Avagy, mit tett volna Jack Ryan…

Reggel hattóó-tízig búvárszivattyú szerelés. Négy ujjamon jelenleg nincs bőr. Alig tudok írni. Mert fáj.

Én eddig azt hittem, hogy az az átverés fajta, mikor a céleszközt megveszed, majd a kiegészítők ára meghaladja a vásárolt „hardvered” összegét, csak az informatikában van (lásd: nyomtatók). De nem!

Eh biza kiterjedt mindenfelé. A magyar ember gyermeke – feltéve, ha nincs tele pénzzel – minden berendezését a végletekig használja. Kivéve a csóró idiótákat, kik addig vásárolnak hitelre, míg ki nem derül, hogy a család költségvetése a hónap első 10 napján már mínuszba lendül, annyi csekket kell feladni a különböző hitelintézmények felé… De ezekről most nem beszélünk. Szóval, van nekem egy kis családom (tényleg apró), kik azon sápítoznak már egy jó ideje, hogy rettentő mennyiségű csapadék hullik az égből, és kis lakásuk pincéjét árasztja a folyadék, nem bír meggyürkőzni a szivattyú a hatalmas munkával. Tegnap szemtanúja is voltam az esetnek. Éles logikával sikerült arra a megállapításra jutnom, hogy nemámbiza a mennyiséggel van itt gond, hanem a szivattyú haldoklik, mondhatnánk azt is, hogy az utolsókat rúgja. Ha versenyre hívnám, hát lehet én nyernék, mert tán rosszabb pillanataimban is nagyobbakat szívok, mint ő.

Irány a praktiker. Nincs fogászkodás, nincs óccsó keresés, tesco szar. Szívjon az a rohadék, ha cigánygyerekek hullnak is az égből. Ekkor jön a bibi. Sóbálvánnyá merevedve állok ott a szivattyú dömping előtt, mert elakadtam a töprengésben. Az jó, hogy itt van a rengeteg céleszköz, csak hát magában egy szivattyú semmit nem ér, ha a vizet nem tudja olyan helyre elszállítani, ahonnan nem jön vissza csak akkor, ha felhővé alakul. Így hát levadásztam egy eladót, és rákényszerítettem arra, hogy eladjon (azért beszarsz… már-már durva határozottsággal kell fellépni annak érdekében, hogy otthagyd a pénzed egy ilyen helyen). Volt tíz perc, míg megértettem az emberrel, hogy nem ám csak egy csövet akarok, hanem megoldást arra, hogy az a cső 60centin belül 3× forduljon 90 fokot, majd haladjon onnantól egyenest, vagy 10métert, mert nekem így kell. Megpróbált lebeszélni, de nem hagytam. Ezek után jött a coll méretekkel, szivattyú hatásfokkal, mondta, hogy ¾ collra nem praktikus, mert nem szív annyit, mire mondtam, hogy azért veszek kurvaerőset, hogy áttolja a kurva ¾ collon, mert nekem csak annyi fér ott el (egyébként anyukáját ejthetné teherbe az, aki kitalálta, hogy csőátmérőt nem mm-ben, hanem collban mérünk, mert hát a faszomsemtudja soha , hogy mi-mennyi). Szóval, az emberünk megadta magát nekem. Nem mintha lett volna esélye bármire is, mivel valószínű már akkor foglalkoztam szivattyúkkal, és vezetékekkel, mikor ő még a bilire próbált rászokni. És akkor azt mondta, hogy 1 collban kell gondolkoznunk, majd azt levinni különböző csatlakozókkal a nekem megfelelő méretre. Mondom; hajrá! És akkor válogatunk, összeszedünk, mérünk, vágunk, mondja az árakat, mondom, hogy leszarom, én itten mindent megveszek, ha aranyárban mérik is, mert tele van már a faszom. És akkor minden egy kupacban, de valami szöget ütött, így hát rápróbáltam én azt az összeállított cuccot a szivattyúra, hisz biztos, ami ziher. És igen! És nem stimmelt! Erre az ember azt mondta, hogy a francba, ez nem is egy coll, hanem 1 ¼ . Még az a szerencse, hogy lassan anyámban sem bízok…. Noh, akkor irány, átméretezni, visszapakolni, új méreteket nézni, mérni, vágni, összeszedni, megköszönni, kifizetni (botrány), hazamenni, majd az egészet leszarni.

Reggel felkelni, régi szart kiszedni, aknát kitakarítani (mi egyébként olyan, mintha szart lapátolnál), cuccot összeállítani, vadiúj bilincset egy mozdulattal eltörni (kurvaerősvagyok), megállapítani, hogy az 1 ¼- es cső (minek métere ezerkétszáz) csak akkor megy fel, a vele kompatibilis csatlakozóra, ha szétreped, majd betenni, fejet rázni, hogy nem kapcsol időben, szivattyút átalakítani, próbálni, állítani, próbálni, rágyújtani, próbálni, kávézni, rágyújtani, próbálni, fasza!

Jack Ryan ellenben szólna a kibaszott kertészének, hogy „Juan! Meglegyen a cucc délre!” Vagy hívná a tengerészgyalogságot ha esik, és ázik a pinyó.

Facebook Twitter Tumblr

21 Responses to Férfias játékok

  1. szerint:

    Köszi a beszámolót. Ha legközelebb szivattyós ügyem lesz, felhívom ezt a Jack Ryant. 🙂

  2. répa szerint:

    A kis ezermester.. 🙂

  3. Zaphod szerint:

    Ugye?
    Olyan krrrrvajó parti vagyok, hogy nem értem miért nem állnak a nők sorba a küszöbömnél, átázott bugyival…
    Jah, és szép is!

    😉

  4. Rainmagic szerint:

    @Zaphod: Raineeke fetrengve röhög, rajtad. 😀

  5. répa szerint:

    De a legfőbb erényed a szerénység. 😀 😀

  6. szasa szerint:

    Bakker Zap, mért nem toltál haza egy Kingston-t. Az kirántotta volna a vizet is….

  7. Zaphod szerint:

    @Rainmagic mi a farnc volt ebben humoros??? 😉

  8. Zaphod szerint:

    @répa Óhhh, azt gondoltam ki sem kell fejtenem, hisz annyira egyértelmű. 😉

  9. Zaphod szerint:

    @szasa én hazvittem volna, ha tudnám mi a franc az a Kingston…. (memóriagyártó, nem?) 😉

  10. Rainmagic szerint:

    Mit össze tudsz szenvedni… Bár az Ember sem gyenge. Ha bedühödik ilyenkor akkor jön a hiszti. :DDD Gondolom téged se sok választott el attól, hogy a seggedet a földhöz verdesd. 😀 Pasiból vagy… 😛

  11. Zaphod szerint:

    @Rainmagic
    Tök el vagy tévedve anyukám!
    Nálunk nincs hiszti! Nálunk idegroham van, mert amikor belefutunk valami megoldandó problémába, akkor mindig jön valami okos (általában nő), ki megkérdezi, hogy; Mi lenne ha….? Nem lehetne e úgy….?

    Ekkor az ember zsebében a bicska menten nyitásra kész, és csak azért nem válik gyilkos szerszámmá, mert leesik, hogy mi tulajdonképp valamilyen szinten kötődünk az idióta kérdéseket feltevőhöz.

    Valószínűleg az ember elterjedése is azért indult meg viszonylag lassan, mert akkor még nem voltak, a mostani életünkben fellelhető érzelmekhez fűződő kapcsolatok, így hát bátran használhatták ősapáink a bunkót, illetve a kést, méghozzá kéjes örömmel.

  12. Rainmagic szerint:

    Jézus! Én nem a te Anyukád vagyok… Nem is akarok lenni, mert eléggé szuicid lennék, ha nekem kéne téged ilyen státuszban elviselnem. :DDD

    Nem jó nőkkel hozott össze az élet… Pech mucika, pech. 😛

  13. Zaphod szerint:

    Háhááháááá….
    Mert te nyugodtan ülsz, szép kussban, miközben Szasa robotol otthon valamin… ahhamm… Vigyázz mit válaszolsz, vagy közben nézt a plafont a fejed felett, nehogy leszakadjon…
    😀

  14. Rainmagic szerint:

    Kérdezd meg tőle… nem szoktam nyugodtan ülni. Használható ötletekkel látom el. 😛

  15. Thiliell szerint:

    Ööö, elnézést, csak egy kérdés, és akkor most meg lett az új szivattyú és szív is, vagy nem lett meg?

  16. Zaphod szerint:

    @Thiliell
    „…átalakítani, próbálni, állítani, próbálni, rágyújtani, próbálni, kávézni, rágyújtani, próbálni, fasza!”
    Tehát, meg! 😉

  17. Thiliell szerint:

    Hja, a fasza egy férfi szájából nálam még nem egyenlő a funkcionálisan működőképessel… :U 😛

  18. Zaphod szerint:

    Jah, bocsi! 😉
    Szerintem ez már nagyapám szájából is a tökéletesség kifejezése volt… 😉

  19. Thiliell szerint:

    Elképzelem, ahogy a Ti Istenetek a Teremtés Könyvében a következőket tanítja: „És látá Isten, hogy ez így fasza…”
    Ismételten én kérek elnézést! ;D

  20. Zaphod szerint:

    És akkor Mózes kettéválasztotta a Vörös-tengert, majd így szólott népéhez; Gyermekeim! Menjünk! Most már fasza!

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com