Ha tovább kavarjátok a szart a választási fazékban, akkor bosszúból a fideszre fogok voksolni egész hátralévő életemben. Ez ugyebár jelentős fenyegetés. Sőt, több embert ráveszek alkohollal, vicces cigivel, hányózacskót bekészítve, hogy ők is a fideszre szavazzanak. Nem azért, mert szívem csücske, hanem azért, hogy bizonyosságot nyerjen, aki nem gondolkozik életszerűen ebben az országban, az nem kap bizalmat. Inkább választja az ember gyermeke azt a rosszat – amit már megismert – minthogy egy olyat válasszon, akiben reménykedik, viszont tudja, a hatalmi/politikai harcok olyan árnyékot fognak vetni a kormányzásra, hogy már megint MI szopjuk meg. Most van kit utálni, és erre vannak bizonyítékok is, nemcsak elméletek, vagy ideológiák. Tavasztól – ha valamilyen csoda folytán nyerni fogtok – már megint ki kell találni, hogy kit utáljunk, és ez hosszú-hosszú hónapok erőforrás igényes feladata lesz, erőforrásokból meg kevés van, szóval…

Legyen eszetek! Elmondom mi legyen, azt csinálhatjátok a dolgotokat májustól.

A főni nem lehet más (és most kapaszkoggyá), mint Tétényi Éva. Ha a németeknek bejött, hogy egy nő kezében van a jogar, akkor itt is bejön. Hoz egy rakat szavazatot, mindenki tudja, hogy tök független a régi rendszertől, egy rossz szavad sem lehet rá.

· Belügyminisztérium: Leszarom… Legyen a Mesterházi
· Honvédelmi Minisztérium: Molnár Zsolt. Volt rendőr, azt jóccak…
· Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium: Hack Péter, vagy valami hasonló kaliberű fazon.
· Külügyminisztérium: Hát persze, hogy Kovács László. Totál mindenkit ismer, ki a földtekén valaha politikusnak ment. Azt nem sok vizet zavar. Hadüzenetet meg tutira nem fog küldeni senkinek.
· Nemzetgazdasági Minisztérium: Tutiszáz, hogy a Bajnai. Ki is lehetne más?
· Emberi Erőforrások Minisztériuma: Vadai Ágnes. Szevasz. Ennyi…
· Nemzeti Fejlesztési Minisztérium: Ha már nő, akkor Szabó Tímea. Energiapolitika, meg elszámoltatás. Csinálja meg, ha már nyilatkozik róluk…
· Vidékfejlesztési Minisztérium: Ki más, mint a Gőgös Zoltán? Ennyi vidékfejlesztéses, földmaffiás cirkusz után ki érthetne jobban a témához?

Kész, mától megalakítottam a 2014-18-as kormányt. Mi volt ebben a nehéz? Jah, hogy itten vannak úgymond, érdekek, mik ideológiával kendőzött kényszeres húsosfazékhoz jutási vágyban égő emberkék vétójoga a normális világgal szemben. Nahkérem. Akkor rúgjátok ki őket! Ha nem, akkor narancssárgában fog pompázni az ország még úgy 150 évig.

Tagged with →  

11 Responses to Figyeljetek gyerekek – Mesterházi, Bajnai

  1. Sir Artemon szerint:

    Te, ha biztos szarra szavazol, nem vagy többé a barátom. Nincs az a demokratikus, erkölcsi, etikai érv, ami megindokolhatná ezt a döntést. Inkább ne szavazz…

  2. szerint:

    Hol az útlevelem?

  3. Joci szerint:

    Na ide visz a politika, nem vagy a barátom, szép, mondhatom.
    Viki ismét széthúz ebben az évben, bár remélem a saját soraival teszi elsősorban.

    Szavazz, csak ezt a kettőt hagyd ki. 🙂 Nézd meg, olvass, és szavazz bármire de ezt kettő ha lehet kerüld. Ha mindenki elment volna szavazni, nem kaptak volna szabad kezet, és nem itt tartanánk. Menjen be vagy 8 párt, egyezkedjenek. Vagy válasz meg engem, és ezek követ törnek életük végéig. (mind a két oldalről.:) Kár hogy nem indultam.

    • Sir Artemon szerint:

      Nem csak a narancs a biztos rossz. 😉 Ha más nincs, adjon le érvénytelen szavazatot inkább. Tényleg, ha csak egyet ixelek, de abtöbbi fölé verbális megjegyzéseket írok, az még érvényes marad?

      • Zaphod szerint:

        Nem, akkor megy a kukába a cetlid. 😉

        • Sir Artemon szerint:

          De legalább nem tudják meghamisítani… Nem vagyok paranoiás, de nekem túl nagy ez a vihar előtti csend…
          Angliában 8 évnyi munkaviszony után kérhetsz állampolgárságot, de elkezdték a bevándorlás korlátozásának infocseppjeit csepegtetni náluk is. Mindent pénzzé kéne tenni?

    • Zaphod szerint:

      Bazdmeg, miért nem indulsz? Asszem még van pár heted, hogy összehozd… Akkor egy ikszet tutira kapni fo”x”. 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com