átszerkesztenem a képeket és a kommenteket?

  9. Manióka szerint:

    nem szóltam. működik. a hálózat sz@rakodott. boldogság 🙂 köszönöm. (törölheted az értetlenkedő kommentjeimet)

  10. Zaphod szerint:

    [Manióka]: Örülök, hogy összejött! 😉

  11. n. szerint:

    problem: nem mukodik a script, a parser nem fut le: XML error: Invalid character at line 12352
    valaki akinel korabban ment lefuttatna meg egyet, hogy most a php konyvtari fuggvenyek valtoztak, az a gond, vagy freeblog valtoztatott, vagy…
    thx

    • Dr. Zaphod szerint:

      Olyan 2-3 hónapja futtattam valakinek, és akkor még dzsalt a cucc…

  12. n. szerint:

    milyen kornyezetben futtattad? nekem localhoston es a celszerveren is ugyanugy elszall, bar a ket helyen kb ugyanaz van fenn: apache 2.2.21, php 5.3.8 es 5.3.9

    • Dr. Zaphod szerint:

      Mindkettőn. Localhoston meg kellett emelni a memóriát 128 megára, és elbírt a cuccal.
      (Apache/2.2.8 (Win32) PHP/5.2.6)
      Ha nincs megoldás, akkor dobd át a cuccot, és ránézek (valamikor a héten, ha lesz hozzá agyam)

  13. […] és pazzonak a freeblogról wordpressre konverter elkészítéséért és polírozásáért és Zaphodnak a gyakorlati segítségéért, aki nélkül lehet még mindig szívnék a […]

  14. GrafUr szerint:

    Hello Z!
    Nekem még idáig kitartott a türelmem a freebloggal kapcsolatban, és csak most szántam el magam, hogy elkezdjek ismerkedni a wordpress világával..
    Az importálás kis alakítgatás után (valami WXR verziót akart a wordpress importere, de adtam neki – beleírtam kézzel az összefűzött xml fájlnak az elejére 🙂 ) relatíve ment is, épp csak a kategóriákat és a címkéket nem akarja áthozni..
    Nincs esetleg erre tipped, hogy ezt miért nem teszi, és hogy lehetne rávenni, hogy mégis áthozza? 🙂
    Előre is köszi!
    GrafUr

    • Zaphod szerint:

      Üdv GrafUr!

      Az van, hogy mióta kijött ez a WP importer, azóta majd’ 40 nyilvános verziófrissítés érkezett. Nem igazán van időm vele foglalkozni az elmúlt évben, de csak annyit tudok, hogy a 3.5-ös ág volt a leghúzósabb, ami szerintem érintette a kategória, címke kezelést is.

      Szóval, passzolnom kell a kérdésed. 🙁

      Ha van lehetőséged, akkor dobj fel egy régi verziót, mondjuk innen: http://wphu.org/letoltes (2.5-2.8 között, míg el nem végzed az importálást). azon tutira mennie kell az átállásnak, átvisz mindent, és nem tart sokáig a dolog.

      Ha nincs, akkor mondjuk keresd Neuromancer „kollégát” (neuromancer.hu), talán ő belefutott ebbe, és nem tudta oldani.

      Sok sikert! 😉
      Zap

      PS: Jók a képek az oldalon! Gart! 😉

  15. boci29 szerint:

    sziasztok!
    nagyon korrekt a leírás, köszönjük a segítséget!
    Egy problémám lenne: sikerült ugyan az import, de csak a 2010. március előtti bejegyzéseket másolta át a wp-re. Erre esetleg valami tipp, hogy mi lehet a probléma?
    Köszönet!

    • Zaphod szerint:

      Üdv!
      Félve kérdem, hogy az exportban biztos ott vannak a 2010 március utáni bejegyzések? Mintha lett volna ott valami kavar a mentésekkel.
      Vaaagy, ha benne van, akkor mondjuk első körben megnézném, van e különbség a március előtti, és utáni bejegyzések kódjában, esetleg a forrásból törölném a március előtti bejegyzéseket, majd úgy szabadítanám rá az importot.
      Más tippem így vasárnap délelőtt nincs. 😉

  16. Kovács János szerint:

    Az fb convertert hol találom? A cikkben volt írva erről, de maga a fájl nélkül nehéz lesz használnom.

    • Zaphod szerint:

      Keresd a következő mondatot a posztban:

      „Méghozzá ezt!”

      Ahogy megtalálod, már töltheted is…

  17. Lévai Marcell szerint:

    Nagyon szépen köszönöm a leírást! Ez alapján mindent sikerült megcsinálni, egy dolgot kivéve: az összefűzött xml-t nem volt hajlandó befogadni, a következő hibával:

    Sorry, there has been an error.
    This does not appear to be a WXR file, missing/invalid WXR version number.

    Na most ezt a következő módon lehet orvosolni: az xml fájl első sorába a után a következőt kell bemásolni:
    1.1

    Ezzel már sikerült az importálás.

    Még egyszer köszönöm!

  18. […] Aki hasonló fába vágná fejszéjét, mindenképp olvassa el a magyar nyelvű útmutatót itt és itt. Mivel mi a wordpress.com-ra regisztráltuk az oldalt, kicsit bonyolultabban tudtuk megvalósítani […]

  19. […] Aki hasonló fába vágná fejszéjét, mindenképp olvassa el a magyar nyelvű útmutatót itt és itt. Mivel mi a wordpress.com-ra regisztráltuk az oldalt, kicsit bonyolultabban tudtuk megvalósítani […]

  20. Minár Ágnes szerint:

    A régi freblogomhoz hozzá lehet jutni valahogy? A régi bejegyzéseimhez?

    • Zaphod szerint:

      Mármint úgy, hogy nincs meg nálad a forrás, mentés, akármi?

      • Minár Ágnes szerint:

        Nálam a régi login és jelszó van (remélhetőleg jó).

        • Zaphod szerint:

          A jobb oldali sávban, abban a kupiban, ott a privát elérhetőség. Dobj majd oda egy üzenetet, és megbeszéljük, hogy hol is van mi… 😉

  21. Anett szerint:

    Szia…hát ez nagyon szomorú, mármint az, hogy szerettem volna elővenni a régi freeblogos blogomat, erre sehol-sehogy…..könyörgöm segítsen valaki!!! kalmaranett@hotmail.com
    :((((

  22. Minár Ágnes szerint:

    Nekem sem jött össze… 🙁

  23. olga szerint:

    Hali,
    a freeblogból hogy lehet megszerezni, ami ott volt? MErt egy rakat cuccom volt rajta, csak nem használtam, és most komolyan minden elveszett?
    Megőrülök 🙁

    • Zaphod szerint:

      Szia!

      Próbáld meg ezt: http://archive.org/web/
      Keresőbe a blogod címét, és hátha….

      Frissítve!
      Vagy…. talán ez megoldás lehet még:
      E-mail cím: elveszett@freeblog.hu
      Szükséges adatok:
      – email cím, amivel regisztrálták a felhasználót
      – blog neve, url-je

      Úgy láttam, hogy tavasszal még ment ez az e-mail cím.

      • olga szerint:

        Köszönöm! Megpróbálom!

      • olga szerint:

        ja.. a webarchiv nem lesz jó, mert nagyon sok dolog direkt csak piszkozatolva volt. De a levelet megpróbálom hátha szerencsém lesz.
        Minden esetre köszönöm a gyors választ!!

Leave a Reply to ZaphodCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com